Én is csak ma értesültem a Tékozló Homár mai cikke alapján, hogy ma akcióba lép a Radikális Zebrahasználók Országos Akciócsoportja (RAZOR), és mivel a tervezett helyszín (XI. Budaörsi út) közel esik a munkahelyemhez, ezért gondoltam, hogy kinézek oda, a híres/hírhedt halálzebrától pár száz méterre.

Az eseményen egy-két újságirón kívül néhány fővel megjelenő csoport célja, hogy felhívják a figyelmet arra, mennyire nem biztonságosak a hazai gyalogos átkelőhelyek, és hogy tudatosítsák az autósokban: a zebra a gyalogosoké!

A blogbejegyzés szerint a mait további akciók fogják kísérni, mindig jó látási viszonyok között, hétköznap délután.

A mai akció 38 percig tartott, ezalatt pontosan 38 autó szegte meg az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 43. §-t és 36. § (6) c) pontját. Ebből várhatóan kb. 15 autóssal szemben tesznek feljelentést még ezen a héten. A feljelentést minden esetben a zebrán éppen átkelő gyalogos fogja tenni, két tanúval hitelesíteve, akik az úttest két oldaláról látták az eseményt. Hogy mindenre pontosan emlékezzenek, annak érdekében videofelvétel készült a teljes akcióról, valamint több fényképfelvétel is.

Én ezúton közel 30 fotót teszek közzé, rendszámmal együtt. Csak olyan képeket teszek fel, amin a gyalogosok vagy várakoznak, vagy már a zebrán haladnak, de nem állnak meg az autósok, vagy kikerülik őket. Az eredeti (10 Mpixeles) képek a saját tulajdonomat képezik, de kérésre (ha szükséges) bizonyítékként átadom.

 

A gyalogátkelő nagyon forgalmas helyen található, 2x2 sávos úton. Az autópálya felől érkezve eddig nem találkoznak az autósok jeézőlámpával, kifelé menet pedig az utolsó jelzőlámpa utáni "gyorsítási" szakaszon haladnak.

 

 Az akciót pontosítani kell. "Fő a biztonság! Senki ne próbáljon felelőtlenül átkelni, és ne próbáljuk túlzottan zavarni a forgalmat."

 

 

A babakocsi csupán kellék, pokróccal, bukósisakkal. Így könnyebb átkelni, mint sima gyalogosként. A képen: LNJ-489.

 

Várakozás közben. KJH-064

 

Ez nem akar megállni. HIK-660

Kikerüli. HWE-786

 

Nyugodtan álljanak a belső sávban. HXK-522 siet.

 

Mindkét oldalról átkelnének. KRC-134.

 

Ő is kikerüli. IPC-303

 

A hölgyek nem tudtak az akcióról, így nem is voltak eléggé határozottak az átkelésnél. KLU-710

 

Hiába állnak meg a külső sávban. GGJ-534

 

Sietne, de nem engedik. IGD-845

 

Az "anyuka" az út közepén kénytelen várakozni a sietős autós miatt. KGW-440

 

Meg nem állna. JZX-557

 

Ő is kerül inkább. JUJ-741

 

Az egyiknek sikerült (Az oszlop mögött éppen átér), a másiknak nem. LCU-070 nem várja meg a másik irányból is érkező gyalogost.

 

Siet a halálzebra felé. LCR-566

BA-685UI

 

 

Részemről "mákja" van. Csak annyit tudok a rendszámból biztosan, hogy JNC.

 

Ha nem veheti fel, inkább elüti? Különdíjat a Taxi4-nek! ECH-073

 

"Én még átcsúszok." Legközelebb gázol is? KGB-070

 

Köszöni ha átengedik. Pedig ez lenne a kötelességük.

 

Ő is siet. LKA-880

Nem túl rámenősek a fiúk, nem is engedik el őket. JUD-838

 

 

Ki siet jobban? JPT-701

 

"Te vagy a nagyobb, mi?" JEE992

 

Ilyet már láttunk párat. IDY-921

 

"Várjatok!" KWE600

 

Ez a hölgy a járdán sokat várt. Két versenyző: IMS-529, IOM-607

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nincsszabaly.blog.hu/api/trackback/id/tr861371806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.09. 22:47:03

a futó fiú "civil", nem az akcióban vett részt.
Köszi a képeket, használhatjuk?

ArmandoBertolucci · http://nincsszabaly.blog.hu 2009.09.09. 22:50:08

@zebraakcio: A képeken több civil is látható, nem jelöltem külön. A képeket természetesen használhatjátok (azért egy utalást én is kérek, vagy akár egy linkcserét az oldalakon), de természetesen a nagy felbontású képeket is szívesen eljuttatom.

Szakadás 2009.09.09. 23:45:22

Szerintem azokat a képeket vegyétek le, ahol a gyalogosok állnak az út szélén. Ott a fényképpel nem tudod bizonyítani az autós szabálytalanságát.
Ahol álló autó mellett elhúznak a gyalogos előtt, na azok a képek a nyerők.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.09.10. 00:12:50

Csatlakoznék Szakadáshoz!

A magyar KRESZ szerint az út szélén tébláboló gyalogosokat nem kell átengedni a zebrán.
Olyannyira nem, hogy ha például egy tanulóvezető ilyen helyzetben megáll, int a gyalogonak, hogy mehet, akkor "csalogatás" miatt megvághatják a vizsgán.

Szar ügy, de ez van.

A németeknél például a tébláboló gyalogosokat is át kell engedni.

Első mohikán 2009.09.10. 04:19:06

Hülyék vagytok.A fejfátokon is az lesz:˝De nekem elsőbbségem volt˝

Shien'Gorr 2009.09.10. 10:28:09

Hát ez szánalom.

1. A gyalogost csak akkor kell átengedni, ha már rálépett a zebrára. Szóval azok az autók, akik az út szélén álló gyalogosok előtt mentek el, nem tettek semmi szabálytalant, és ezekért a képekért simán perehet (remélem meg is teszik)

2. Ha egy autó már rajta van a zebrán, és ekkor lelép egy gyalogos, akkor sem történt semmi szabálytalan, pédául a HXK-s rendszám esetében ez teljesen egxértelmű, remélem ő is perel majd.

Lexon 2009.09.10. 10:31:39

Shien'Gorr:
Remélem, neked nincs jogsid, és nem vezetsz autót. Merthogy Kresz-bôl megbuktál... Egyes, fiam, leülhetsz.

Leeroy of SMV Design 2009.09.10. 11:43:59

10. kép pl.: Audi, BMW, Mercedes esetén alapból felejtsd el, hogy átmehetsz.

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 11:44:34

A sok okosnak: Ezek nektek készültek, hogy legyen min törni a fejeteket.
A legfontosabb bizonyítékok a tanúk és a videofelvétel lesz.De hát okoskodni könnyű.

victoriginal 2009.09.10. 12:01:51

hulljon a gépjárművezetők férgese.

zebraakciót minden nap, mindenhova!

SZÉGYEN, HOGY EZT CIVILEKNEK KELL ÖNERŐBŐL CSINÁLNI, AHELYETT, HOGY A RENDŐRSÉG VÉGEZNÉ A MUNKÁJÁT.

dpspeti 2009.09.10. 13:25:12

"Szeptember 1-jétol hatályba léphet a KRESZ módosítása a gyalogosok védelmében. Ha valaki még nem lép a zebrára, de már a járdaszigeten áll, elsobbséget kap, és az autósoknak át kell engedniük

Mint Kondorosi Ferenc kormánybiztos a Krónikának elmondta, a mostani tervek szerint szeptember 1-jétol lép életbe a rendeletmódosítás, amelynek két fontos pontja van.

- Arra törekszünk, hogy olyan szabályt alkossunk, amelynek a lényege az, hogy ha a gyalogos egyértelmuen jelzi az áthaladás szándékát, a gépjármuvezetonek a zebra elott meg kell állnia. Az egyértelmu jelzés azt jelenti, ha a gyalogos megáll a zebra mellett. Korábban azt terveztük, hogy a zebra elott 20 méterrel kötelezo lenne 30-ra lassítani. Nagyon sokat egyeztettünk és tanácskoztunk ennek a szabályozásnak a gyakorlati hatásairól, és kiderült, elviselhetetlen módon növekedne a környezetterhelés és lelassulna a belso városrészek forgalma, így ez a verzió lekerült a napirendrol."

Ez mind szép és jó, és biztos okkal is van. De ha egy társaság direkt ide-oda szlalomozik egy zebrán csak azért, h megszivassa az autosokat, azt nem tartom méltányolhato dolognak... ennyi erovel az autosok meg a bicikliseket üssék el minden nap, csak mert azok nem tartják be a pirosban megállni szabályt? Vagy ezt most hogy képzeli bárki is... szerintem egyszerübb lenne, ha egyik homogén csoport sem szemelné ki a másikat egy jó kis hecc kedvéért és pereskedésért, hanem mindenki _saját homogén_ csapatára figyelne oda...mindenki a saját házatáján sepergessen... az autosok az autokkal tartsák be a Kreszt a gyalogosok ne szlalomozzanak, a biciklisek is tartsák be a kreszt és ENNYI.... szvsz

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.10. 13:29:27

@dpspeti:
Azért én a feljelentés és az elütés között érzek árnyalatnyi különbséget. Te nem?
ha elolvastad volna az összefoglalónkat, tudhatnád, hogy
1. nem szlalomoztunk
2. nem szívattunk meg senkit
3. Nincs olyan, hogy autós. Egy városban mindenki gyalogos, csak van, hogy járműre száll.
4. Te mit teszel azért, hogy biztonságosabb legyen a közlekedés?

dpspeti 2009.09.10. 13:41:11

@Zebraakcio: Az elutesnel en veszelyeztetest értek, én ugy erzem, hogy jopar kép olyan, h inkább onveszelyeztetés mint életszeru helyzet, amit lefenykepeztek... ahogy látni az egyik auto már majdnem tul van a zebrán, amikor a gyalogos ugymond elindul...

1. A szlalomozás = ide-oda mentek a zebrán egyik oldalrol a másikra csak, hogy feljelenthessetek embereket...ezzel semmit nem segitetek a kozlekedesben, csak indulatokat váltotok ki..szerintem a segitseg az lenne, ha olyan szabalyozást hozatnátok akár peticioval, hogy a rendorok, akiknek akár dolguk is lenne, álljanak a veszelyeztetettebb helyeken..
2. De, szivatás a kamu átkelés...egyértelmüen a cél az, hogy az autosokat megbuntessék, akkor is, ha nem eletszeru helyzetben vétenek.. minden mesterségesen keltett vészhelyzet, vagy kozlekedesi helyzet szvsz szivatás...
3. A kozlekedesnek _szereploi_ vannak, a szereplok a gyalogosok, autosok, biciklisek, motorosok..mindegyik homogen csoport... az, h egy autos egyben gyalogos is tud lenni, de nem minden gyalogosnak van autoja,irreleváns. Az adott helyzetben nem gyalogos vs gyalogos, hanem gyalogos vs auto van...
4. En odafigyelek arra, hogy ne veszelyeztessem más eletet, egzisztenciáját (pl utkozés által, vagy epp direkt perek által), illetve probalaom a leheto legjobban betartani a szabalyokat, ami egy dinamikus kozlekedesben igencsak nehez..de lehet rá torekedni...
5. Megegyszer kihangsulyozom, h a szabaly az szabaly, be kell tartani, de azt annak kell betartatni, akinek ez a feladata, es nem egy csoportnak, akik szerintem nem tesznek ezáltal semmit a balesetmentes kozlekedesert, csak tobb pert inditanak, ahogy a radikális állatvedok sem segitenek az állatkinzás visszaszoritásán, csak onbiráskodnak.

Balamber 2009.09.10. 13:54:28

@Shien'Gorr:
Okos!

Perelgetni azt tudnál, mi?
Tetszene ugye?
Egy kis szívatás, egy kis zűrzavar, az jó volna, mi?

Balamber 2009.09.10. 13:56:02

@victoriginal:
És veled pedig egyetértek!

dpspeti 2009.09.10. 13:59:48

Azzal tokeletesen egyetertek, h ezt a rendoroknek kellene csinalnia, es akkor nem lenne semmi gond, nem kellene akciokat szervezni stb stb...de ok meg inkabb este eldugott helyeken megbujva allitanak meg normalis autosokat, vagy epp a Vaci uton 20-ra lelassitva zavarjak a forgalmat..de ha epp bezaras elott van egy bolt, ahova oda kell erniuk a csoki miatt, akkor rogton bekapcsolják a szirénát... prioritás vizsgálat kellene...

flea 2009.09.10. 14:52:33

@dpspeti:

1. "Hozzál" te bármilyen "szabályozást", "akár petícióval", van rá 1 éved. Ha sikerül, visszatérhetünk a kérdésre. (Egyébként már elhangzott, hogy NEM ide-oda mászkálás és forgalomlassítás, hanem csak időnként, a forgalmat nem lassítva, szabályos átkelés ill. arra várakozás zajlott.
2. "Nem életszerű helyzetben vétenek?" Na ez szánalmas. Semmi, de SEMMI különbség nem volt az akcióban résztvevők és részt nem vevők viselkedése között. Akkor mi a faxom nem életszerű?
3. Javaslom a "homogén" szócikk elolvasását egy értelmező szótárban. Gyanítom, hogy kurvára nem alkotnánk már ketten sem homogén csoportot, még akkor sem, ha te is gyalogolsz. :)
4. Nagyon helyes. Mint látod, a lefényképezett autósok egy jelentős része nyilvánvalóan nem ilyen.
5. Az önbíráskodással majd akkor gyere, ha a zebraakciósok kirángatják a zebrán szabálytalanul áthaladó autó vezetőjét a kocsijából, és jól agyba-főbe verik. Vagy legalább megkarcolják a kocsit. (Bár jelzem, utóbbi jogilag nem önbíráskodás, csak rongálás.) Addig meg gondolkozz, hogy mit beszélsz.

Én kérek elnézést.

Bozdurgán 2009.09.10. 16:32:02

teljesen egyet értek az akcióval, de azért ezek a képek félrevezetőek is lehetnek:
A zebrán áthaladókat kerülgetni csúnya dolog, az tiszta.
De azok a képek amik a zebra mellett álló emberekről és az éppen áthaladó autósokrók készültek sok értelműek lehetnek.

Pl a gyalogosok épp most értek oda, az autós meg nem satuzott be mert meglátta őket.

Bozdurgán 2009.09.10. 16:34:06

és a másik az autosok védelmében kicsit, ezeket a halálzebrákatg réges régen be kellett volna lámpázni.
nagy sebességű autók több sávos út stb.
De érdekes, hogy tervbe sincs.

rondakutya 2009.09.10. 16:35:05

@dpspeti: Idézlek: "illetve probalaom a leheto legjobban betartani a szabalyokat, ami egy dinamikus kozlekedesben igencsak nehez..de lehet rá torekedni..."

Na itt a gond, hogy csak próbálod betartani.
Nem próbálni kell hanem BE KELL TARTANI!
Mi a frász az a baromság, hogy "egy dinamikus kozlekedesben igencsak nehez..de lehet rá torekedni????

Mit nehéz betartani? Az elsőbbség megadását? a megengedett sebességet? vagy mit? Ez mind könnyedén betartható ha be akarod tartani. Ha nem akkor csak egy potenciális gyilkos vagy, de szabálysértő mindenképp.
Veszélyes vagy a szabálykövető autósokra és az átkelni kívánó gyalogosokra egyaránt.
Szerintem ne ülj autóba mindenkinek jobb lesz.
A sebesség betartásáról meg csak annyit, hogy csak annyin múlik mennyire nyomod be a gázpedált.
Ha én be tudom tartani neked is be kéne tudni.
Szégyeld magad szánalmas vagy. Inkább ne írj semmit ha okosat nem tudsz.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.09.10. 17:53:38

Te, mint mezei pógár tehetsz egyáltalán szabálysértési feljelentést? Nem-e véletlenül-e csak a hatóság tehet ilyesmit-e?

Perillustris 2009.09.10. 19:15:05

@Bozdurgán: Gondolom más lenne a helyzet, ha kamionok jönnének keresztben. Ja, csak gyalogosok? Agyban kell(ene) fejlődni.

dpspeti 2009.09.10. 21:11:37

@flea:

1. "NEM ide-oda mászkálás és forgalomlassítás, hanem csak időnként, a forgalmat nem lassítva, szabályos átkelés ill. arra várakozás zajlott."

ezt nem tudom kommentalni, mert az alaptevekenyseggel van bajom, akkor is,ha 30 percenkent tortenik...sajnalom

2. "Nem életszerű helyzetben vétenek?" Na ez szánalmas. Semmi, de SEMMI különbség nem volt az akcióban résztvevők és részt nem vevők viselkedése között. Akkor mi a faxom nem életszerű?

De volt.. ki az a gyalogos, aki lelep akkor amikor a zebran atmegy egy autos, ha csak nem az a gyalogos, akit egy kamera, vagy fkepezogep figyel...Egyet meg kell erteni, lehet h a kreszben az van irva, hogy elonyod van,de a kresz sem ment fel azalol, hogy esszel kozlekedj...ez a radiakalis valami pont ezt zarja ki...lehet h elonyod van de az az auto már rég belehajtott a keresztezodesbe, amikor leleptetek ... es ilyenkor NEKD TILOS lelepni, mert ez veszelyes rád es az autora is, aki hirtelen felrekaphatja a kormanyt..ahogy STOP tablaval vedett keresztezodesbe sem megyunk bele 50nel...még, ha elonyom is van es megengedett...a kresz nem irja felul a jozan eszt...ezert tartom kieroszakolt helyzetnek, amik a kepeken vannak...es tovabbra sem vitatom a kresz szabalyt.. de most akkor én is járjak fenykepzovel es jelentsem fel a gyalogosokat? Ugyanis ma pl a koruton nekem zold volt de egy gyalogos ugy gondolta, átfut a keresztezodesen, akkor én most fotozzam le es jelentsem fel? Nem...megvárom mig átmegy és elindulok... vagy epp a gyalogos, aki 10 meterrel a kijelolt zebra után futott át majdnem ugyanott...őt is feljelentsem? nincs rendszama kicsit nehez a dolgom..vagy a biciklist, aki a pirosban átment? Mindenki jelentsen fel mindenki és akkor majd jo lesz bármi???

3. Javaslom a "homogén" szócikk elolvasását egy értelmező szótárban. Gyanítom, hogy kurvára nem alkotnánk már ketten sem homogén csoportot, még akkor sem, ha te is gyalogolsz. :)

Homogén...egy tulajdonsag alapjan egy csoportba tartozo bármik ... tehát homogen csoportot alkotnak az autosok, mert autoval kozlekednek, az osszes...és a gyalogosok, akik gyalog...szoval nem értem, mi bajod a homogén kifejezessel..de tessek okoskodo:

homogén
egynemű, azonos elemekből álló

Tehát azonos elemek: autosok...

5. Az önbíráskodással majd akkor gyere, ha a zebraakciósok kirángatják a zebrán szabálytalanul áthaladó autó vezetőjét a kocsijából, és jól agyba-főbe verik. Vagy legalább megkarcolják a kocsit. (Bár jelzem, utóbbi jogilag nem önbíráskodás, csak rongálás.) Addig meg gondolkozz, hogy mit beszélsz.

Jo, mondom, ha ez sokaig folyik, akkor az autosok meghirdetik a radikális autosok csapatat, akik gyalogosokat fognak fenykepezni meg bicikliseket es feljelentik...es majd tok jo beke lesz...ez az ország mikor felejti már el a feljelentosdit???

dpspeti 2009.09.10. 21:18:04

@rondakutya:

@dpspeti: Idézlek: "illetve probalaom a leheto legjobban betartani a szabalyokat, ami egy dinamikus kozlekedesben igencsak nehez..de lehet rá torekedni..."

Na itt a gond, hogy csak próbálod betartani.
Nem próbálni kell hanem BE KELL TARTANI!
Mi a frász az a baromság, hogy "egy dinamikus kozlekedesben igencsak nehez..de lehet rá torekedni????

Igen, lehet torekedni arra, hogy pontosan kiszamoljam, h a sargaba már ne hajtsak bele csak ugyebár, ha 50nel megyek is lehet, h fektavolsagon belul van, igy átmegyek..ez a dinamikus kozlekedes, es orakig lehetne vitazni, h ez szabalyserto-e, hisz minden fekezesnel fel kell merni, h mennyire veszelyes...de ezt nem ragozom...természetesen nem onkenyes szabalysertesre gondoltam, amikor a probalom betartanit irtam....

Mit nehéz betartani?

" Inkább ne írj semmit ha okosat nem tudsz"

Hadd ne kelljen már a beleegyezesed..es a stilusod meg enyhen felhaborito..sehol nem irtam, h a te altalad felsoroltakat valaha is megszegtem...egy szoval sem. ES Megint hangsulyozom, NEM A szaballyal es nem a BETARTÁSSAL van a bajom, hanem a fenykepezes, szegyenfal, feljelentes comboval...mert az tuti, hogy nem azt váltja ki, amit akartok, hanem pont az ellenkezojet...ahogy irtam, en is elkezdem fenykepezni a gyalogosokat, feljelentem oket (már, ha odaadják a nevuket, hisz autot konnyu, ott a rendszam.....) meg a bicikliseket (toluk is kell a név...) es majd jol dongetem a mellem, h en biza csak jot akarok...Szerintem a szabalyok betartatása a rendorok dolga...neked meg, hogy gyalogosként ne fuss át az auto elott pirosban, es a kijelolt gyalogátkelohelyet használd...ahogy irtam...mindenki a saját fészkét tisztogassa...

dpspeti 2009.09.10. 21:25:26

Amugy meg mindig birom, amikor egy-egy társaság felháborodik és akciokba kezd..lásd biciklisek pfujjj autosok...mikozben 10bol 9 minden második percben átmegy a piroson..de felmentik magukat mindenféle indokkal, h biciklirol beláthato a kanyar a stop tábla stb...NEM..STOP az STOP...aztán az autosok, h ffujj biciklisek, pedig ok is állandoan szabalyt szegnek a parkolásoknál..pl bicikli utra parkolás...aztán a gyalogosok, h pfujj autosok, pedig ők meg a zebrát nem használják, v utolso pillanatban átfutnak a zebrán, amikor már piros van... ebbol látszik, h MINDENKI onmagában keresse a hibát és azt javitsa..ne másokat jelentgessunk fel...beke kell, nem radikalizmus..esszel, mindent...

Perillustris 2009.09.10. 21:42:36

@dpspeti: Pénteken az ajtód elé szarik egy kóbor kutya. A takarítónő dolga feltakarítani, de ő csak hétfőn jön.

Megvárod?

Na, a gyalogosok (homogén csoportja) évek óta várja, hogy mozduljon a rendőrség a zebrák védelmében, mert tisztában van azzal, hogy alapvetően rájuk tartozna a "takarítás".

Hiába. Megunták.

dpspeti 2009.09.11. 00:18:02

@Perillustris: Amire a mostani fenykepezosdi kimegy (tobbek kozott), az most szeptember 1tol érvenyes..pl, hogy elonye van annak a gyalogosnak, aki csak áll az átkelőnél és még le sem lépett..szoval ebben semmi évek ota várás nincs... A tobbivel meg, mint mondtam, egyetértek..az autosok szepen engedjék át a gyalogosokat, ahogy pl Munchenben, amikor ott voltam..meg is lepodtem, hogy simán turelmesen megvárták mig mindenki átment... én a modszerrrel, a feljelentgetéssel nem értek egyet... de szerintem tulragoztuk :) Elmondtam a velemenyem :) Innentol már csak flame :)

Devil 2009.09.11. 12:07:33

En nem ertem az akcio idoziteset. Szerintem (es masok szerint is) a gyalogos-atengedes nagyon sokat javult az elmult idoben; az 1-2 evvel ezelottihez kepest eg es fold, ezt szinte naponta tapasztalom gyalogoskent es autoskent is; az uj szabalyozasok is jobban kedveznek a gyalogosoknak (nem mintha az eddigi rossz lett volna - csak epp nem tartottak be).
Szoval a RAZOR vegulis megvarta mig a helyzet sokkal jobbra fordul, aztan akcioztak - mi ebben a logika? Ha ez szerintuk "kritikus" akkor mi volt 1-2 evvel ezelott, hol voltak akkor ok? Arra hivjak fel a figyelmet amivel mar ugyis foglalkozik a kozvelemeny? Vagy eddig tan szundikaltak valahol?
Masreszt ahol video keszult az egy rosszul kialakitott atkelo. Nem, nem az autosokat vedem: a biztonsagos kozlekedest vedem. Lehet arra hivatkozni hogy az autosok tartsanak be minden szabalyt, mert az a szabaly (ugye ilyenkor jon az hogy de a tobbiek sem...) - csakhogy ez igy nem ad valodi biztonsagot; ha a szabalyok betartasara egy adott forgalmi helyzetben az atlagember - haziasszonyok, nagymamak is vezetnek am! - nem kepes teljes biztonsaggal, akkor talan az adott helyzetet kellene megvaltoztatni. 2x2 savos uton ahol a megengedett sebesseg 60 es suru a forgalom, talan inkabb jelzolampas gyalogatkelot kellene csinalni.
Sokszor hivatkoznak a pld. bicajosok balesetveszelyes vagy hasznalhatatlan bicikliutakra - gondolom nem nehez rajonni hogy nem csak a bicikliutak vannak sok esetben esetben rosszul, balesetveszelyesen kialakitva.
Harmadreszt a rendszamok kozlese (tudtommal) nem jogszeru, szemelyisegi jogokat sert.
Negyedszer a nem-partneri hozzaallas (a feljelentgetosdi, ami raadasul egyoldalu, mert a bicajost, gyalogost nem jelenti fel senki, nem is lehet mert nincs rendszamuk) szinte torvenyszeruen nem partneri valaszt valt ki. Az uton egymasra vagyunk utalva, ezt nem kellene elfelejteni. Mindenki tud a masikra mutogatni - es mindnki tud akar a szabalyok keretein belul sok kellemetlenseget okozni a masik felnek. Ezt jobb lenne elkerulni.
Na gyere Petrillustris mutasd meg mennyire jol bele tudsz kotni minden egyes szavamba.

Perillustris 2009.09.11. 12:49:01

@dpspeti: Nem változott a KRESZ szeptember 1-jén.

Perillustris 2009.09.11. 12:53:22

@Devil: "talan inkabb jelzolampas gyalogatkelot kellene csinalni"

Arra pont az autósok fognak ráb@szni, mert akkor is meg kell majd állni, amikor se híre se hamva gyalogosnak.

Egyébként még mindig áll a felvetésem: ha kersztben kamionok jönnének, akkor is így mennének a kocsik? Ugye nem?

flea 2009.09.11. 13:13:02

@dpspeti:

Életszerűségről: próbáltál te már átmenni olyan zebrán, ahol folyamatosan 60-70-nel halad át a kocsisor? Én próbáltam. Tudod, hogy kezdődik a művelet? Úgy, hogy lelépsz 2 autó között a zebra legszélére. Hogy ne nyugtathassa magát azzal a következő (10-20) köcsög, hogy "nem jelezted egyértelműen, hogy át akarsz menni".

"Mindenki jelentsen fel mindenki és akkor majd jo lesz bármi???"

Igazad van, nem kell ez a feljelentősdi, sőt javaslom, hogy mostantól a sikkasztókat, a gyilkosokat, meg általában senkit ne jelentsünk fel, hiszen a szabálytalanul átrohangáló gyalogost (aki egyébként valóban köcsög) úgysem lehet, akkor mást meg minek.
(Mellékes megjegyzés: a szabálytalanul rohangáló gyalogos ugyan felb@ssza az agyad, de a SAJÁT életével játszik, míg a zebrán szabálytalanul áthajtó autós a gyalogoséval. Nem tudom, érzed-e a különbséget... Tehát előre szólok, ne gyere azzal, hogy a gyilkosság súlyosabb dolog, mert a gyalogos halálra vagy nyomorékra gázolása sem éppen piskóta, még ha csak 0,1% vagy akár 1 ppm valószínűséggel is.)

Homogén: pontosan, "egynemű, azonos". Két gyalogos nem lesz attól azonos, hogy történetesen gyalogolnak, nem "valamilyen", hanem minden tulajdonság alapján kell stimmelniük, hogy homogén csoportot alkossanak. Ha te és én alkotnánk ketten egy csoportot, az már csak a véleménykülönbség okán is kizárólag heterogénnek volna nevezhető.

Az "okoskodó" jelződ meg, hogy úgy mondjam, magáért beszél. :)

flea 2009.09.11. 13:26:58

@Devil: az, hogy az "átkelő-akció" által mesterségesen megnövelt gyalogosforgalom mellett sem csökkent az adott útszakasz átbocsátása, világosan mutatja, hogy közlekedésmérnöki szempontból oda nem kell lámpa, bőven elég lenne, ha az autósok akkor állnának meg, amikor egy gyalogos épp arra jár. Ahogy a szabályban is van.

Persze, megoldaná a helyzetet a lámpás átkelő, de talán mégis jobb lenne, ha a harmincakárhány éve meglevő szabályt tartanák be inkább az emberek. Különösen Magyarország, azon belül is az önkormányzatok (akik a lámpássá alakítandó kereszteződések túlnyomó részét fenntartják) anyagi helyzetét figyelembe véve tartom ezt sokkal könnyebben kivitelezhető megoldásnak.

A nem partneri hozzáállásról írottakkal alapvetően egyetértek, nyilván az lenne a jó, ha azt a gyalogost, aki lusta elmenni a zebráig, helyben megvágná a rendőr, mint Szingapúrban, ~15000 Ft-ra. (Mo-n nyilván esélytelen bármi ilyesmi.) De azt is jelzem, hogy sokan álltak a kezdeményezés mellé autósként is, nem mindenki éli meg "kellemetlenség-okozásként" a dolgot. Nyilván figyelni kell arra a feljelentéseknél, hogy azok, akik bármilyen emberileg érthető okból hibáztak (pl. folyamatos haladásnál nyilvánvalóan későn vehette csak észre a gyalogost), azok kimaradjanak a szórásból. Viszont aki a másik sávban álló autó mellett, a gyalogos előtt suhan át, az szerintem akkor is vastagon megérdemli a feljelentést, ha csak figyelmetlenségből tette.

Perillustris 2009.09.11. 15:32:00

@flea: "nyilván az lenne a jó, ha azt a gyalogost, aki lusta elmenni a zebráig"

A gyalogos nem kizárólag zebrán mehet át. Másrészt nem biztos, hogy lusta, hanem lehet, hogy nagyon fáj a lába (természetesen ilyenkor még fokozottabban figyeljen, mert nincs elsőbbsége).

flea 2009.09.11. 15:40:08

@Perillustris: Szingapúrban, ha van 50m-en belül zebra, akkor nemcsak elsőbbsége nincs, egyáltalán nem kelhet át. Itthon nyilván nem működne egy ilyen szabály, ha lenne sem... pedig.

És nyilván nem a fájós lábú nénikére gondolok, akit amúgy a "Skála piac" előtti villamosmegálló közepénél, mindkét zebrától 10 m-re is átengedtem autós koromban (mivel nem kellett satuzni, és hát mibe kerül), hanem mondjuk a Nagykörúttal 20 fokos szöget bezáró közel egyenes vonalban a szabálytalanul leparkolt és a forgalmat akadályozó kabrióhoz igyekvő tetovált fiatalemberre. :)

zebraakcio · http://zebraakcio.blog.hu 2009.09.11. 16:12:36

@flea:
Szingapúr ilyen szempontból úgy szar, ahogy van. Egy csomót kell gyalogolni egy felüljáróig, ott aztán mászhatsz egy emeletet. Én még O.K., hogy megcsinálom, de pl. a nagyanyám, vagy az ismerősöm babakocsival?

flea 2009.09.11. 17:01:42

@zebraakcio: ha valahol úgy vannak megépítve a járdák + zebrák, mint Nyugat-Európában a legtöbb helyen (szintben a széle minden sarkon, alul-felüljárókhoz rámpa; indokolt helyeken, forgalmas úton lámpás zebra, kis forgalmú mellékutcában se lámpa, se zebra), ahhoz szerintem logikus (lenne) egy ilyen szabály. Azt gondoltam, hogy Szingapúrban ez a helyzet, ezek szerint tévesen...

Perillustris 2009.09.11. 21:40:31

@flea: Az 50 méteres szabály sok országban hatályos, pl. Szerbiában is. Na mondjuk ott nem lehetne ilyen akciót csinálni vérveszteség nélkül.

Ingrid 2009.09.12. 22:32:12

Hát remélem egyik sem fog feljelentgetni, inkább meghúzzák magukat és kussolnak, majd elgondolkodnak a vezetési morálon, amit birtokolnak és próbálnak változtatni.
Én vezetek is és gyalog is közlekedek. nem nőtt a seggemhez az autó, de megszoktam a kényelmét, sokszor halálfélelmem van a zebrák közelében, főleg gyerekkel. Igaz, érnek pozitív meglepetések is!
Zseniális bejegyzés, gratulálok a fotókhoz!

Devil 2009.09.14. 08:59:11

@flea: Csakhogy en nem közlekedésmérnöki (forgalmat nem lassitja a sima zebra) hanem biztonsagi okok miatt vagyok a lampas atkelo mellett.
Nem mindig olyan idealisak a latasi es a forgalmi viszonyok mint a videon. Es idonkent barmennyire is figyel, _middenki_ hibazik. Nem, a videon nem ezt lattuk, hanem azt hogy sokan levegonek neztek a zebrat - de ha elutnek, a legkevesbe sem fog szamitani miert csinaltak, hidd el!
A legfontosabb cel mindig a biztonsag; a villanyrendor sokkal nagyobb biztonsag ad minden korulmenyek kozott mint a zebra akarhany sarga villogo lampaval - amik szinten nincsenek ingyen; ha mar van sarga villogo lampa, lehetne rendes villanyrendor is, az oszlop, aram mar ott van, es a sarga villogo lampa sincs ingyen.

Perillustris 2009.09.14. 10:48:05

@Devil: A látszólag felesleges megállás a piros lámpánál*, ha nincs gyalogos - némiképp jogosan - cseszi fel az autós agyát (sosem keres majd összefüggést). A lámpa elbutít, a biztonság látszólagos, hosszútávon káros, s nem mellesleg sokba kerül a létesítése és a fenntartása is.

* Budapesten mindössze 1-2 lámpás gyalogosátkelő van normálisan, használhatóan beállítva.

rondakutya 2009.09.20. 18:25:41

Hát gratulálok a "kedves" autós kollégáknak. Amint látom a gyalogost nem embernek hanem leküzdhető forgalmi akadálynak tekintik.
Jogos a feljelentés. Másból nem tanultok. Persze a jogsikat is elvenni. Főleg a hivatásos sofőröktől.

ArmandoBertolucci · http://nincsszabaly.blog.hu 2009.10.10. 21:17:57

@/tno+DA=: Különösen trágár és ostoba bejegyzésed törölve.