Kicsit ugyan átfogalmaztam a klasszikus film címét, de mivel hosszú évek után ismét Olaszországba jutottam, nem maradhat el néhány fotó publikálása. Ma érkeztem, mindössze három órát sétáltam Veronában, de valószínűleg nem voltam túl figyelmes (azaz de, mert láttam még sok…

Mikkamakka küldte a képet erről a fehér VW Transporterről, mely a BV tulajdonában van. A VI. Szondi utcában sikerült nekik ilyen szépen leparkolni. Talán megéhezett a rab és beszaladtak vele a boltba??

Erniefromh miskolcról küldött pár képet, az alábbi kommenttel:Hát gyakran én is azt hiszem hogy nincs szabály. Miskolcon fotóztam amint a JÁRDÁN parkoló úriember megunta a várakozást. Az elindulásnak azt a módját nem tartotta elég biztosságosnak hogy egyszerűen lehajt a…

- Te Sanyi, bemegyünk az Ósanba kajáér'?- Menjünk, de szóljunk a többieknek is.- Persze, jön mindenki. - Te hol álljunk meg?- Itt, ahol a leghamarabb bejutunk.- Akkor fel kéne állni a járdára.- De ott oszlopok vannak, a füvet meg nyírják éppen.- Akkor jó lesz itt.- Kicsit gurulj…

Ma sokat autókáztam a Fővárosban (persze a fényképezőm az irodában maradt sajnos) és közben hallgattam a Klubrádiót. A hírekben többször is elhangzott, hogy az elmúlt 6 hónapban többszázezer bírságból több milliárd forint bevétel jött az államnak (már ha befizették a…

Ez a kép még tavaly készült a Károly körúton, de hasonló jelenetek sajnos mindennaposak nem csak itt, hanem pl. a Bartók Béla úton is. Tegnap viszont örömmel tapasztaltam, hogy egy rendőrautó cirkált le-fel a Bartókon, és sorra büntette az így pakolókat/parkolókat. Remélem nem…

Az Andrássy úton kaptam lencsevégre az opelt és a Porschét.

Egy kicsit most már pihentetem az Andrássy utat, de a képen látható urat és autóját még közzéteszem. Kényelmesen leparkolt a buszmegálló számára felfestett területen, majd kiszállt és elsétált.

ArmandoBertolucci 2010.06.24. 12:55

Andrássy

Az Andrássy út örök téma a blogon. Vehicular ismét küldött levelet a Közterület felügyeletnek a képen láthat Audiról, ami már korábban is szerepelt egy bejegyzésben. A bónuszkép egy új pályázó, az ő rendszáma eddig nem volt benne az adatbázisban. Tisztelt Hölgyem/Uram…

Vehicular ismét küldött képeket az Andrássy útról, az alábbi hozzáfűznivalóval:A képeket mostantól kiteszem az indafotóra is, hogy mindenki láthassa: nem csak egyedi, átmenő forgalmi problémáról van szó. Felfoghatatlan, hogy miközben be van kamerázva az egész környék…

Amióta lezárták a Móricz Zsigmond körtér jelentős részét a metróépítés miatt, azóta minden nap így parkolnak az autók a lezárt kanyarodósávon. Senkit nem zavar!?

Kommentár nélkül küldött Lajos az Örs vezér tere környékéről egy adag fotót. Köszönjük!

Elnézést a szóviccért, de a Károly körúton még decemberben 50 méteren belűl két Cseh rendszámú autó is szabálytalanul parkolt.

A rendőröknek sem mindig megy a parkolás, úgyhogy miért is várnánk el ugyanezt bárki mástól? Dávid képe a napokban készült a Balaton környékén.

Jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Sz. Zs. 41 éves monoki férfival szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint Sz.Zs. a személygépkocsijára vonatkozó…

Hosszú szünet után ismét beküldött levelek közt csemegéztem. Természetesen ismét itt van két remek fotó Vehiculartól, az alábbi levéllel:A képen látható lichtensteini rendszámú autó hónapok óta úgy parkol a belvárosban, hogy a fizető helyeken nem fizet, vagy eleve…

Több mint százezer forintra bírságoltak meg egy asszonyt, amiért mozgáskorlátozott parkolóhelyen állt meg kocsijával, jogosulatlanul. Ő azt állítja, hogy nem vette észre a táblát és még parkolójegyet is vett. A fővárosi önkormányzatnál azt mondták, a tábla jó helyen van,…

Lusta voltam feltölteni újabb retro videót, viszont az Indexes fiúk-lányok készítettek egy remek videó összeállítást a parkolási problémákról, helyesebben a problémásan parkoló sofőrökről.

Hmm, vajon hány métert is kell(ene) hagyni a zebra előtt parkoló autóknak? Német autós kollega az Andrássy úton nincs igazán tisztában vele.

A az egyértelmű tiltótábla ellenére, valamint a forgalmi sávnak megfelelő helyen több autós is parkol rendszeresen a kiskörúton a Kálvin tér irányába a Lónyay utca után. Mellesleg itt a jobb oldali sáv kanyarodik a Lónyayra, míg a belső sáv halad egyenesen. A képen…

süti beállítások módosítása