Először is szeretnék mindenkinek balesetektől mentes, szabálytalánsogokban szegény, de mégis boldog(abb) új évet kívánni. Folytatódik a szilveszter előtt elkezdett "vicces" képek közzététele. Remélem velem tartotok ebben az évben is.

A sorozat folytatódik, egészen az év végéig! (Persze a holnapi retro video sem marad el!)

A Kántorjánosi felől Baktalórántháza felé haladó Opel Combo személygépkocsi vezetője a 41-es főút kereszteződésében észrevette, hogy jobbról, Rohod felől közeledik egy Mercedes személyautó, és úgy gondolta, hogy még át tud hajtani kocsijával a főúton érkező autó…

 Az idei első három negyedévben 6 százalékkal csökkent a személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma 2008 ugyanezen időszakához viszonyítva - közölte a KSH. Kimenetelük ennél is kedvezőbben alakult: a halálos balesetek száma 12, a súlyos sérüléssel járóké…

November 14-én a 82-es főúton a romándi elágazóban a Lázi felől érkező Toyota Hilux nem állt meg a stoptáblánál, és kihajtott a főútra, ahol az elejével a Bakonypéterd felől Veszprémvarsány felé haladó Volkswagen Passat bal oldalába hajtott. Mindkét jármű az út menti,…

Tegnap délután teljesen bedugúlt Újbuda, Budafok és Nagytétény közlekedése, mert a 6-os főúton súlyos baleset történt, ami miatt mindkét irányban minden forgalmi sávot le kellett zárni hosszú órákra. A Tóth József utca magasságában egy Mazda, egy Toyota, egy Fiat és egy…

Három súlyos és tizennégy könnyű személyi sérüléssel végződő közlekedési balesetben hárman súlyosan, tizenhatan könnyen sérültek a mögöttünk lévő 168 órában. Az elmúlt hét változatos balesetei okokkal szolgált. Az okozók között mindössze egy ittast jelez a…

A Dombóvári út Duna felöli végénél lévő éles kanyarnál a Budafoki út felé vezető oldalon borult a bal oldalára a Volvo kamion, amely több mint húsz tonna zúzott követ szállított. A szállítmány nagy rész a szemközti sávokat elválasztó füves területre, valamint az útra…

forrás:totalbike.hu A rendőrmotorosokat gyakran irigyeljük, ők a közlekedés más dimenziójában járnak. Jó motorokon jól motoroznak, és ha bármi van, máris villan a kék fény. Abba, hogy munkájuknak milyen hátulütői vannak, kevesen gondolunk bele.Ez a hollandiai videó…

2009. július 27.A Béke utcán Újpest felől Angyalföld felé haladó Renault Clio előtt egy személygépkocsi jobbra bekanyarodott az Övezet utcába, s ekkor a Renault-t vezető nő félrerántotta a kormányt. A Renault a bal oldali útpadkára hajtott, majd egy vasoszlopnak ütközött,…

2009. augusztus 12.Szeged-Szőregen a Szeged felől Makó irányába tartó román rendszámú Mercedes busz 49 utasával a sofőrrel és két váltótársával a román határátkelőhely felé haladt, s közben az egyik hátul ülő utas odament a sofőrhöz és megkérdezte, hogy Zágráb felé…

A Dózsa György úton a Thököly út felől a Váci út felé tartó Ford Focus személyautó elé a Hősök terénél szemből, a Műcsarnok felé balra kanyarodó Opel személygépkocsi hajtott, és összeütköztek. Az Opelnek a jelzőlámpa pirosat mutatott. A vétkes jármű vezetőjét a…

Halálos kimenetelű baleset történt kedden reggel a 45-ös főúton Szentes és Hódmezővásárhely között.Adataink szerint egy Seat személygépkocsi haladt Szentes felől a főúton, amikor Hódmezővásárhely határától mintegy 7 km-re neki jobbról egy traktor hajtott ki a főútra.…

Személygépkocsival ütközött össze egy kamion a 43-as főúton hétfő hajnalban, a balesetnek öt halottja van, tájékoztatott Tuczakov Szilvána, a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A román kamion frontálisan ütközött a spanyol…

süti beállítások módosítása