Hajdúszoboszlón a Mátyás Király sétányon készítettem az alábbi képet. A Mercedes Román rendszámú, a Ford Magyar. Az utcába ebből az irányból ugyebár behajtani tilos. Egyébként pedig a másik irányból is elvileg tilos a behajtás 18:00 után és tilos lenne a parkolás is.…

A Fővám téren folyó metróépítési munkálatok miatt nem közlekedik a 2-es villamos a Belgrád rakparton. Ennek okán a villamossínt gyakran nézik parkolónak különböző sofőrök. Vagy ő mind az utépítőkhöz tartoznának?

Volt már 300.000.- Ft-ot érő fotó a blogon, most itt az újabb. A képen látható Mercit a 49-es főúton Ököritófülpös belterületén mérték be 50 helyett 142km/h sebességgel. A csekket rövidesen postázzák a május 1-én életbe lépett új tarifák alapján. forrás:…

BUSZ-sávot használni sokan szoktak, néha fotózgatom is őket, bár hamar megtelne a memóriakártyám, ha jobban ráállnék egy helyre. Ez a Mercis azonban két dolog miatt is felkeltette az érdeklődésemet az Alkotás úton. Egyrészt, hogy a viszonylag gyér (pedig hétköznap volt)…

ArmandoBertolucci 2009.03.11. 16:43

Rokkant

A multkori Bevásárlókocsik című post a Campona - Tesco mélygarázsban készült, mint írtam is. Amit ott nem írtam, hogy az a rész egyébként áruszállítás és mozgássérültek kivételével "el van zárva" az autósok elől (értsd, tábla tiltja a behajtást). Az alábbi…

A címben levő kérdést olvashatjuk ennek a Mercinek a csomagtartóján. Kicsit lejjebb a választ is megadja közlekedőtársunk, hogy ne kelljen túl sokat törődnünk a gondolkodással.

süti beállítások módosítása