Magyarországon mintegy 30 000 km hosszú közúthálózatán, illetve emellett az összesen mintegy 130 000 km önkormányzati úton sajnálatos módon számos olyan helyzettel találkozhatnak a közúti közlekedés résztvevői, amikor a közlekedés rendjét meghatározó jelzőtáblák nem megfelelőek, amely jelentheti a szükséges tábla hiányát, indokolatlannak tűnő tábla kihelyezését, jelzőtáblák „kint felejtését”. Az eddigi állampolgári bejelentések, a rendőrségi és a közútkezelői tapasztalatok alapján elmondható, hogy előző hiányosságok túlnyomórészt az önkormányzati utakhoz kötődnek.

A fenti komplex probléma kezelése érdekében az Országos Rendőr-főkapitányság által meghirdetett országos „Táblavadász” akcióhoz kapcsolódóan a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság is meghirdeti ezt az akciót Fejér megye területére 2009. október 01. és 2009. november 01. közötti időszakra.

Kik vadászhatnak?

Gyakorlatilag bárki. Hiszen e közlekedésbiztonsági program lényege, hogy az állampolgárok közül, aki indokolatlannak tűnő, esetleg megtévesztő KRESZ táblát észlel a megye, illetve a megyeszékhely útjain, az a tábla fotóját, a beazonosításhoz szükséges helyszín pontos leírását juttassa el egy megadott e-mail címre.

Az akció a megye valamennyi útjára vonatkozik. A program meghirdetésekor kihangsúlyozzuk, hogy az csak jelzőtáblával kapcsolatos bejelentések megtételére ad lehetőséget.

Az akció megszervezésébe és végrehajtásába az alábbi szervek képviselőit láttuk indokoltnak bevonni:

·         Magyar Közút Nonprofit Zrt.

·         Székesfehérvár MJ Város Polgármesteri Hivatal Közlekedési Iroda

·         Nemzeti Közlekedési Hatóság

·         Állami Autópálya Kezelő Zrt.

Ezek a szervezetek egy kapcsolattartóval képviseltetik magukat a felállítandó bizottságban.

A bizottságban a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságot Illés Mihály r. alezredes, a Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára képviseli.

Mi tehát a teendő?

Ha valaki indokolatlanul kint lévő táblára szeretné felhívni a figyelmet

 

-          küldjön e-mailt az fmbb@t-online.hu címre

 

Az e-mail tartalmazza :

·         a Táblavadász bejelentő nevét, címét, telefonszámát.

·         Csatoljon egy fényképet, ami a hely beazonosításához szükséges

(fénykép nélküli kézzel megrajzolt vázlatot nem tudunk elfogadni)

·         És természetesen írje le a helyszínt, pontosan jelölje meg. Írja le az észlelt forgalomtechnikai problémát dokumentum formátumban.

·         Az e-mailt legkésőbb 2009. november 1-jéig küldje meg, mert ezt követően 2009. november 2. és 2009. november 13. között a bizottság a kidolgozott konkrét javaslatokat már továbbítja is az illetékes hatóságok felé!

A konkrét megoldási javaslatokról, intézkedésekről a bejelentő személyeket is értesítjük.

Az értékelhető észrevételek beküldői között díjakat sorsolunk ki. De! Aki nem kap díjat, az is nyer. Tisztább, egyértelműbb forgalmi rendet, átláthatóbb, biztonságosabb közlekedést.

Táblavadászatra fel!

Székesfehérvár, 2009. szeptember 28.

 

Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

Fejér Megyei Baleset-megelőzési Bizottság

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nincsszabaly.blog.hu/api/trackback/id/tr881413418

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A nagy táblavadászat kampány 2009.10.25. 12:29:21

Kezdhetném úgy is ezen bejegyzésemet, hogy közhírré tétetik, de nem teszem. Örömmel jelentem be, hogy éppen most lett élesítve a JogIQ blog egyik aloldala, amelynek a segítségével egy egyedülálló, országos kampányt indítok el a kint felejtett, megtéves...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.