ArmandoBertolucci 2009.03.21. 17:19

Szemben

Az Andrássy út elején a buszmegálló előtt/mögött parkolt ez a nagy tudású sofőr által vezetett Szlovák rendszámú teherautó. Hogy ezt mégis hogyan gondolta???

A következő sorozatot a Váci úton a Zsilip u. és a Süllő u. közötti szakaszon készítettem. A Raikeres kocsi pakol ezért parkol. A Toyota pedig szépen beáll mögé (1. kép), kicsit igazít hátratolatva (2. kép), majd kiszáll és távozik a sofőr (3. kép).Bocsánat, a…

A címbeli reklámszlogen nem tudom mikor jelent meg a DHL járgányain, de rögtön felfigyeltem rá, amikor a Petőfi Sándor utcában (mostanában ez lett a mániám) a már megszokott helyen ácsorgott ez az autó, mintegy kihangsúlyozva a szlogent.Pár perccel később már az Andrásy úton…

A közlekedés biztonsága érdekében gyakran felhívják a figyelmünket, hogy ne vezessünk megszokásból. A XI. kerületben a Péterhegyi lejtőt kb. 3 hete egyirányúsították, mert a Tempo30 és a sűrű fekvőrendőrök ellenére nagy volt az átmenő forgalom. Talán pont ezért, nem csak…

ArmandoBertolucci 2009.03.16. 16:41

Második

A kommentnél még lehetsz első, de a Bazilikánál (Szt. István tér) ma ez a HR-V a második.

süti beállítások módosítása