Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Kiskunlacháza külterületén.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2010. október 20-án 11 óra 10 perc körüli időben egy földutat keresztező fényjelzővel ellátott vasúti átjáróban egy sóderszállító kamion - egyelőre ismeretlen okból - ütközött egy Budapest felé tartó tehervonattal. A baleset következtében a vonatvezető a helyszínen életét vesztette, a kamion sofőrje súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Ráckevei Rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja.

 

 

 

 

Október 13. az újjászületés napja a videón látható perui rendőrnőnek, akinek az élete néhány cm-en múlt. De vajon miért nem nézett szét, mielőtt bement a kereszteződésbe??

 

Asztrik október 8-án dél körül készítette ezt a képet Baján.


"Nem kellemetlenkedni akarok, de hogyan várhatjuk el így a "mezei" állampolgárok jogkövetését??"

A 85-ös főút Győri úti, Bercsényi Miklós utca és az Ipartelepi út közötti szakaszán egy szlovén kamion hirtelen fékezett. A jármű mögött érkező, rakomány nélküli Scania nyerges vontató sofőrje az ütközés elkerülése érdekében félrerántotta a kormányt, a Scania ekkor áttért a szemközti sávba, ahol a szemből érkező Citroën Jumper kisteherautónak csapódott. A Citroën az út menti árokba vágódott. A Scania mögött érkező Volkswagen Transporter vezetője nem tudott megállni a furgonnal, és a Scaniának hajtott. A Citroën kisteherautó mögött érkező Mercedes nyerges vontató sofőrje időben lefékezett, ám a mögötte érkező Scania teherautó nekiütközött. A balesetben a Citroën kisteherautó sofőrje a roncsok közé szorult, őt a tűzoltók szabadították ki, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét a mentők már nem tudták megmenteni. A Volkswagen Transporterből a mentők három embert könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának járőrei október 13-án sebességmérő ellenőrzéseket hajtottak végre.

A járőrök Miskolc belterületén, 3 helyszínen, a nyolc órás szolgálat alatt összesen 80 gyorshajtót mértek be.

A leggyorsabb autós a Szentpéteri kapuban délelőtt 10 óra környékén a megengedett 50 km/óra helyett 113 km/óra sebességgel vezette személygépkocsiját. A sofőr mivel jelentősen túllépte a megengedett sebességet, tettéért 130.000 –ft közigazgatási bírság megfizetésére számíthat.


A sebességtúllépés Magyarországon a legelterjedtebb közlekedési szabályszegés és a legfőbb baleseti ok, mely elsődleges a halálos, illetve a súlyos sérülések bekövetkezésében. Évek óta az összes személysérüléses közúti baleset mintegy 25-30 %-a, a halálos kimenetelű baleseteknek pedig kb. 40 %-a vezethető vissza a gyorshajtásra. 


 

 

 

 

Gergő küldte a mai fotót.

Ezt a képet  a kisbéri kórház parkolójában készítettem. Annyit hozzá tennék, hogy kb. 50 üres parkoló hely volt 20-30 méterre......

2011. január 1-jétől jogosítványt csak olyan személy szerezhet, aki rendelkezik általános iskolai bizonyítvánnyal, vagyis alapfokú végzettséggel rendelkezik. Az erről szóló kormányrendelet a 205/2010. számot viseli, és a Magyar Közlöny 109. számában található meg.

A kormányrendelet a következőképpen fogalmaz:

A gépjármű vezetésére jogosító vezetői engedély megszerzésére irányuló közúti járművezetői tanfolyamra az vehető fel, valamint elméleti vizsgát az tehet, aki a közoktatásról szóló törvény szerinti alapfokú iskolai végzettséget megszerezte. Az alapfokú iskolai végzettség megszerzését a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzéséről és vizsgáztatásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott módon kell igazolni.

Keserű Imre

Forrás: Jogiq.com

Egy óra alatt tíz középiskolás diákot igazoltattak rendőrök Békéscsaba belvárosában egy bevásárló és szórakoztató központban kedd délelőtt.

A két járőr és egy bűnmegelőzési előadó azt tudakolta a diákoktól, hogy miért töltik játékkal és nézelődéssel az időt. Egy tanuló a betegségére hivatkozott, másik három azt állította, hogy éppen lyukasórája van, míg a többiek később kezdődő tanításról, illetve gyakorlatról beszéltek.

A békéscsabai rendőrség az ellenőrzés tapasztalatait megosztja az iskolákkal, így az intézmények vezetői, tanárai ellenőrizni tudják, hogy az igazoltatott diákok valóban a szabadidejüket töltötték a bevásárlóközpontban, vagy lógtak valamilyen óráról.

A békéscsabai kapitányság a tervek szerint a későbbiekben is tart hasonló ellenőrzéseket. Amennyiben egy-egy iskolából több diákot is az intézményen kívül találnak a tanítási időben, az iskola ifjúságvédelmi felelősét is bevonják a programba. A cél az, hogy a tanítási időben, amikor a szülő úgy tudja, hogy gyermeke az iskolában van, a fiatalok valóban ott legyenek, és ne máshol töltsék az időt.

- Te Sanyi, bemegyünk az Ósanba kajáér'?

- Menjünk, de szóljunk a többieknek is.

- Persze, jön mindenki.

- Te hol álljunk meg?

- Itt, ahol a leghamarabb bejutunk.

- Akkor fel kéne állni a járdára.

- De ott oszlopok vannak, a füvet meg nyírják éppen.

- Akkor jó lesz itt.

- Kicsit gurulj már előrébb, mert a negyedik kolléga rálóg félig a zebrára.

- Le***** b******! Nem fogok 30 méterrel arrébb állni, mert ott taximegálló van, utána meg a megállni tilos táblánál valami békávés kollega parkol.

- Jól van, akkor menjünk.


Kb. így képzeltem el azt a beszélgetést, aminek az eredménye a ma reggel készült két fotó. Bocsánat, csak a mobilom volt nálam. Gratulálunk a Vízműveknek.


A XXII. kerületben (Budapest) fotóztam a képen látható táblát. Vajon mit jelent???

 

A szakadó esőben a Budai úton az Agárd felől érkező személygépkocsi a Lomnici utca kereszteződése után áthajtott a két szemközti forgalmi sávon, majd a bal hátsó oldalával az út bal oldalán lévő fának csapódott. A Skoda Superb az első és a hátsó ülések között kettészakadt. Az autó hátsó része felcsavarodott a fenyőre. A Skoda eleje ezután még körülbelül 50 métert repült, majd a vízelvezető árok mellett a jobb oldalán landolt. A Skodában ülő férfi a tűzoltók és a rendőrök kiérkezésekor az árokparton ült. Őt a mentők kórházba szállították.

Nem lesz könnyű az autósoknak a hétvégén Budapesten, útlezárások és elterelések lesznek városszerte. Az Andrássy út egy szakaszára - a Bajcsy-Zsilinszky út és a Dózsa György út közötti részre - az autómentes napok miatt nem hajthatnak majd be a járművek.

Útlezárások és elterelések lesznek szombaton egész nap a fővárosban az autómentes napok miatt. Vasárnap éjfélig lezárták az Andrássy utat a Hősök tere és a Bajcsy-Zsilinszky út között.

Az autósok a Nagykörúton az Oktogonnál átmehetnek, de a Nagymező utcánál és az Izabella utcánál csak a trolibuszok hajthatnak át. Szintén lezárták az Opera környékén a Dalszínház-, a Hajós- valamint a Lázár utcát. Lezárták a Pesti alsó rakpart Markó utcai felhajtóját is. A felső rakpartra a Parlament déli oldalán, a Garibaldi utcánál vagy a Jászai Mari térnél lehet felhajtani.

Szombaton délután kettő és este kilenc óra között lezárják a Nagymező utca Andrássy út és Mozsár utca közötti szakaszát, a 70-es, és a 78-as trolibuszok terelt útvonalon járnak.

 A 105-ös és a 979-es autóbuszok mindkét irányban módosított útvonalon közlekednek. Fél kettő és este fél tíz óra között megállnak a Vörösmarty utca megállójában, hogy segítsék az átszállást trolibuszokra.

Az autómentes nap az Európai Mobilitás Hetéhez kapcsolódik. A rendezvényhez kilencedik alkalommal csatlakozott Magyarország, tavaly EU-s díjat is nyert a főváros.

Lesz kerékpár- és kézműveskorzó, bringó-hintó, zöldautó-kiállítás és tesztvezetés, civil- és sportmező, számos koncert és táncelőadás. A Magyar Kerékpárosklub standjánál kerékpároktatással, veteránkerékpár-kiállítással, filmvetítéssel, vetélkedőkkel várja a látogatókat, a MÁV Széchenyi-hegyi Gyermekvasútja pedig Gyermekvasút az aszfalton mottóval kézihajtánnyal és retro sorompóval csalogatja a kicsiket.

A kerékpárosklub vasárnap Cucc Cipelő Critical Masst szervez: a kerékpáros szállító felvonulás 14 órakor indul a Jászai Mari térről és 15 órakor érkezik az Andrássy útra. A szervezők azt szeretnék elérni, hogy a városon belül mind többen használják a közösségi közlekedési szolgáltatásokat, illetve járjanak kerékpárral. A Fővárosi Önkormányzat türelmet és toleranciát kér a közlekedőktől.

... és máris kapod a bírságot. Következzenek az augusztusi rekorderek. Mindannyian 130.000.- Forintos csekket kapnak.

2010. augusztus 05-én, az M5-ös autópályán 228 km/h-t mért a traffipax berendezés az alábbi gépjármű elhaladtával, míg a megengedett legnagyobb sebesség 130 km/h.

 

2010. augusztus 08-án 215 km/h sebességgel közlekedett az M1-es autópályán a képen látható gépjármű, a megengedett 130 km/h helyett. 85 km/h-val lépte túl a megengedett legnagyobb sebességet.

 

 

2010. augusztus 07-én, az M0 autóúton rögzítette a traffipax – a megengedett 110 km/h helyett – 202 km/h-val közlekedő járművet.

 

2010. augusztus 05-én, Cegléden, a 4-es főúton, lakott területen kívül a megengedett 90 km/h sebesség helyett 178 km/h sebességgel közlekedett a képen látható gépjármű.

Ma sokat autókáztam a Fővárosban (persze a fényképezőm az irodában maradt sajnos) és közben hallgattam a Klubrádiót. A hírekben többször is elhangzott, hogy az elmúlt 6 hónapban többszázezer bírságból több milliárd forint bevétel jött az államnak (már ha befizették a delikvensek).

Azt is kiemelték minden híradáskor, hogy a rekorder egy budapesti férfi, akit 86 esetben bírságoltak meg gíorshajtásért és szabálytalan parkolásért. A kirótt összeg állítólag 1.200.000.- forint. Na innentől nem értem. Emberünk átlag 14.000.- forintot fizet ki alkalmanként. Vajon mennyit keres? És mennyit adózik? Illetve ha ilyen szinten visszaeső, akkor miért nem "emelik a tétet" bírságolásnál??

A rendőrségi kamera lépeit látva nem hiszem, hogy vitatkozott volna a sofőr.

Eddig elfelejtettem megírni, hogy idén előszőr indultam a GoldenBlog versenyen, és a kategórián belűl az első 50 közé jutottam. Köszönöm mindenkinek.

Kérlek, ha időtök engedi, akkor néha kattintsatok az első oszlopban levő Google és Köpönyeg linkekre. Köszönöm.

Rövidesen jön az új bejegyés, figyeljétek az RSS csatornát!

A mai napon a hajnali órákban a 42-es számú főút 59-es kilóméter szelvényében személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt.

Egy román forgalmi rendszámú kamion haladt az Ártándi határátkelő irányából Berettyóújfalu irányába, amikor is a Biharkeresztesi felüljárón, egyelőre tisztázatlan körülmények folytán áttért a szemközti forgalmi sávba, s ott egy moldáv forgalmi rendszámú mikrobusszal ütközött. A balesetben életét vesztette a kamion, és a mikrobusz vezetője, valamint a mikrobuszban utazó további 4 személy. A mikrobuszban 9 személy utazott összesen, az elhalt személyeken kívül, 2 személy súlyosan, kettő személy pedig könnyebben sérült, őket kórházba szállították. Az egyik súlyos sérült kórházba szállítást követően a délelőtt folyamán elhalálozott. Így a hajnali baleset összesen 7 halálos áldozatot követelt.

 A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság, Közlekedésrendészeti Osztálya kettőnél több ember halálát okozó közúti baleset okozása miatt indított büntetőeljárást.

A baleset körülményeit műszaki és igazságügyi szakértők bevonásával vizsgálják.

Ez a kép még tavaly készült a Károly körúton, de hasonló jelenetek sajnos mindennaposak nem csak itt, hanem pl. a Bartók Béla úton is. Tegnap viszont örömmel tapasztaltam, hogy egy rendőrautó cirkált le-fel a Bartókon, és sorra büntette az így pakolókat/parkolókat. Remélem nem csak egy napos akció volt.

Na persze nem nálunk, hanem Svájcban történt az eset.

Háromszáz nap elzárást válthat ki a több mint 221 millió forintos bírság megfizetésével az a svéd férfi, akit pénteken kaptak el a Bern és Lausanne közötti autópályán, miután 300 km/h-s sebességgel száguldott - írja a Guardian [1]

A hat literes SLS Mercedes több, 200 km/h-ig mérni képes traffipaxot kiakasztott, amíg végül az A12-es autópályán sikeresen lefotózták. A sofőr a rendőröknek, nem túl kreatívan, azzal mentegetőzött, hogy elromlott a sebességmérője.

Svájcban a sebesség túllépés mértéke és az elkövető keresete alapján számolják ki a bírságot. A svéd férfi a 300 km/h-val felállította a közúti sebességrekordot, legalábbis azok között, akiket lefényképeztek, és minden bizonnyal keresete is jelentős lehet, mert a bíróság egy fogdában töltött napját 730 ezer forintra értékelte.

A svájci rendőrség azt is elmondta, a Mercedesnek több mint fél kilométerre volt szüksége ahhoz, hogy megálljon.

Forrás: index.hu

A vasúti átjárókban történt közúti balesetek több mint kétharmada tragédiával végződik! A túlélők többsége azzal magyarázta tettét, hogy túl hosszú volt a várakozás.

Az országos programhoz igazítottan az elmúlt hetekben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is ellenőrizték a nagy biztonsági kockázatú vasúti átjárókat. A demonstratív jellegű rendőri jelenlét ellenére is voltak olyan gépjárművezetők, akik az átjárót biztosító jelzőberendezés tilos jelzésén haladtak át. Az ellenőrzések során összesen 11 esetben kellett jogsértés miatt eljárást kezdeményeznie a rendőrségnek.

A rendőrségi tapasztalatok szerint az ilyen jellegű közúti balesetek túlnyomó többségénél a gépjárművezetők figyelmetlensége játszik szerepet. Az elmúlt hetekben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében két tragédiával végződő közlekedési baleset volt egy-egy vasúti átjáróban. A fénysorompó tilos jelzése ellenére Nyékládháza belterületén egy személygépjármű vezetője ráhajtott a vasúti pályára, ahol az éppen odaérkező motorvonattal ütközött. Az ütközés következtében a gépjármű megpördült, a bal első ajtaja kinyílt, és a biztonsági övet nem használó sofőr kiesett. Sérülése olyan súlyos volt, hogy a helyszínen életét vesztette. A következő napon egy 13 éves fiatal kerékpáros szenvedett halálos kimenetelű balesetet a vasúti átjáróban. Szintén a fénysorompó tilos jelzése, valamint a leengedett félsorompó ellenére behajtott a sínekre, és egy személyvonat elütötte, minek következtében a helyszínen életét vesztette.

A történések azt mutatják, folyamatosan tudatosítani és emlékeztetni kell a közlekedőket, hogy akár járművel, akár gyalogosan közlekednek, igen nagy kockázatot vállalnak akkor, ha a vasúti átjárókra vonatkozó szabályokat megszegik. Mint köztudomású, a KRESZ 2010. január 01-jén hatályba lépett módosítása megszüntette a vasúti átjárókra vonatkozó korábbi – számszerűsített – sebességkorlátozást. A jelenlegi előírások azonban megkövetelik az átjárók fokozott óvatossággal történő megközelítését.

A vasúti átjárókban, illetve azok előtt a figyelem és körültekintés életet menthet! A mobiltelefon, a hangos zene, de még a beszélgetés is elvonhatja a figyelmet. Az időveszteség csökkentése érdekében feleslegesen vállalt kockázat, a tragédiák legfőbb kiváltó oka. Tény azonban, hogy a vasúti jármű részvételével bekövetkezett közlekedési balesetekből a közúti járművezető, vagy a gyalogos mindig „vesztesként” kerül ki. Tehát mínusz egy perc plusz egy élet!

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Balesetmegelőzési Bizottság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda

süti beállítások módosítása