Az ismert jobboldali publicista, Bayer Zsolt cége Szlovákiában van bejegyezve, autójának is szlovák rendszáma van. Bayer most rádöbbent, hogy a szomszédos ország vezetői magyarellenesek, ezért úgy döntött, inkább hazahozza cégeit. Ha így tesz, eggyel kevesebb magyar állampolgár lesz, aki adójával a szlovák államkasszát gazdagítja, milliárdos bevételkiesést okozva ezzel Magyarországnak.

„Elviselhetetlenek az itthoni adók és úgy általában az itthoni körülmények” - indokolta írásában Bayer Zsolt, hogy a cége után fizetett adóival miért a szomszédos szlovák államot gazdagítja, s miért nem a magyart. Most azonban - ahogy azt a Magyar Hírlapban olvasói értésére adta - „visszahozza” cégét Magyarországra, és erre biztatja a többi, szlovákiai céggel rendelkező honfitársát is. Jóllehet már évek óta a szélsőséges, magyarellenes politika jellemzi a szlovák kabinetet, úgy tűnik, Bayer csak most eszmélt erre rá: „Ficóval, Slotával, Gasparoviccsal és Meciarral lehetetlen a továbbiakban egy levegőt szívni. Nevezettek ugyanis gazemberek lettek” - írja.

Azzal, hogy Bayer "hazatér", eggyel kevesebb magyar lesz, aki cége után fizetett adóival a szomszédos államot gazdagítja. A Vám- és Pénzügyőrség becslése szerint körülbelül 10 ezer szlovák rendszámú autó tulajdonosa, üzemben tartója magyar cég vagy magánszemély - a magyar tulajdonú járművek körülbelül kétharmada céges autó, egyharmaduk magánszemélyé. A szlovák „rendszámbiznisz” mindössze néhány társaság kezében összpontosul, az egyik vállalkozás például egymaga több mint 1300 autót helyezett eddig forgalomba.

Vannak olyan magánszemélyek, akiknek papíron több száz autójuk van, de olyan szálláshelyekről is tudomása van a szlovák hatóságoknak, ahová száznál is több (magyar) magánszemélyt jelentettek be állandó lakosként.

A szlovák rendszámmal furikázó magyarok be nem fizetett magyarországi közterhe milliárdos nagyságrendű. A „trükközésre” az EU jogszabályai törvényes lehetőséget adnak. Aki ezt az utat választja, az az autó árának akár 20–30 százalékát is megspórolhatja.

forrás: hvg.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://nincsszabaly.blog.hu/api/trackback/id/tr491354725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vehicular cyclist 2009.09.03. 18:54:19

" A „trükközésre” az EU jogszabályai törvényes lehetőséget adnak. Aki ezt az utat választja, az az autó árának akár 20–30 százalékát is megspórolhatja."

Van, amire lehetőséget adnak, de azt nem nevezném trükközésnek. Ha egy évben 180 napnál többet van itthon a tulaj, akkor arra nem az EU jogszabályai adnak lehetőséget, hanem a hazai hatóságok hozzáállása. Amikor a napnál világosabb, hogy életvitelszerűen nem szlovákiában él a tulaj, akkor sem tesznek semmit. Sőt a magyar rendszámű szabálytalankodókkal sem, meg a némettel meg a diplomatával, a taxissal, a panorámbusszal (ez a kedvencem: interneten meghirdetett, menetrendszerű szabálysértést folytatnak évek óta és a világon senki sem tesz semmit!!!!).
Egy kupleráj ehhez a városhoz képest porosz laktanya.

Vehicular cyclist 2009.09.03. 19:12:04

Csak egy példa arra, hogy amikor van akarat, akkor megoldás is van: az autópályákon lehet pontosan ellenőrizni, hogy milyen autók közlekednek mikor, milyen irányba. Ugyanígy, határátlépésél ellenőrizni lehet, hogy a járgány körözött-e vagy sem. Semmilyen technikai akadálya nincs annak, hogy ellenőrizni lehessen, mennyi időt tölt az autó valamelyik országban. Ugyanígy igaz ez az üzembentartóra. De ha valamit nem akarnak, akkor az nem is lesz megoldva. Ugyanaz, mint az offshore cégekkel meg a többi adócsalással: az államok megtalálják a módját, hogy bizonyos emberekre ne vonatkozzanak azok a szabályok, amelyek a többiekre igen. Ez a nagy dolog. Jobban tenné a hvg, ha abba hagyná a parasztvakítást az olyan kijelentésekkel, hogy erre az EU ad lehetőséget.
süti beállítások módosítása