A fenti című Facebook csoport kapcsán az alábbiak jutottak az eszembe:Ma, amikor álltam a városban és több kéklámpást is láttam/engedtem, arra gondoltam, hogy mi lenne ha a csoport 'rajongói' számára készülne egy matrica, amit a saját járműn (ha van) kiragasztanán(a)k. Ez…

Rá kell kényszeríteni a motorosokat és a kerékpárosokat a KRESZ szabályainak betartására, közölte Szécsi Tibor őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) osztályvezetője a budapesti Hungexpón rendezett kiállításon. A tavasz…

 Nekihajtott az őt igazoltatni akaró rendőrautónak egy kerékpáros tegnap este Szeged- Szentmihálytelken. A rendőrök azért akarták megállítani a férfit, mert meglehetősen bizonytalanul, a járdán, világítás nélkül kerékpározott. A 38 éves helyi lakost azonban hiába…

Gyulaaz Üllői úton egyszerre két szabálysértő rendőrt is fotózott. Az egyik a járdán áll (sok-sok más járművel egyetemben), a másik pedig kiégett féklámpával közlekedik.

...kis helyen is elfér, ha éppen egy Smart a szolgálati autójuk. Ez talán vicces is lehetne, de az semmiképpen sem, hogy a Déli pályaudvar mellett a Koronaőr utcánál ott parkoltak le, ahol jobbra lehet kanyarodni a Krisztina krt. felé. (Igaz, kb 10 méterrel arréb megint van egy…

Engem már büntetett meg rendőr azért, mert nem égett az egyik féklámpám. Igaz, ez több mint 10 éve volt (kontakthibás volt a Samara jobboldali foglalata), így a bírság mindössze 500 Ft volt. (Akkor 2.000.- volt a max. helyszíni, de az eset vidéken történt, és enyhítő…

ArmandoBertolucci 2009.08.18. 14:14

Rendőr

Név nélkül kaptam egy adag rendőrős fotót. Majd szép folyamatosan szemezgetek belőle.Az alábbi 2006.06.11-én készült a Margít-hídnál. A rendőrök felparkoltak a járdaszigetre, előttük áll egy Seat szintén szabálytalanul, és a kép bal oldalán is látszik egy zebrán parkoló…

Ritkán szoktam ide videót beilleszteni, eddig talán egyszer volt rá példa. Mindenféle pozitív vagy negatív szándék nélkül szeretném most a következő videót megosztani, melyet a YouTube-on találtam.

Név és cím nélkül érkezett az alábi fotó, amely az alábbi helyen és időpontban készült:Helyszín: Budakalász, Luppa-szigeti felüljáróIdőpont:2009.04.19. 9-10 h…

Farkas János küldte az alábbi fotót, a következő kommenttel:"Így napoznak a mi rendőreink! Vajon szabályosan? Az M0 keleti végének  az M5 csatlakozásánál készült a felvétel 2009.03.21.-én 09óra 29perckor."

A képen látható rendőrautó a Kelenföldi városközpontban állt meg a 103-as busz megállójában, hogy beszaladjon valahova a vezető. Sajnos a kép nem a legjobb pozícióból készült, de a látszik, hogy ott a megálló. Természetesen a rendőr nem igazoltatni szállt ki a kocsiból,…

ArmandoBertolucci 2009.02.25. 18:04

Rendőrsztori

Az eset egészen friss, ma délután történt a Kőbányai úton, a Hungária körút előtt. Állok a balra kanyarodó sávban, mögöttem három másik autó. Ilyen helyeken, ha elsőnek állok, akkor gyakran egészen előremegyek, hogy ne tudjanak jobbról beállni elém. De mivel nem volt nagy…

A cikk az Index-en olvasható. A videó itt is megtekinthető.Részemről nincs hozzáfűzni való...