Fontos! Tudjátok, hogy ez nem a BKVfigyelő blog, de ezt a cikket, amit nem ott tettek közzé, fontosnak tartom közlésre. Forrás: www.fogyasztok.hu

 

Alexandra tavaly októberben vásárolt BKV bérletet a Klinikák bérletpénztárában, amiről pár nap múlva a Moszkva téren kiderült, hamis. Bérletét elkobozták, az ellenőr új szelvény vásárlására biztatta. Alexandra rendőrt hívott, az ügyben indult nyomozás abszurd végeredményt hozott.

2009 októberében, a Moszkva téri metrólejárónál állított meg egy bérlet-és jegyellenőri megbízatást teljesítő fiatalember, azt állítva, hogy a nálam lévő bérletszelvény hamis, mivel az érvényességi időnek fenntartott apró négyzeteket egymástól elválasztó vonal élénk fekete helyett szürkés színű. Kérdés nélkül kivette a bérletszelvényt a kezemből a tokjával együtt, és dörzsölni, törölgetni kezdte, majd közölte, mivel hamis bérletszelvénnyel kíséreltem meg az utazást, a szelvényt elkobozza, és menjek, vegyek magamnak másikat vagy mutassam meg a róla kapott számlát. Mivel nem tudom elszámoltatni, természetesen nem kértem róla számlát, így ez szóba sem jöhetett. Nyugtát pedig nem adnak a vásárlásról, hiszen ebben az esetben maga a bérletszelvény a nyugta.

Döbbenten álltam és néztem rá, hiszen a Klinikák metrómegállónál lévő bérletpénztárnál vásároltam a kérdéses bérletet, két héttel az incidens előtt. Megkértem, hogy szíveskedjen igazolást adni arról, hogy elvette, de ő csak azt hajtogatta, hogy menjek ki és vegyek másikat, mert ezzel a hamis szelvénnyel nem utazhatok. Teljesen abszurdnak tűnt az állítása, és kora reggel lévén, az úti célomtól közel 45 percnyire nem vágytam másra, csak arra, hogy végre mehessek tovább és késés nélkül, időben megérkezhessek a munkahelyemre, ahol egyébként vezető beosztásban dolgozom és egy kurzuson kellett volna prezentációt tartanom.




Fogyasztók/Tóth Sándor Péter
Kétszer hamisított bérletet is árulnak a bérletpénztárban

Érveimet kivétel nélkül felsorakoztattam, de mind hiába, az ellenőr hajthatatlannak bizonyult. A mielőbbi szabadulás érdekében kértem, adjon jegyzőkönyvet az elvett szelvényről és mindketten folytassuk a napi teendőink ellátását. Ő azonban egyre hangosabban kiabált velem és szidalmazta "az ilyen bliccelőket" és felszólított, hogy vegyek másik bérletet, hiszen "úgy nézek ki, mint aki ezt megteheti". A személyeskedő megjegyzéseit követően arra kértem, hívjunk rendőrt az ügy mielőbbi tisztázása érdekében, hiszen ekkor már közel fél órája voltam kénytelen tűrni az atrocitást. A rendőrök éppen ott sétáltak, így végül is elég volt odalépni hozzájuk és elmondani, mi történt. Hosszas nézegetést és vizsgálgatást követően, mivel semmi érdekeset nem találtak, további jó utat kívánva engedtek el. Az ellenőr azonban továbbra is ragaszkodott a szelvény hamis voltához, így a rendőröknek nem maradt más választásuk, előállítottak. Megszégyenülve telefonáltam be a munkahelyemre, ahol főnököm és kollégáim teljes megdöbbenéssel hallgatták végig, miért nem tudok aznap reggel 8:00-kor, munkakezdéskor munkahelyemen megjelenni.



Felvették a vallomásom, lefoglalták a bérletet, és hazaküldtek. Az intézkedő rendőrök kifejezetten kedvesek voltak, és többször az értésemre adták, hogy ez a sokadik ilyen esetük, "legyek nyugodt, mert végül kiderül az igazság". A tanácsuk első felét illetően nem annyira volt igazuk, mint a második felére vonatkozóan. Az igazság valóban kiderült, de megnyugodni végképp nincs okom miatta. Itt jegyezném meg, hogy a BKV-nak írt kártérítési igény bejelentésemre a vállalattól azt a választ kaptam, hogy "az elmúlt hetek eseményei miatt - ekkoriban került nyilvánosságra a horribilis végkielégítések és megbízatások története - a megszokottnál lényegesen több időt vesz igénybe a bejelentésem feldolgozása."



A nyolc hónapos nyomozás alatt sor került egy igazságügyi okmányszakértő bevonására is, aki megállapította, hogy a lefoglalt szelvény ugyan eredeti, de az érvényességi ideje valóban hamisított. 2009. februárjában adták el a szelvényt, amit én 2009. októberében vásároltam meg a Klinikáknál. A rajta lévő zöld pecsét mellett kék és vörös tinta nyomait is megtalálták, így valószínűsíthető, hogy két alkalommal is hamisították az érvényességi idejét, azonban ebből szabad szemmel semmi sem látszott, kizárólag mikroszkópos és különféle vegyi vizsgálatok mutatták ki az eredményt. A történet igazán "szép" része még csak ezután következett, hiszen a vizsgálat lezárását követően ismételten beidéztek a II. kerületi Rendőrkapitányságra. Ekkor ismertették a vizsgálat eredményét, illetve elmondták, hogy a magyar jogszabályok szerint nem az követ el bűncselekményt, aki a bérletszelvényt meghamisítja, hanem az, aki ezt felhasználja. Az természetesen nem számít, hogy nem tudtam arról, hogy a nálam lévő szelvény hamis, hiszen nem voltam köteles a bérletemet ott és akkor megvásárolni, vagy legalább ellenőriznem kellett volna a kapott szelvényt. Ugyan a szakértő leírta, hogy csak mikroszkóp és vegyi vizsgálatok során látszottak a hamisítást jelei, így nem értem, nekem miből kellett volna gondolnom, hogy egy hivatalos bérletpénztárban vásárolt szelvény érvényességi ideje akár hamisított is lehet. Jelenleg az összes, az ügyben született dokumentumot továbbították az ügyészség felé vádemelési javaslattal magán-okirat hamisítás megalapozott vétsége miatt.



Így jutottam arra a következtetésre, hogy jobban teszem, ha vagy mikroszkóppal járok bérletet vásárolni, vagy minden esetben számlát kérek a vásárlásomról - én utóbbit választottam és ajánlom ezt mindenkinek, aki a Budapesti Közlekedési Vállalat járművein való utazásra kényszerül. Ha másért nem, azért kérjünk számlát, hogy a pénztárosok ne követhessenek el hasonló visszaéléseket, és ne keressenek rajtunk sok százezer forintot úgy, hogy mi azt hisszük, a kiadott 9800 Ft-ért egy érvényes bérletszelvénnyel vesszük igénybe a BKV Zrt. közlekedési járműveit. Ugyan minden hivatalos pénztárban és a weboldalukon is kihelyeztek egy hirdetményt, miszerint a "visszaélések elkerülése végett kérjük, hogy adják le már lejárt bérletüket" ezúton kérek mindenkit arra, hogy inkább tépje apró darabokra és dobja a kukába, minthogy esélyt adjon arra, hogy a pénztárosok egy "kevés" fizetés-kiegészítés érdekében visszaéljenek a pozíciójukkal, és az érvényességi időt meghamisítva újra értékesíthessék azt. Én türelmesen várom az ügyészség döntését, és ez alatt a 60 nap alatt igyekszem minél több ember figyelmét felhívni, hogy a jóhiszeműség ebben az esetben többe kerülhet, mint bliccelni.



Köszönettel:


H. Alexandra

A bejegyzés trackback címe:

https://nincsszabaly.blog.hu/api/trackback/id/tr102089599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása