A Bikini együttes egykori slágerét idézik a mai képek, melyeket Vehicular küldött. A taxik teljesen szabálytalanul állnak, és erre rátesz a városnéző turistabusz is, amikor a kerékpárúton áll meg és nyitja az ajtót.

Vehicular fotóját nem kell különösebben magyarázni. A képek mentek a Közterület Felügyeletnek és a G4S-nek is, de nap mint nap láthatjuk, hogy ennek továbbra sincs semmi foganatja.

Roland még április végén küldte fotóit, melyhez rövif infót is fűzött:A felettük lévő tábla azt jelenti hogy a gyalogosokat és kerékpárosokat is szállítanak. :-) Természetesen sok szabad parkoló van 30 méterse körön belül is de ez a hely valamiért tetszik nekik.

ArmandoBertolucci 2009.05.21. 10:00

Bringaút

Ismét Vehicular remek közlekedési helyzetfotóját láthatjátok, melyhez a következő leírást mellékelte:Szombaton már reggel kilenc körül dugó volt befelé a Kerepesin. A képen látható jelenet már egészen a Keletinél látható. A két sávból egyre szűkült, mert egy tíz…

Pont egy hónapja pihen nálam a lenti kép Vehicular gyűjtéséből. Régen a kismotorokkal (50ccm alatt) lehetett a kerékpárúton közlekedni, de ez már elmúlt. Nagy motorral (lásd rendszám), viszont soha nem is lehetett. Egyébként valószínüleg a parkoló autó is szabálytalanul áll…

ArmandoBertolucci 2009.04.27. 15:14

Andrássy

Mint tudjuk az Andrássy úton igen kaotikusak szoktak lenni a parkolási állapotok, itt a blogon is több fotót találhattok a témában. Ma ismét itt készült fotókkal kerültek ketten a szégyenfalra, Vehicular jóvoltából.Eddig is katasztrófális volt a parkolás még az Andrássyn is de…

Készült már eddig is kerékpárútról szóló bejegyzés, és ezután is fog. A mai képet Vehicular lőtte az Andrássy úton. Ez aztán a 'Hop On, Hop Off'. 

Mindennapos a jelenség nem csak itt, a XI. Karinthy Frigyes úton, hanem sokfelé. Autó jön, megáll, sofőr kiszáll és elsétál.Persze a másik irányba haladók oldalán sem tétlenkednek eközben a parkolni vágyók.

süti beállítások módosítása