Az alábbi levelet Vehicular kapta, igaz jó régen, de most is aktuális.

KÜLÜGYMINISZTÉRIUM

 

 

5849/Adm/2009.

 

 

XXX

Budapest

xxx

xxx

 

 

 

Tisztelt XXX Úr!

 

Először is engedje meg, hogy köszönetet mondjak aktivitásáért, mellyel a Budapesten közlekedők gondjait óhajtja enyhíteni.

 

Korábbi bejelentéseire reagálva a Külügyminisztérium már tájékoztatta Önt, hogy közlekedési ügyekben közvetlen joga nincs eljárni, a diplomáciai gépjárművek szabálytalan parkolása ügyében az illetékes az elkövetés helye szerinti kerületi rendőrkapitányság, ahol megteheti feljelentését. A rendőrkapitányság a szabálysértési eljárást ennek alapján indíthatja meg, majd amikor észleli, hogy az eljárás alá vont személy diplomáciai vagy egyéb mentességet élvezhet, megkeresi a Külügyminisztériumot. Tárcánk csak ez esetben tud intézkedni.

 

A DT vagy CK megkülönböztetett rendszámot viselő gépkocsi vezetőjével szemben indult szabálysértési eljárások során, amennyiben a szabálysértés elkövetője a joghatóság alól nem mentes, a szabálysértési eljárást lefolytatják, amennyiben pedig igen, a rendőrség az eljárást megszüntető határozatot hoz, mert a nemzetközi jog nem ad másra jogalapot. (A nemzetközi jog azért találta ki a mentességek kategóriáját a diplomáciai küldöttekre, hogy a fogadó ország ne tudjon ürügyet találni a diplomáciai misszió munkájának megzavarására. Korábban ez a követ lefejezésének tilalmát szolgálta, de két állam közötti feszültség esetén ma is találnának az egyes hatóságok hatékony zaklató eszközöket, ha a nemzetközi jog nem fogná le kezüket. A zaklatás alaptalanságát azután nehéz lenne bizonyítani egy hatóság ellen.)

 

Természetesen azért nem vagyunk teljesen tehetetlenek a visszatérően szabálytalanokkal, a joggal visszaélőkkel szemben. A szabálysértések esetén a Protokoll Főosztály minden esetben nyomatékosan felhívja az érintett nagykövetség figyelmét a diplomáciai kapcsolatokról szóló 61-es bécsi egyezmény 41. cikkének első bekezdésére, mely a kiváltságokban és mentességekben részesülő személyek számára előírja a fogadó állam jogszabályai betartásának kötelezettségét (a cikk szankciókat nem tartalmaz). Sokszor elegendőnek bizonyult az is, hogy a nagykövet figyelmét felhívtuk beosztottjai szabálysértésére, de időnként súlyosabb következményekkel járó intézkedést is tettünk. A követségi hivatali gépkocsik szabálytalankodó magyar gépkocsivezetői ellen jelenleg is több eljárás folyik. Arra is ügyelnünk kell, mert kötelességünk, hogy a képviseletek munkája zavartalan legyen, az általunk alkalmazott kényszerítő elemek ne legyenek aránytalanok. Természetszerűen az eredményes eljárásokról nem szerez mindig tudomást a közvélemény, mert az sokszor kemény, de informális diplomáciai háttérmunka eredménye.

 

A nemzetközi jog állandó változásban van, de az alapvető diplomáciai mentességek megváltoztatására – mivel ehhez konszenzus kellene, s mivel él még a félelem a szankciókkal történő esetleges visszaélésekkel szemben – kevés a lehetőség. A különböző nemzetközi és európai fórumokon aktívan folyik az egyeztetés a nemzetközi jog fejlesztésére, s ebben a munkában a magyar szakértők is részt vesznek.

 

Tisztelt XXX Úr!

 

Meggyőződésem, hogy a bosszantó szabálysértések megszűntetése, de legalább csökkentése érdekében közös munkára van szükség. Aktív hatóságokra és olyan aktív civilekre, mint Ön, aki jelzi az illetékes rendőrhatóságnak a kirívó eseteket. A jelzett konkrét ügyek nyomán mi is megfelelő nyomást tudunk gyakorolni a notorius szabálytalankodókra.

           

 

A hatékony közös munka reményében tisztelettel

 

 

 

                                                                                                            (Robák Ferenc)

                                                                                                          protokollfőnök s.k.

 

Budapest, 2009. május 21.

A bejegyzés trackback címe:

https://nincsszabaly.blog.hu/api/trackback/id/tr511529647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vehicular cyclist 2009.11.17. 20:25:27

Nagyon kultúrált, mondhatni diplomatikus levél. Csak azt nem tudom, hogy a benne fogalalt félrevezetési szándék a minden hivatalt "természetesen (!)" jellemző elhárító ösztönből vagy a diplomáciával hagyományosan együttjáró, féligazságokra alapozott, bepróbálkozós hülyének nézésből fakad. Esetleg mindkettőből.

A külügy pontosan tudja, hogy nem merülnek ki az eszközei abban, amit a fenti levélben írtak.

Akár nemkívánatos személynek is nyilváníthatják azt az autóst, aki olyan mértékben hány fittyet a közlekedési szabályokra, mint aki kapcsán a levelet eredetileg írtam.

A másik probléma a levéllel kapcsolatban az, hogy arányosságra utal: sajnos azonban a külügy nem közlekedési szakhatóság, nem ítélheti meg, hogy egy szabálysérétésnek "mekkora a súlya". Ha egyszer az érintett "diplomata" által dokumentáltan másfél éve folytatólagosan elkövetett szabálysértése a magyar törvények szerint az objektív felősség körébe tartozik, a külügy nem mondhatja azt, hogy ez nem olyan súlyú cselekmény, hogy diplomatikus levélirogatással el lehessen intézni: ha nem hagyja abba, hát akkor nem.

A harmadik baj a levéllel az, hogy már egy éve nem hajlandó válaszolni arra a kérdésemre, hogy konkrétan mi akadályozza azt, hogy notórius szabálysértőkkel szemben hatékonyan érvényt szerezzenek a magyar kresz szabályainak. Pontosan úgy, ahogy egyébként a diplomáciai mentességet szabályozó nemzetközi egyezmény is leszögezi: a mentesség nem jelenti azt, hogy a kresz ne vonatkozna rájuk. Nem válaszolnak arra, hogy akár hazai, akár nemzetközi fórumon milyen változtatásokat kezdeményezett az engem képviselő külügy, vagy más országok hasonló célú kezdeményezésével kapcsolatban milyen álláspontot képviselt.

Végül: nagyon szellemes a levélben a "packázásra" való utalás. A probléma azonban pont a fordítottja annak, amit a külügy sugall: itt a mentességre appellálva packáznak néhányan velünk, nem pedig fordítva. A bécsi egyezmény nem azt akarta elérni, hogy a fogadó nemzet polgáraival vagy hatóságaival szemben a gátlástalanabbb mentességet élvező személyek könnyebben packázhassanak.