A nyári szünidőben sok a gyalogos, görkorcsolyás, kerékpáros gyermek az utcán. A vakáció ideje a közlekedés szempontjából is veszélyeket rejthet, mivel a gyermekek életkoruknál fogva meggondolatlanabbak, olykor kiszámíthatatlan a viselkedésük. 

A tapasztalat azt mutatja, hogy túlságosan bíznak a közlekedés felnőtt résztvevőiben, az autóvezetők, a buszsofőrök tapasztalatában. A közlekedés azonban olyan váratlan helyzeteket hozhat, amelyeket még az idősebb, a közlekedésben jártasabb felnőttek sem tudnak megoldani. Fontos, hogy a gyermek ismerje, és tartsa be az alapvető közlekedési szabályokat, valamint mi magunk is legyünk óvatosabbak, vezessünk lassabban azokon a helyeken, ahol sok gyermek tartózkodik. 

Sajnálatos, hogy sok gyermek jármű utasaként sérül meg. A gépkocsi utasait a gyárilag beszerelt biztonsági öv, valamint a gyermekek védelmét a méreteikhez igazodó ülésfajták szolgálják. Kérjük, hogy használják a passzív biztonsági eszközöket. Mutassunk jó példát a gyermekek számára!

Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a kijelölt gyalogos átkelőhelyeken bekövetkezett balesetek jelentős hányadában a gyalogosok hirtelen lelépése okozta a balesetet. A jármű vezetőjének úgy kell közlekednie, hogy időben észre tudja venni a gyalogost, a gyalogosnak pedig „látszani kell”. Ne felejtsük el, hogy 6 éven aluli gyermeket közúton felügyelet nélkül hagyni tilos!

A kerékpárosoknak javasoljuk, hogy ellenőrizzék a kerékpár műszaki állapotát, felszerelését, a kötelező világító eszközökön kívül, használjanak fényvisszaverő anyagokat. Korlátozott látási viszonyok között, lakott területen kívüli úton a fényvisszaverő mellény használata a kerékpárosok és gyalogosok részére egyaránt kötelező. Ne hallgassanak zenét útközben, mert elvonja a figyelmüket a forgalomról. 12 éven aluli gyermek főútvonalon nem kerékpározhat!

Budapesten a 2009. év első felében, az elsődleges adatok alapján 14 év alatti gyermekek összesen 33-an okoztak balesetet, míg 2008. ezen időszakában 45-en. A 33 balesetből 7-et kerékpárral közlekedve, míg 26-ot gyalogosan okoztak, illetve az előző évben 5 esetben kerékpárral, 38 esetben gyalogosan és 2 esetben segédmotor-kerékpárral közlekedve okoztak balesetet. 

Az előző évekhez képest ugyan csökkent a gyermekek által okozott balesetek száma, ugyan akkor nem lehetünk elégedettek, mert az adatok azt is mutatják, hogy közúti közlekedési balesetek döntő többségét emberi mulasztások okozták, amik a közlekedők fegyelmezettebb magatartásával a balesetek elkerülhetők és megelőzhetők.

Balesetmentes és kellemes nyári időtöltést kívánunk!

BRFK KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY

A bejegyzés trackback címe:

https://nincsszabaly.blog.hu/api/trackback/id/tr921250447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.