Sem a VPOP, sem az APEH nem foglalkozik kiemelten a mára virágzó üzletté lett szlovák rendszámok ügyével, miközben a vagyonadó bevezetése miatt várhatóan még többen választják majd ezt az "adóoptimalizálási formát" - írja a Magyar Nemzet.

Az újság megkeresésére a VPOP-nál elmondták: már tavaly ősz óta ellenőrzik a külföldi rendszámú autókat. Az akcióhoz az autókereskedők jelzéseit és más információkat is felhasználtak. A visszaélést azonban nehéz kiszűrni: hiszen jogszerűen használ ilyen autót az, aki papír szerint a rendszám szerinti országban él, ott cége van, esetleg rokonai révén kapcsolódik oda. Ha semmilyen kapcsolat nincs az ország és a sofőr között, csak akkor merül fel a visszaélés gyanúja - ez esetben további vizsgálódásra a pénzügyőrök az adóhatóságnak adja át az ügyet. Sipos Jenő, a VPOP szóvivője elmondta: érzésük szerint a külföldi rendszámok használata visszaszorulóban van.

Pedig az uniós előnyök ilyen fajta kihasználására - teljesen legálisan - több cég is alakult. Északi szomszédunknál egy cégalapítás megúszható pár százezer forintból - a fent említett cégek pedig az adminisztrációs terheket is leveszik a vállunkról. A megtakarítás viszont milliós lehet: egy háromezer köbcentis benzines autó után a regisztrációs adó 4,5 millió forint, ráadásul Szlovákiában a gépkocsi után kivetett helyi adókra sem számíthatunk. De nem csak a luxuskategóriás autók tulajdonosainak éri meg az üzlet, hanem a középkategóriának is - egy 2007-ben gyártott, kétezer köbcentis gépjármű regisztrációs adója is több, mint hárommillió forintra rúg.

A külföldi bejegyzésű cég nevén lévő autó csak akkor számít csalásnak, ha bizonyítást nyer, hogy a külföldi vállalkozás amúgy tényleges tevékenységet nem fejt ki. Ennek esélye azonban csekély, hiszen az APEH-nél rögzítették: kifejezetten a külföldi rendszámok miatt nem vizsgálódnak. Ráadásul a vagyonadó jövő évi bevezetésével a forintban számított előnyök még tovább fognak nőni.

forrás: napi.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://nincsszabaly.blog.hu/api/trackback/id/tr631223116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vehicular cyclist 2009.07.08. 00:25:57

Azt nem számoltad, hogy külföldi rendszámmal a végtelenségig lehet pl. az Andrássyn a buszöbölben vagy a bringasávon parkolni. Senki az ég egy világon a kisújját sem mozdítja, hogy elhordják onnan a tilosban parkoló járgányokat. Ez például már 14 hónapja csinálja, az illetékesek csak tőlem vagy ötven fotók kaptak, és mégse történik semmi:
parkolo.freeblog.hu/archives/2008/08/

Rövid számolás után kiderül, az ingyenes parkolás idővel túlszárnyalja az egyéb előnyet.
süti beállítások módosítása