A vasúti átjárókban történt közúti balesetek több mint kétharmada tragédiával végződik! A túlélők többsége azzal magyarázta tettét, hogy túl hosszú volt a várakozás.

Az országos programhoz igazítottan az elmúlt hetekben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is ellenőrizték a nagy biztonsági kockázatú vasúti átjárókat. A demonstratív jellegű rendőri jelenlét ellenére is voltak olyan gépjárművezetők, akik az átjárót biztosító jelzőberendezés tilos jelzésén haladtak át. Az ellenőrzések során összesen 11 esetben kellett jogsértés miatt eljárást kezdeményeznie a rendőrségnek.

A rendőrségi tapasztalatok szerint az ilyen jellegű közúti balesetek túlnyomó többségénél a gépjárművezetők figyelmetlensége játszik szerepet. Az elmúlt hetekben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében két tragédiával végződő közlekedési baleset volt egy-egy vasúti átjáróban. A fénysorompó tilos jelzése ellenére Nyékládháza belterületén egy személygépjármű vezetője ráhajtott a vasúti pályára, ahol az éppen odaérkező motorvonattal ütközött. Az ütközés következtében a gépjármű megpördült, a bal első ajtaja kinyílt, és a biztonsági övet nem használó sofőr kiesett. Sérülése olyan súlyos volt, hogy a helyszínen életét vesztette. A következő napon egy 13 éves fiatal kerékpáros szenvedett halálos kimenetelű balesetet a vasúti átjáróban. Szintén a fénysorompó tilos jelzése, valamint a leengedett félsorompó ellenére behajtott a sínekre, és egy személyvonat elütötte, minek következtében a helyszínen életét vesztette.

A történések azt mutatják, folyamatosan tudatosítani és emlékeztetni kell a közlekedőket, hogy akár járművel, akár gyalogosan közlekednek, igen nagy kockázatot vállalnak akkor, ha a vasúti átjárókra vonatkozó szabályokat megszegik. Mint köztudomású, a KRESZ 2010. január 01-jén hatályba lépett módosítása megszüntette a vasúti átjárókra vonatkozó korábbi – számszerűsített – sebességkorlátozást. A jelenlegi előírások azonban megkövetelik az átjárók fokozott óvatossággal történő megközelítését.

A vasúti átjárókban, illetve azok előtt a figyelem és körültekintés életet menthet! A mobiltelefon, a hangos zene, de még a beszélgetés is elvonhatja a figyelmet. Az időveszteség csökkentése érdekében feleslegesen vállalt kockázat, a tragédiák legfőbb kiváltó oka. Tény azonban, hogy a vasúti jármű részvételével bekövetkezett közlekedési balesetekből a közúti járművezető, vagy a gyalogos mindig „vesztesként” kerül ki. Tehát mínusz egy perc plusz egy élet!

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Balesetmegelőzési Bizottság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda

A bejegyzés trackback címe:

https://nincsszabaly.blog.hu/api/trackback/id/tr832212471

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Összetörni magad: nem magánügy! 2010.08.18. 12:42:52

Nagyjából századszor hallottam az ökörséget, hogy "mi köze a rendőrnek ahhoz, ha nem kötöm be magam, vagy sisak nélkül motorozom? Akkor és úgy töröm össze magam, ahogy nekem tetszik!"Igen, hülyének lenni alkotmányos jog, hiszek a természetes ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.