A Fővárosi közgyűlés még június elején kimondta, hogy tilos lesz a dohányzás a fővárosi aluljárókban. A rendelet július 18-án, azaz múlt vasárnap lépett életbe.

A dohányzási tilalom a fővárosi önkormányzat, illetve a BKV tulajdonában lévő 72 aluljárót érinti. A rendelet a kihirdetetését követő 45. napon, vagyis július 18-án lép hatályba. A szabályt megsértők 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatók. A megvalósításra (táblák kihelyezésére, tájékoztatásra) 10 millió forintot csoportosítottak át a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-hez.

Ha találkoztok ilyen táblával, és mégis láttok dohányzó embert, akkor úgy küldjetek fotókat, hogy a kihelyezett tábla is legyen lefotózva, és jelöljétek meg a pontos helyszínt. Ha lesznek ilyen postok, akkor a képeken szereplő arcok minden esetben ki lesznek takarva.

Várom leveleiteket.

A bejegyzés trackback címe:

https://nincsszabaly.blog.hu/api/trackback/id/tr332169235

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Félretájékoztatás 2010.07.23. 10:48:38

Ilyen az, ha az ember nem néz utána rendesen a dolgoknak, hanem csak a média visszahangja által keltett rezgésekből tájékozódik: nem, nem júliús 18-tól nem lehet szabad rágyújtani az aluljárókban, hanem augusztus 4-től. Persze, nem egyszerű kideríteni ...

Trackback: Neked nem dobja le az agyad az ékszíjat...? - Dohányosok 2010.07.23. 09:33:54

...amikor azt látod, egy tüdőgondozóba belépve, hogy az egyik pizsamás beutalt éppen egy szál cigivel igyekszik lefelé az udvarra? A helyszín az Uzsoki Kórház, az időpont tegnap délután. Éppen Papához slattyogtam be látogatóba, amikor a fent vá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mária néni 2010.07.22. 19:44:59

A rendelet betartatása nem a civilek dolga. Azért fizetjük az adónkból a rendőröket, hogy érvényt szerezzenek a törvénynek.
Jobb lenne inkább olyan képeket gyűjteni, amikor a rendőrök nem csinálnak semmit, amíg az orruk előtt látható törvénysértés folyik.
A Nyugati pu. parkolójában pl. szutykos koldusok terelik az autókat mikörben a rendőrök csak bambulnak.

Bergeroth 2010.07.22. 19:45:12

Mi értelme a beküldésnek ha kitakarod az arcát?

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2010.07.22. 19:47:05

Még jó, hogy vagy 2 éve leszoktam! ;)

Egyébként meg megyek azonnal a Deák térre és fotózom a sok bagós törvényszegőt! Most még könnyű vadászni, senki sem tudja, mi a helyzet! Majd töltök fel vagy 10000 képet, jó? ;))))

De komolyan: mindig lesz valaki, aki cigizni fog az aluljáróban, még 20 év múlva is. Ha másért nem, dacból. Mire odamegy valaki hozzá büntetni, addigra már régen fenn van az utcán.
Jó ez a törvény, de betartathatatlan (hú, de jó ez a szó! :) ).

Jeff 2010.07.22. 19:47:38

"Azért fizetjük az adónkból a rendőröket, hogy érvényt szerezzenek a törvénynek."
Szerinted a traffipax használható erre a célra? Mert kedvenc rendőreink máshoz nem nagyon értenek.

Mária néni 2010.07.22. 19:48:48

@bestpixel: be lehet a törvényt tartatni. van rá mód, nem kell feltalálni a melegvizet.

blr 2010.07.22. 19:58:44

Pont e hónap 18. napján mentem le egy érintett aluljáróba cigivel a kezemben, amikor rájöttem: ezt nem szabad. Visszaléptem a három lépcsőn, szerencsére volt szemetes hamutartóval, elnyomtam, lementem. Csövesek, kéregetők, mindenfélét árulók fogadtak...
Nem kéne előbb ezekkel foglalkozni? (Plusz, ha már ennyivel sújtják a vétkezőt, egy táblát kirakni, hogy tilos a dohányzás?)

TroppauerHümér 2010.07.22. 20:07:17

Egyszerű a betartatás. Akit bárhol cigivel a kezében lefotóznak, attól a következő tíz évben meg kell vonni az ingyenes egészségügyi ellátást. A lábtörésre is.

kkkk556 2010.07.22. 20:07:58

Miért nekünk kellene lefotózni? A rendőr felszólítja, ha nem nyeli le és nem eszi meg a csikket, úgy a helyszínen agyhelyen lőheti a tetves állat bagóst!!!!

TataTata 2010.07.22. 20:12:51

Még szerencse, hogy nem törvényről van szó, de ez az apróság ne is zavarjon senkit...

Mária néni 2010.07.22. 20:16:35

blr 2010.07.22. 19:58:44
nem kell mindig másra mutogatni, mindig eltáncolni a felelősség elől. Az a duma, hogy "bezzeg más rosszabb" már az oviban sem díjazandó.

TroppauerHümér 2010.07.22. 20:07:17
Ez jó ötlet!

kkkk556 2010.07.22. 20:07:58
Igaz, nem a mi dolgunk, a rendőr intézze el.

TataTata 2010.07.22. 20:12:51
Nem kell itt jogászkodni, hogy törvény, rendelet, stb. A piszkos dohányosnak elég azt tudni, hogy tilos, és kész.

egyittlakó (törölt) 2010.07.22. 20:40:13

Armando:"mégis láttok dohányzó embert, akkor úgy küldjetek fotókat, hogy a kihelyezett tábla is legyen lefotózva"

Hülye vagy? Az önkormányzat feladatát, a szoclib-bolsevik Ikvai-féle szarságot, tartassa be aki kitalálta. Felőlem megfulladhat az összes dohányos...

Johnnyboy 2010.07.22. 20:42:36

ti betegek vagytok :) de komolyan :D

Mária néni 2010.07.22. 20:43:48

@egyittlakó: Igazad van. Ezek a libsik csak ezt tudták kitalálni végvonaglásukban. Eddig nem volt idejük a sok lopás miatt, hogy foglalkozzanak a várossal, most ezzel a PR kampánnyal akarnak népszerűségre szert tenni. Nem így kell elkezdeni a dohányzás elleni küzdelmet.

Mária néni 2010.07.22. 20:45:08

@Johnnyboy: Ez olyan megszólalás volt, mint a viccben, mint amikor az öreg szenilis idióta azt mondja az autópályán szemben a forgalommal: "Méghogy csak egy hülye megy szembe a forgalommal!? Mindegyik!!!!"

egyittlakó (törölt) 2010.07.22. 20:46:52

Egyébként ideje lenne minden intézmény, áruház, iskola stb. bejáratától, illetve kijáratától legalább 50 méterre betiltani a dohányzást, mert a bunkók mindenkit befüstölnek, aki bemegy vagy éppen távozik. Akkor mi értelme van, hogy bent nem lehet cigarettázni, ha a bejáratnál füstfelhő van, ráadásul még a légkondi is beviszi?
Mikor kúrják már rá a vizitdíjat a cigaretta árára? Mert itt baromira nincs válság...

Mária néni 2010.07.22. 20:49:04

@egyittlakó: Jó irányba haladsz. van olyan ország, ahol minden közterületen tilos a dohányzás. Akinek ez a perverziója, az csinálja otthon, suttyomban, mint a WC-zést. Az is büdös, undorító. Ugyanúgy csinálják ezt is. Otthon, egyedül.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.07.22. 20:59:08

helyes, csak tényleg érvényt kell neki szerezni. A dohányosok kizárása a tb-ellátásból támogatandó.

A szerelő 2010.07.22. 21:07:08

@Mária néni: miket szoktál te művelni a retyón, ami undorító? gyurmázol a kakival? :) mert egy sima hugyozás/szarás a wc-n természetes dolog, de nem undorító.

én nem cigizek, de egyáltalán nem tetszik, hogy egyre több korlátot raknak az emberek köré, terelgetik őket, persze "természetesen" a saját érdekükben.

egyittlakó (törölt) 2010.07.22. 21:13:00

@A szerelő: "én nem cigizek, de egyáltalán nem tetszik, hogy egyre több korlátot raknak az emberek köré, terelgetik őket, persze "természetesen" a saját érdekükben."

Egy demokratikus társadalom nem létezhet nyugodtan, ha a fekélyeket nem vágják ki belőle (dohányosok, drogosok, alkoholisták, bringások stb.)
A többségnek joga van a tiszta, egészséges társadalomhoz.

Mária néni 2010.07.22. 21:15:02

@A szerelő: Pedig szoknod kell, hogy a demokrácia nem az, hogy minden k&s& azt csinál, amit akar. Összekevered az anarhiával, libsi barátom.
A primitív embereket rá kell szorítani a rendes viselkedésre, mint a kiskutyákat, mert nem megy nekik maguktól. Összepiszkítotok mindent, bele kell verni az orrotokat.

egyittlakó (törölt) 2010.07.22. 21:16:05

@A szerelő: "én nem cigizek, de egyáltalán nem tetszik, hogy egyre több korlátot raknak az emberek köré"

én sem cigizek (normális ember vagyok), de egyáltalán nem tetszik, hogy ebben a nagy demokráciában az emberek azt hiszik, hogy nincsenek korlátok...

egyittlakó (törölt) 2010.07.22. 21:18:59

Ja, elfelejtettem: minden dohányos tehet nekem egy szívességet, mielőtt rákban elpusztulna...

Mária néni 2010.07.22. 21:21:38

@A szerelő: Lehet, hogy te - miután lerészegedsz, vagy befüvezel - a nyilvánosság előtt okádod ki a cefrét a gyomrodból, vagy üríted ki a beleidet és a hólyagodat, de civilizált ember diszkréten, egyedül intéz ilyesmit a WC-n. Oda való a dohányzás is.

gipsz1234 2010.07.22. 21:22:02

@peetmaster:
Akkor ne is fizessen TB-t ugye?

Vérnűsző Barom (törölt) 2010.07.22. 21:24:53

Hm. Most tényleg... Valóban a dohányos ma Magyaországon az első számú közellenség?

Vagy inkább így lehet találni olyan réteget, amivel működhet az oszd meg és uralkodj elv?

Most dögöljenek meg a dohányosok, és ne dohányozzanak sehol közterületen (ami részben az ú általuk befizetett plusz adókból is épül, khm..., már amennyiben épül), miközben a BKV, a MÁV, parkolós társulat, úgy cakli-pakli a főváros, meg a többi remek szervezet, párt, állami és egyéb érdekeltség úgy,és akkor húz le mindenkit, ahogy, és amikor akar.

És itt a megoldás mindenre, tiltsuk ki a dohányosokat mindenhonnan, ahol úgy egyébként lehet, noha nem lenne szabad a törvény szerint koldulni, pénzt váltani, zugárulni, kurválkodni, guberálni, szemetelni, verekedni, markecolni, alkoholt fogyasztani, és még sok minden más csúnya dolgot tenni.

Nem, a dohányos nem kerül annyiba az államnak, meg a tb-nek, meg nektek, kedves főbelővő barátaim, mint amit gondoltok. Ugyanis a dohányos baromi sokat költ a szenvedélyére, annak a zöme megy az állam feneketlen zsebébe, lehet belőle remek viaduktot meg alagutat építeni a pusztába, és miután eleget kifizetett, udvariasan és rövid kezelés után hamarabb meghal, minthogy nyugdíjasként lógjon a nyakatokon.

De ok, tiltsuk be. Ha annyira veszélyes, és annyira mérgező, meg drága, akkor hopp, tiltsuk be magát a dohányzást,és kész. Ne lehessen egyáltalán cigit, pipadohányt vagy épp rágóbagót (azt se lehet aluljáróban rágni?) venni és kész. Ebben az esetben mi lesz? Kitaljukt, hogy a nyugdíjasok tehetnek mindenről, Vagy a szőkék és kékszeműek (amúgy is gyanúsak régóta...), Netán a pirézek? Hopp, az nem jó, az nem elég PC.
A nyugdíjas lesz a jó. megoldás.
De addig, amíg oda eljuthatunk, előbb majd jól bezárunk minden boltot, elsőre tíz után, aztán majd hattól, mert a kocsmák úgyis zárva lesznek addigra, és bevezetjük a kötelező templombajárást.

És amikor mindenki fegyelmezetten otthon ül, nézi a tévét, jöhetnek majd a nyugdíjasok. A kommentelők meg valahol félúton, a nyugdíjasok előtt, de buszra nem szabályosan várók után?

Az eddigi folyamatos törvényszegések nem indokolták az alujárókba a kamerák telepítését, és a fokozott rendőri jelenlétet. Most majd a dohányosokra vadászva indokolt lesz elkölteni pármilliárdot a pármilás büntilehetőségre hivatkozva...

Vérnűsző Barom (törölt) 2010.07.22. 21:29:16

Jah, és igen. Várom az első jelentkezőket, akik megpróbálnak főbe vagy a Dunába lőni, netán egyéb atrocitással bekóstolni.
Nap, mint nap elértek a Jászai és a Nyugati között, és megismerhettek a cigimről.
Az aluljáróban nem futunk össze. Oda nem járok, amióta több csöves, kurva, markecgép, unatkozó ellenőr tátja a száját, mint a dolga után baktató járókelő.

sting66 2010.07.22. 21:33:04

Úristen mennyi önjelölt gruppenführer. Eddig se gyújtottam rá mások pofájában, kultúra kérdése. Bár ott meg nem tudom mennyi kultúra van, ahol kiirtásról beszélnek egyesek...

dmm 2010.07.22. 21:38:35

@egyittlakó: te nem normális vagy, hanem egy nagyképű fasz. amúgy sztem az aluljáróba való lemenetelt kellene inkább tiltani, azaz felszíni (akadálymentes) átjárhatóságot biztosítani. Aki amúgy a dohányosban látja a főellenséget, annak igen beszűkült a fantáziája...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.22. 21:41:28

@peetmaster: a dohányosok kizárása a tb-ből zsír lenne!

Nem fizetnek és nem is kapnak TB ellátást!

Kénytelenek lennének piaci áron biztosítást kötni!

Hogy örülnék annak, ha erre lehetőség lenne!
Újra elkezdenék dohányozni érte!

manualis mammografus 2010.07.22. 21:45:06

kkkk556 2010.07.22. 20:07:58

tetves allat bagos? edesanyad biztos buszke rad...

Murdock 2010.07.22. 21:55:15

Jó lenne ha a közterület felügyelők is ezt ellenőriznék a muff vakargatás, vagy a cerka hegyezés helyett!
Sok felesleges kolonc az adófizetők nyakán.

közlekedési bűnöző (törölt) 2010.07.22. 22:00:38

@peetmaster: rendben, ha a cigi annyiba kerül majd, amit reálisan ér... dobozonként kb. 50-80 forintba. Mer' akkor veszek vagy 2.000 dobozt havonta, aszt eladom németbe :-)))

LittleIdiot 2010.07.22. 22:02:19

TB témakörben azért azt elmondom, hogy
- a dohányos a dohánytermékkel qrva nagy jövedéki bevételt termel
- a dohányosnak sokkal rövidebb a várható élettartama, így nem kell neki nyugdíjat fizetni. És persze öregként nem az orvsohozjárás lesz a hobbija, mert meghal.

Amúgymeg:
A dohányosnak joga van dohányozni. A nem dohányosnak meg joga van "tiszta" városi levegőt szittyózni. Csak jó lenne, ha nem egymás kárára okoskodnának a népek.

AnChoR 2010.07.22. 22:03:46

úgysem tartják be...

dmm 2010.07.22. 22:07:02

@fmatykó: a városi levegő minőségéért valszeg a gépkocsi forgalom inkább okolható... a szemforgatás, az megy, de azért minden reggel beleül a nem dohányzó polgár is az autójába, hogy megtegye vele egyedül üldögélve azt a 4 km-t. És akkor kommentel az okos, hogy a dohányos és a kerékpáros kiirtandó.

sting66 2010.07.22. 22:08:58

Itt tényleg azt nem fogják fel egyesek, hogy a dohány és alkohol elleni ágálás egy szép kis csődöt eredményezne. Megnézném a fejüket, amikor akár csak tüntetőleg 1 hétig nem venne senki dohányt és alkoholt, majd összeomlana a gazdaság...

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.07.22. 22:19:22

@gipsz1234: @kolbászoszsömle:
TB-t kell fizetniük. Hogy a nemdohányosok gyógykezelését fizessék belőle, ugyanis minden évben több nemdohányzó hal bele a bagózásba, mint az összes autóbalesetbe.
A dohányzást az különbözteti meg a többi dologtól, hogy KÁRÁRA VAN másnak, és mivel füst, még el se lehet menni előle, nem mintha az ártatlan nemdohányosnak kéne kitérnie.
Ja, autóm sincs, pedig az el nem dohányzott pénzből szerintem telne rá.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.07.22. 22:20:16

@sting66: az államnak a k. anyját, ha ráfér a pofájára az, hogy az állampolgárainak a kínhalálából tesz szert bevételre. Ez nem érv.

dmm 2010.07.22. 22:24:15

@peetmaster: na de ha fizeti a TB-t, akkor hogyan lehet kizárni az ellátásból?
és lehet, hogy van ilyen statisztika - és biztosan van olyan is, ami pont ellent mond ennek - , mégis a zebrán gázolás konkrétabbnak tűnik, és akkor nem említettem a téli szmogot, amit te is képzel, hacsak nem ülsz telente otthon jéghideg lakásban.

sting66 2010.07.22. 22:26:06

peetmaster · nemdohanyzom.blog.hu 2010.07.22. 22:20:16

Ez mindenhol így van. Csak nyugaton még jobban megsarcolják azt, aki károsítja magát. Felőlem legyen, hogy tovább emelik, de akkor nem kell habzó szájjal kiirtásról beszélni.

dmm 2010.07.22. 22:27:12

@peetmaster: igen, az államnak a kurva anyját, és így van ez világszerte. de az állam az üzemanyagokból is beszedi a maga adóját, ami jóval magasabb összeg. esetleg vannak olyan államok, akik önmérsékletet mutatnak és egyrészt hathatós szmogrendeletet hoznak - nem úgy, mint bp-en - vagy egyéb módon igyekeznek a fosszilis energia felhasználását redukálni.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.07.22. 22:32:43

Tök poén, hogy már nem is a bagósok halnak bele a dohányzásba, hanem a nemdohányzók :)

Egyébként elárulnám, hogy a budapesti levegő a szabály szerinti 10 nap helyett évente 200x haladja meg a szennyezettség határszintjét. Ebben biztos az én cigim és a terepjárós is benne vannak. De legalább egyiket se lehet levinni az aluljáróba :)

dmm 2010.07.22. 22:34:05

@sting66: Franciaországban 5,3 €. és közben igyekeznek Párizsban a gépkocsik kárára fejleszteni a kerékpáros közlekedést, elektromos autó kölvsönzőt indítanak be a jövő évtől a Vélib mintájára, a városban szűkítik az autózás lehetőségeit és az elvett sávok helyére sétányokat építenek, fákat ültetnek. és közben nyilvános helyen nem lehet dohányozni, a játszótereken törvényesen lehetne, de mégsem teszi senki. az eredmény (nem a dohányzás tiltásának eredménye!): www.airparif.asso.fr/pages/indices/resultats?ancre=carte&jour=jour

Egregor 2010.07.22. 22:39:22

@peetmaster: Lószart mama! Ez az a bullshit, amit a dohányellenes lobbi terjeszt (kinek is érdeke? Puszta emberszeretetből nem költenek dollármilliárdokat valamire).

Mi bizonyítja, hogy a PD-be halt bele? Talán teljes genetikai elemzést végeztek mindegyik "áldozaton" kizárva az örökletes betegségeket, továbbá a teljes életének minden részlete ismert ami az egészségével kapcsolatos? Mondjuk mennyire táplálkozott kiegyensúlyozottan, mennyit sportolt, mennyire élt stresszes életet, mennyit szívta be a városi levegőt, esetleg milyen veszélyes anyagokkal dolgozott éveken át?

Ezt te elhinnéd? Ehelyett így megy kb: bagós volt a családban/munkahelyen mellette? Akkor a rákját, szív/tüdőelégtelenségét stb. a PD okozta.

Az asztmás-allergiás betegségekért az autók és az ipar a felelősek. A légúti betegségek többségéért az autók és az ipar a felelősek. A szív és érrendszeri betegségek többségéért a stresszes élet és a jó magyar egysíkú konyha a felelős.
Az alkohol felelős számos rákfajtáért (vastagbél, máj, száj, garat stb), amit a dohányzás persze súlyosbít. A rákos betegségek számos fajtájáért a műtrágyázással a növényekbe kerülő vegyületek a felelősek.

A dohányzás egészségtelen, de nem az utcán a gyereked mellett dohányzó teszi tönkre a csemetéd életét, hanem az autók kipufogógázai.

A dohányzás betegségeket okozhat, de nem okoz. Ha genetikailag hajlamos vagy egy adott rákfajtára, akkor dohányfüstmentes élettel is nagyobb esélyed van, hogy kialakul benned a daganat, mint egy hajlam nélküliben dohányzással!

A dohányzás elleni propaganda valakiknek nagyon is az érdekükben áll, holott az alkohol, az autók és az élelmiszeripari szennykaja közül bármelyik faktor sokkal károsabb a dohányzásnál.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.07.22. 22:40:53

@peetmaster: ez nem így működik.
A cigi árába kell beépíteni a másnak okozott kárt.
Aztán nem fizet, nem kezelik...

Egregor 2010.07.22. 22:44:14

@peetmaster: Milyen jogon te phasz?! Ugyanúgy befizetjük a TB-hozzájárulást, és mivel az EÜ szociális alapú, ezért az nem kifogás, hogy többe kerül az ellátásuk! Éppen ezt a fajta mérlegelést küszöböli ki ez a rendszer, mert aki minimálbéren gályázik egész életében, oszt mégis szívátültetést hajtanak végre rajta, egész életében nem fizet be annyi TB-t, amennyibe az egész eljárás kerül a rehab időszak végéig számolva!

Akkor rajta is verjük le a port? Vagy legyen sávos EÜ?! Mert az volna igazságos, nem?

Hogy az én tébébefizetésemből lássák el a kisnyugdíjasokat is? Hát dögöljön meg a sok kisnyugdíjas, he!
Így lenne igazságos, nem? Nem.

Egyszóval szarjál sünt tucatjával te betyárcsimbók!

dmm 2010.07.22. 22:44:15

kicsit off: de aki az aluljárók dohányosok általi kriminalizálásáról elmélkedik, az gondolt-e egyszer is arra, hogy eleve mi az aluljáró? gondolt-e arra, hogy nem más, mint az autós társadalom zsarolása, próbált-e egyszer is babakocsival, mankóval, kerekes székkel átkelni az Astoria vagy a felszab tér környékén? nehogy már ez legyen a legnagyobb probléma. miközben sorban állank 2X3 sávban az autók, és aki a jobb oldalra született úgy, hogy a lépcsőzés nem működik az ő esetében, az ott is hal meg.

Egregor 2010.07.22. 22:47:40

@Mária néni: Az országot nyilvános wc-vé alakították a hozzád hasonló zsebfasiszták, tehát bárhol lehet dohányozni, kösz :)

Minden antidohányosnak:

Einstein pipázott
Hitler gyűlölte a dohányzást

Döntsetek, kit választotok!

dmm 2010.07.22. 22:48:50

@Egregor: szerintem már döntöttek...

Egregor 2010.07.22. 22:49:11

@sting66: Ezek a valódi fasiszták és kommunisták (egy hulladék szenny fajta mind, az emberiség genetikai szemete), akik ha ma élne Szálasi vagy Rákosi, hát beállnának keretlegénynek.

Egregor 2010.07.22. 22:50:49

@dmm: Igen, tudom. :(

Einstein hülye volt, Hitler meg a követendő példa. Hiszen antidohányos volt, vega, előírta a rendszeres testmozgást és az állatokat is szerette.

Heil Hitler! Sieg heil!

Lám még a hivatalos náci köszöntések is az egészségről, életről szólnak!

Sok kis zsebnáci. És ezek szavazhatnak a pirézekkel együtt :(

Egregor 2010.07.22. 22:52:53

@ArmandoBertolucci:

Neked meg csak annyit: ha ennyire hiányzik az össznépi házmesteresdi, akkor költözz ki Észak-Koreába, ott a mai napig dívik a feljelentgetés.

Neked is Sieg Heil, éltesd te is a Nagy Antidohányos Vezért!

dmm 2010.07.22. 22:54:50

@Egregor: ja, és mindig van egy olyan - látszólag, első körben - értelmezhető érvük, amilyen a most divatos: morális aka jó érzésbe ütköző valami. ez kb olyan, mint hogy: Arbeit macht frei

Egregor 2010.07.22. 22:55:11

@kkkk556: Mondd te is, Pistike, hogy Sieg Heil!

Neked kkk556, a Sondernkommandoban találunk helyet, mehetsz és főbelőheted majd kedvedre a zsidókat, ja bocs, a dohányosokat.

A zsidókra is azt mondták, hogy ártalmasak az egészségre (az árja faj egészségére), és milyen remek ötlet először a jogaikat csorbítani aztán gettókba zárni őket végül halomra gyilkolni mind.

Egregor 2010.07.22. 22:56:30

@dmm: Magyarországon morális dolgokra hivatkozni olyan, mint gruppenszex közben a szűzesség előnyeit taglalni.

sting66 2010.07.22. 22:57:53

dmm 2010.07.22. 22:34:05

És mégis mi fogja hajtani 20 év múlva az audit, meg a lexust? Amúgy meg Svédország egyes helyein, Hollandiában bicajjal jár a polgármester, csak itt tolja minden ingyenélő luxusterepjárókkal, audi flottával.

dmm 2010.07.22. 23:00:10

soha nem fogom megérteni - és ez nem gondolom, hogy az én specialitásom -, hogy Mo-on az ember miért mindig a másikkal foglalkozik. miért van az, hogy a magyar nem okos, hanem okosabb? honnan veszi hozzá a tapasztalatot, amikor ki sem mozdul soha?

dmm 2010.07.22. 23:01:50

@sting66: ja, tényleg, erre nem gondoltam :) visszavonom, megkövetem!

Egregor 2010.07.22. 23:01:53

@dmm: Ráadásul mi, dohányosok tudjuk, hogy káros a szenvedélyünk és többségünk nem is hazudja azt, hogy nem az.

A szolárium bőrrákot okoz ha túlzásba viszik. Az nem káros? Az élsportolók többsége súlyos testi bajokkal küzd idősebb korára a deformált és túlhajtott testük miatt. Sportolás közben ráadásul rengetegen megsérülnek. Az nem káros?

Még az olvasás is bőven káros lehet (kevés friss levegő és testmozgás, romló látás, stb.).

Sem a csapvíz sem az ásványvíz nem egészséges (a túlzott ásványianyag-bevitel ugyanúgy nem tesz jót, ahogy a túl kevés bevitele, a csapvíz meg amennyi szennyet tartalmaz, azt külön megér egy misét).

Bármiről ki lehet mutatni, hogy káros az egészségre!

Ráadásul az alkoholizálásnál az alkohol elsődleges hatása a belső gátak meggyengülése és leomlása, emiatt a családon belüli és közterületi erőszak első számú és legsúlyosabb forrása.

Évente hazánkban tízezrek, köztük rengeteg gyerek szenvedi el az egyik, vagy mindkét szülő alkoholizálásából eredő testi-lelki terrort.

dmm 2010.07.22. 23:04:55

@sting66: hülye holland bringázik ugye, mert ott egyenes az ország és mindig süt a nap... csak mint Svédországban. lássuk be, itt a Kárpát-medencében nehezebb az élet, csupa kihívás.

dmm 2010.07.22. 23:08:36

@Egregor: igen, és én még ráadásul nem is nagyon dohányzom, vagyis kevesebbet, mint régebben, de ez az én döntésem. keveset, néha. de cigány sem vagyok, mégsem értem a gárda igazát, feka sem, mégis el tudom vielni, sőt örülök annak, hogy a Józsefvárosban van már jelenlétük. és nyilván liberális söpredék vagyok :)

Bergeroth 2010.07.22. 23:15:21

@Vérnűsző Barom:
Respect.

Nem dohányzom, de maximálisan igazad van, egyre élhetetlenebb ez az ország.

dmm 2010.07.22. 23:21:05

@Bergeroth: naná hogy az, és tudod miért? a sok dohányzó nyugdíjas miatt. sokáig titkolták az okokat, de végre felszínre került... én, ha lenne rá lehetőségem, biztosan kommandókat szerveznék, így viszont csak helyeselni tudom a döntést: kellett végre egy stabil, jól elkülöníthető ellenségkép. így azért könnyebb lesz a populációnak.

dmm 2010.07.22. 23:24:34

és az utcák is azért koszosak és azért nem locsolják akkor, amikor 40 fok van, mert a csikkek eldugaszolják a lefolyókat. és aztán ettől szenved a népesség. és azért nincsen több fa a városban, mert a dohányosok papir igénye felemészti a faállományt és a meglévőket is fel kell dolgozni, hogy a terrorista dohányosoknak meglegyen a napi adagjuk.

Mufakkar (törölt) 2010.07.22. 23:24:48

Remélem hugyozni, szarni, okádni is tilos lesz..

Mufakkar (törölt) 2010.07.22. 23:27:04

Egregor azért, mert Hitler nadrágban járt, nekünk még nem muszáj egy szál faxban..

dmm 2010.07.22. 23:27:17

@Mufakkar: otthon is! mert a társadalom nem tűrheti meg a kilengéseket!!!

dmm 2010.07.22. 23:28:37

@Mufakkar: és mert kedvtelésből rangsorolta a népeket, nekünk azért lehet más véleményünk.

Bergeroth 2010.07.22. 23:35:53

Javasolnám mindenkinek, hogy legalább egyszer az életben látogasson el egy külföldi országba. Pár napra vagy 1 hétre legalább. Barcelona, Luxemburg, London, kinek mi tetszik (de lehetőleg csak külön-külön, mert ahol kettőnél több magyar van, abból semmi jó nem sülhet ki).
Nézzétek meg, hogy ezeken a helyeken hogy élnek az emberek. Aztán gyertek ide vissza MO.-ra és garantáltan el fogjátok okádni magatokat, az itt található populizmus és primitív balkáni felfogás láttán.

dmm 2010.07.22. 23:42:31

@Bergeroth: héé, a balkánt ne pejoralizáld! a Balkán (Montenegró, Görögország, Szerbia stb) azért sokkal élhetőbb. Én pl máshol élek, évente kb 3 hónapot töltök itt. mint ahogy most is éppen... hááát, nem javul a helyzet, ez biztos. de az télleg igaz, hogy ha valahol vagy, ahol rá lennél szorulva másik magyar segítségére, akkor ne éld bele magad a sikerbe, mert előbb ás el valami mocsárban - ott könnyen mozog az áasó -, mint hogy bármiben segítsen. ezt sajnos többször tapasztaltam, mint ahogy azt is láttam, hogyan működik ez a lengyeleknél, bolgároknál, szerbeknél, stb. van miért rosszul éreznünk magunkat...

Bergeroth 2010.07.22. 23:48:25

@dmm:
Ez a visszamaradott, legalja, primitív, "dögöljön meg mindenki aki nem olyan mint én" típusú vérciki balkáni gondolkodás, ami csak a magyarokra jellemző itt MO.-on, az sehol máshol nem létezik a Földön. Ez egy olyan speciálisan magyar tulajdonság, ami ellen legszívesebben gyógyszert szednék, ha létezne ilyen.

dmm 2010.07.22. 23:55:12

@Bergeroth: na ezért írtam, hogy ne keverjük a Balkánnal. ott ez nincs. ez tipikusan K-medencei tulajdonság, biztosan fellelhető a közvetlen szomszédságban, de az igazi Balkán másképpen működik.

dmm 2010.07.23. 00:07:12

@Bergeroth: szal visszatérve az alapokhoz: nagyon helyes, hogy az aluljárókban nem lehet dohányozni, mert az isteni budapesti levegőt a zéróba gyalázza a dohányfüst. a dohányos minden mocsok legalja. ott sétálgat a népünk krémje, aki kénytelen beszívni a dohányfüstöt. de. hogy a babakocsival vagy kerekesszékkel vagy mozgásszervi betegséggel, állapottal megvert "polgártársunk" hogyan küzdi át magát a gépjárművek előnyét demonstráló gyalogos aluljárón, az már nem jut el a barom agyáig. azaz az aluljáró jó, ha nincs benne füst, koldus és mittoménki, csak nehogy már a renitens dohányos ott cigarettázzon. és itt nem a koldus és a hajléktalan ellen szólnék, mert az ő életüket eddig még senki nem akarta megoldani, pedig ideje volna. lennének itt árnyalatok:
1. nem kellene aluljáraó, akkor nem lennének felszíni és városi autópályák, ahol a levegőt az autók gyaláznák nullára.
2. lehetnének olyan megoldások, ahol az akadálymentesített közlekedésre utaltak is megtalálnák a lehetőséget, esetleg el tudnának jutni A-ból B-be
de nem, elmagyarázza a posztoló, hogy a dohányos rohadjon meg, és abban az aluljáróban, ahol ő soha nem jár, mert autóval bassza szét a várost, a dohányos érezze, hogy micsoda terhet jelent a társadalomra. ez is hozzájárult, hogy másik helyet kerestem a magam és családom számára...

a87 2010.07.23. 00:10:01

behugyozni azé lehet továbbra is?:D

TroppauerHümér 2010.07.23. 00:13:11

@gipsz1234: "Akkor ne is fizessen TB-t ugye?"

Nagy tévedésben vagy. A TB-t nem a saját, de nem is a családod ellátása érdekében fizeted, hanem a szegény emberek és a kisnyugdíjasok ellátásáért. Látlelet az országról, hogy ezt mennyien nem képesek felfogni. Tízmillió ember együtt sír, együtt nevet. Sajnos inkább sír, amikor ilyeneket olvas.

Speciálisan a dohányos még azok gyógykezeléséért is kell, hogy fizessen extra, akiknek az orra alá füstöl.

dmm 2010.07.23. 00:14:44

@TroppauerHümér: igen, ezt hívják szolidaritásnak. ez az a szó, amit ma már inkább szitoknak gondolnak.

Asakura Hao 2010.07.23. 00:16:00

@Egregor: 13 évig bagóztam. 6 éve szoktam le. Ha akkor tiltják be, biztos anyáztam volna. Ha leszoknál, pár éven belül, fogadni mernék, hogy te is másképp látnád.
Csak támogatni tudom az ötletet.
Engem nem érdekel a szolárium, a kipufogógáz, a "minden rákot okoz" vélemény. Nekem már az is elég, ha nem fulladok meg a cigifüst miatt, a metró újpesti végállomásán.

Bergeroth 2010.07.23. 00:16:09

Tessék mondani, halkan fingani azé' még lehet?

dmm 2010.07.23. 00:19:18

@Asakura Hao: és te a napod 24 órájából mennyit töltesz olyan helyen, ahol egészen tegnapig lehetett dohányozni? (pl a blaha aluljáró) ne nevettessed már ki magad! és mennyi időt töltesz olyan helyen, ahol a magyar gk állomány a füstöt nyomja az orrod alá? (utca, ha nem értenéd)a metróban eddig sem lehetett dohányozni, ne színezz!

TroppauerHümér 2010.07.23. 00:28:20

Kedves dohányosok!

Az nem érv, hogy vannak nálatok sokkal komolyabb légszennyezők is, meg hogy mi van az aluljárókban. Attól, hogy vannak tömeggyilkosok, még a sikkasztás is bűncselekmény.

dmm 2010.07.23. 00:33:58

hétköznapi fasizmus, látszat intézkedés, de a magyar kap rajta, nem azt nézi, hogy mi lenne, ami ténylegesen javítaná az élete színvonalát, hanem beleköt inkább mindenbe, aki nem ő, amit a pop kormány, pop városvezetés felajánl neki. sokkal jobban érzi magát, mert az általa ugyan soha nem látogatott helyeken már nem lehet dohányozni. viszont ül továbbra is a környezetkárosító kibaszott autójában és mutogat az aluljárókra. ezek után is púposodik a sín, ez után sem lesz könnyebb az élet, de végre van bűnbak, aki miatt rossz itt lenni. sztem nem ez az, ami miatt jobb máshol.

img 2010.07.23. 00:35:41

fejletteb orszagokban nincs ekkora hiszti a dohanyosok jogainak korlatozasa okan, de hat itt soha nem megy semmi sem egyszeruen... mindenki onzo kis fasz, a sajat erdeke vezerli. en sem fingok senki orra ala a kavezoban, mert valoszinuleg zavarna. mint ahogy engem meg a dohanyfust zavar, de kurvara. tekintettel kene lenni egymasra es nem mindenre rafogni, hogy demokracia van egy azt csinalunk, amit akarunk.

ettol fuggetlenul ez az aluljaros hatarozat egy faszsag, eloszor a sok mocskot, ciganykurvat es hajlektalant kene kibaszkodni, meg a meteres koszt feltakaritani es fertotleniteni az egeszet, aztan utana lehet a dohanyzason rugozni... de eloszor a szorakozohelyekkel, kavezokkal, ettermekkel kellene valamit kezdeni.

A80 2010.07.23. 00:35:55

Ennek a szabálynak a betartatása a közterület-felügyelők dolga. Ugye ők meg csak a kerékbilincseléshez értenek, nem igaz? De a BKV is kiküldheti néha a biztonsági őreit rendet rakni az aluljáróba.

bastian 2010.07.23. 00:39:38

Szerintem ezek a jogszabályhalmazok soha nem érik el a céljukat, legalábbis az életünk nem lesz jobb tőle. Ha nem akarnak dohányosokat, akkor a megelőzésre kellene fektetni a hangsúlyt. Nem arra, hogy aki rászokott (rászoktatták), azt sarcolják az egyre magasabb árakkal és az inzultálásokkal. Talán be kellene tiltani a cigarettagyártást, az eredményesebb lenne. Persze az adó az kell belőle mi? Meg a büntetésekből befolyó összeg. Nevetséges.
Azt, hogy minden zárt közösségi térben legyen tilos ill. elkülönített helység, azt támogatom.
Egyébként ez olyan, mint ahogyan hagyták annak idején a parlagfű elterjedését és ez (többek között) sok embernél kiváltotta az allergiás tüneteket, akkor most büntessük meg az allergiásokat, mondjuk magasabb adóval. Hát szép új világ....

dmm 2010.07.23. 00:39:55

@TroppauerHümér: igazad van. nem felmentő érv, hogy a közlekedés és a kommunális légszennyezés tizedeli a lakosságot. végre kiderült, hogy az aluljárók cigaretta szennyezése miatt hullik a magyar. szerencse, hogy ha későn is, de végre tudjuk. azt kívánom, hogy mindenképpen érezd, hogy neked mennyivel javultak az életkörülményeid, boldog vagy mától, és tudod azt, hogy vannak, akik azért dolgoznak, hogy a te életed sokkal jobb, egészségesebb legyen, mint pl azoknak a lúzereknek a lehetőségeik, akik NY-ban tengetik az életüket - abban a biztos tudatban, hogy nekik már tényleg mindegy.

spiderpig 2010.07.23. 00:40:26

@TroppauerHümér: jó szar hasonlatot írtál. Amúgy meg ez a törvény alapjaiban van elcseszve. Ettől még ugyanúgy lesz hugyszag meg büdös, csak max az aluljáró lejáratánál fognak cigizni, de ez nemsokat fog váltaoztatni. Nembeszélve arról, hogy a csövesek például akik cigit csórnak biztos, hogy lent fogják meggyújtani és szarni fognak rá. Őket hogy büntetik meg? Fasság ez az egész...

spiderpig 2010.07.23. 00:43:49

Ráadásul nem is tájékoztatják az embereket. Tilos, de tábla sehol... Most akik addig szegik meg amíg nincsenek kint a táblák, és nem tudtak róla?

dmm 2010.07.23. 00:44:24

@bastian: ez a lényeg, a kamu.

spiderpig 2010.07.23. 00:51:10

@A80: Szerintem mindenki szarni fog rá

dmm 2010.07.23. 00:57:04

szal végül meguntam ezt is. lényegében arról van szó, hogy az önkormányzat nem mer és így nem tud hatásos rendeletet alkotni a Budapesten élők egészsége érekében, így talált valami elementáris baromságot, amivel magát igyekszik igazolni és továbbá aminek segítségével meg tudja osztani azt a kétmillió embert, aki részt vesz a város működésében, mint városlakó vagy városban dolgozó. és lám, bármennyire primitív volt maga az eszköz, a hatását elérte. elkezdett a populáció aggódni a fizikai egészségéért, még azok is, akik nem jelentik a "célcsoportot", sőt, akik a megrögzött autóhasználatuk mellet valóban veszélyt jelentenek. ezek után ki kell fejeznem gratulációmat a főpolgármesteri kabinet irányába, végre tényleg megtalálták azt a látszatcselekvést, ami a középosztály mérhetetlen utálatát is kiváltotta a nálánál szerencsétlenebbek irányába.
de: nem telik el itt sok idő, a mai középosztály is segélyért fog kuncsorogni, nem nehéz ezt megjósolni, mindenhol így van ez. szal ideje kicsit visszavenni, mert a pofára esés annál kellemetlenebb, minél magasabból történik...

spiderpig 2010.07.23. 00:59:00

@img: a második bekezdés jogos.

az elsőbe csak annyit szólnék, hogy máshol nem dohányozik minden 3. ember.

dmm 2010.07.23. 00:59:04

nem tetszik mi? :)

dmm 2010.07.23. 01:01:03

@img: vazze, hová teszed a hajléktalant?

spiderpig 2010.07.23. 01:20:23

@dmm: az mindegy hová teszed, oda ahol nincsenek emberek. Ne már baszkii, hogy mi vagyunk büntetve a sok csövesért?!

spiderpig 2010.07.23. 01:31:08

@dmm: Meg amúgyis. Szerintem te se mész át mindennap a Blahán. Egy idő után már úgy van vele az ember (legalábbis én), hogy szarok a csöves érzéseire csak takarodnának már el, jó messzire, a ribancokkal együtt. Nem így működnek a dolgok, de szerintem az, hogy otthagyjuk őket az aluljáróban, mert "neki is vannak érzései" meg "ő is ember nem rakhatjuk csak úgy ki". Amikor én mondom bárkinek, hogy basszus, ki kéne dobni őket onnan, mindig az a válasz, hogy hova. Hűteni kéne az aluljárókat, mint nyugaton, és akkor már mindegy lenne nekik, hol csöveznek. Ez az aluljáró dolog örök probléma marad, mint például a tömegközlekedés, a korrupció, ugyanide tartoznak a közterek és az aluljárók állapotai. Szerintem.

A szerelő 2010.07.23. 01:44:36

@Mária néni: a naplódat felütötted egy tetszőleges helyen és bemásoltál pár sort: "Lehet, hogy te - miután lerészegedsz, vagy befüvezel - a nyilvánosság előtt okádod ki a cefrét a gyomrodból, vagy üríted ki a beleidet és a hólyagodat", csak épp az egyes szám egyes személyt átírtad kettes személyre :) annyira rád illik :)
@egyittlakó:
gigaLOL-ok vagytok :) de főleg szánalmas birkák, hogy jól beszoptátok ezt a demokrácia maszlagot! erre hivatkozni a legnagyobb butaság. próbáljatok meg gondolkozni, ha nem megy, majd segítek :)

Vérnűsző Barom (törölt) 2010.07.23. 02:10:17

@dmm: Hát, amikor külföldön jártam, olyat láttam, hogy a szerb, a bolgár, a görög (meg nagyjából az összes többi náció) összejárt, segítette egymást, míg magyarnál ezt valahogy nem tapasztaltam.
Sehol.

A legkevésbé persze itthon...

Vérnűsző Barom (törölt) 2010.07.23. 02:12:30

@TroppauerHümér: Ebben teljesen igazad van kedves költőfejedelem.
Abban meg nekünk, hogy se a sikkasztás, se a tömeggyilkosság nem olyan nagy bűn manapság, mint a dohányzás.
Talán a cigányozás és a zsidózás megelőzi. De csak ippeg.

spiderpig 2010.07.23. 02:20:34

@Vérnűsző Barom: Akkor menj ki oda. vagy fogadd el.

spiderpig 2010.07.23. 02:25:13

@Vérnűsző Barom: Ezzel egyikünksem tud mit tenni... Nincs rá gyógyszer

Multiorgazmusos_hsz_törlő 2010.07.23. 04:42:27

a sok külföldi és nyugati tapasztalattal rendelkezőknek meg a kormányt szító kommenetlőnek üzenem, hogy MO-on még aránylag kánaán van a dohányosoknak.

a szutykos németországban több, mint 10 éve tilos pályaudvaron és aluljárókban füstölni. és újabban éttermekben, kocsmákban és discokban sem szabad.

NY-ban az utcán sem szabad.

olaszországban, ahol elképzelhetetlennek tűnt, hogy az olasz a kis espressoja mellé ne szívná el a cigijét, kb. 5-6 éve szintén nem szabad vendéglátóipari egységekben dohányozni.

igen, nagyon nehéz, de fel kell készülni, hogy ez vár MO-ra is. és nem azért mert a kormány diktatúrát tervez, hanem azért, mert ez az EU elvárása.

nem egyszerű manapság dohányosnak lenni.

neurotikk! (törölt) 2010.07.23. 05:21:45

@Multiorgazmusos_hsz_törlő:
Nem kozvetlenul neked irom, altalaban, nem kell az EU-ra kenni, ez inkabb a nemdohanyzok igenye, es ha jol hallottam sok epp cigizo dohanyose is. Az EU szabalyozas oket kepviselni. Nem szeretik szagolni azt amit nem muszaj. Nyugodtan elvezze valaki amit akar, de masnak ne kelljen.
Fingani zart helyen, tarsasagban nem illik. Tapintatlansag erosen fokhagymas kajat enni tarsasagba menes elott. Mert zavarhatja a tobbieket. A dohanyzas valamiert felmentesre volt itelve ezelott a kulturalt viselkedes alol, az nem volt elitelve. Maradt a torvenyi szabalyzas. Nem utolso sorban a fust karos hatasai miatt, a zavaro tevekenysegen felul.
Aki fingik vagy feltunoen budos a szaja tarsasagban az szegyen. Masokat lefustolni nem. Sajnos. Ha figyelnenek a bagosok, akkor nem kellene ezt sem szabalyozni, na de tudjuk mennyire cigikanosak tudnak lenni, nem lehet veluk beszelni, nekik jogaik vannak vagy egyeb magyarazatok jonnek, tekintettel lenni masra az nem letezik, indokok es racionalizalas millio szamra. Ha lehetne beszelni es szegyellnek magukat mint a nagy tobbseg aki ha masok altal is erzekelhetoen fingik, akkor nem lenne semmi problema. Azert muszaj a torveny, mert ha raszolnak a dohanyosra, akkor neki all feljebb.
Most legalabb ha valaki taho, figyelmetlen es rankfustol az aluljaroban mar nyugodtan szolhatunk, nem kuldhet el a kurva anyankba, mondvan 'mikozod kocsog? aztcsinalok amit akarok, szabad orszag, vili?!'.
Jo lenne ha a tomott jardan vagy a megallokban egymasra hamuzoknak is ki lehetne venni a kezebol a bagot.
Szar ez a szabalyozas, latszatintezkedes.

alkemist 2010.07.23. 07:26:05

Pont tegnap jutott eszembe a dohányzás tiltása...
Én dohányzok, de próbálom kulturáltan tenni.
Tegnap az örsön is még a földfelszínen cigiztem, majd az aluljáró lépcsőjének tetején kerestem szemetest, hogy eldobjam a csikket. Persze nem volt... Itt elgondolkoztam, hogy dobjam el simán a csikket, vagy fogjam egészen a bevásárlóközpont alsó bejáratáig, mert ott van szemetes. Ez utóbbit tettem, bízva abban, hogy a már nem füstőlő csikk aluljáróban való szemeteshez szállítása miatt nem büntetnek meg... :)
Egyébként nem volt kinn semmilyen tiltó tábla...

A másik hely, ahol mindig szembesülök a szemetes hiányával a nyugatinál a plaza mellett, az Üllői úton lévő lépcső. Itt is mindig tartogathatom a csikket az első kukáig az aluljáróban...

Értem én, hogy ne dohányozzak aluljáróban, de kérem, hogy akkor az aluljárók elé minden lépcsőhöz tegyenek szemetest, hogy legyen hová eldobni a csikket, mielőtt lemegyek az aluljáróba.

hattyú 2010.07.23. 07:47:36

Figyu :) én csak nevetni tudok ezen az egészen :D Halló! Budapestről beszélünk, ahol nem lehet úgy menni egy forgalmasabb téren vagy aluljáróban, hogy valaki bele ne fújja a füstöt a képedbe... Magyarországon szépek a törvények csak senki nem tartatja be őket...ettől szánalmas. :D A BKV-n sem lehetne jegy nélkül utazni fura mód mégis tele vannak pl. a villamosok hajléktalanokkal, vagy a járdán sem lehetne parkolni, vagy a kutyaszart sem lehetne otthagyni az út mellett...stb. stb. Balkán. És ez így is marad.

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2010.07.23. 07:48:20

@egyittlakó: Téged kezelnek, ugye? Van bent internet?

ebfül 2010.07.23. 07:53:37

Akkor ez azt jelenti, hogy az aluljarók felett több kuka kerül kihelyezésre is, hogy legyen hova kidobni a csikket, vagy erre már senki sem gondolt és mehet minden a földre?

hááááát 2010.07.23. 08:12:25

Kiváncsi vagyok amikor a cigányt megbüntetik a Blahán, mert dohányzik.

Egyébbként is tiltsuk ki az összes autót, mert nem csak zajosak, hanem 1 km alatt annyi káros anyagot puffog ki amit egy dohányos egész életében.

realcarlos 2010.07.23. 08:25:34

Tudjátok nemrég kiszámolták, hogy ha összeadjuk az ÁFA, és jövedéki-adó bevételeket, és kivonjuk belőle a megnövekedett TB kiadásokat, akkor cigis dobozonként -asszem- 50 Ft-ot kaszál az állam. Nem kell félteni állambácsit, megvan az üzlete rendesen...

Aztek68 2010.07.23. 08:27:55

Méghogy nem okoz betegséget a dohányzás. Meg az alkohol se. Meg a kábszer se. Persze.

Minden betegséget okoz, amit mértéktelenül fogyasztunk. Márpedig a dohányosoknál ritka a "kocadohányos", aki csak a buliban szív el egyet-egyet.

Igazából az a baj a dohányosokkal, hogy - tisztelet a kb. 1-2 százaléknyi kivételnek - nincs dohányzási kultúrájuk. Még a magasan képzett embereknek sem. Csak az hiszi azt pl., hogy egy kerthelységben lévő étteremben a nyugodtan lehet dohányozni más ember zavarása nélkül, aki dohányos. A dohány ugyanis valahogy nem egyenes vonalban száll felfelé.

A Tb-ből való kizárást erősnek tartom, nem humánus, de a közterületeken teljesen meg kéne tiltani, és következetesen büntetni kellene a szabályt megsértőket. A dohánytermékek árát meg mondjuk háromszorosára kellene emelni, akkor talán nem mi lennénk a legprimitívebb élenjáró ország ebben.

Aztek68 2010.07.23. 08:29:18

A kipufogós példa meg nevetséges. persze, hogy káros. De azért, mert valami rossz, még egy másik rossz nem lesz jó.

shitgun 2010.07.23. 08:40:50

Nagyon helyes! Jelentsük csak fel egymást! netre a renitensekkel, a kutyafáját. De ez kevés! Fotózz le a csokit zabálót! A csoki kész öngyilkosság. Mennyibe kerül már az adófizetőknek a zsíros disznó kövérek gyógyellátása? Pffejj, köpedelem! Menj étterembe és fotózd a zsíros szart evőket! Azért nincs elég fizetésed, mert elviszik a tébét ezek az érszűkületes, szívbetek, izzadó rohadékok! Tűzre velük, jelentsd fel őket! De itt nem állhatunk meg! Járj kocsmába és fotózd az alkoholistákat! Miattuk nincs autód és nagyobb lakásod. Hát tudod mennyibe kerül egy alkesz az államnak? Nem dolgozik, májrákos lesz ÉS A TE PÉNZEDBŐL rohad el lassan a kórházban! Fotó és netre velük, állatok ezek. Le se tedd a gépet, fotózz és jelents! És még pár ötlet: füsteregető autósok, kutyát utcára szaratók (kólibaktérium, ugyebár), rövid szoknyában járó csajok (szívbajok, depresszió - tőlük van jegyezd meg!), hideg üdítőt vedelők (tudod mibe fáj az államnak-NEKED! - egy torokgyulladás kezelése???) Jelents egy szebb világért!

csárli hárper 2010.07.23. 09:01:27

na hál' istennek megoldódott a leges legutolsó és egyben a legnagyobb probléma is kies hazánkban, nyugodtan hátradőlhetünk,most mér tényleg itt a Kánaán.....

kötözködő 2010.07.23. 09:12:40

Hagyjuk már ezt a "szegény elnyomott dohányos" dumát.
Arról van szó, hogy lemegy az ember egy aluljáróba, és néha levegőt sem tud venni, akkora a füst. És igen, a hajléktalanok is ugyanúgy zavarnak, és azokat is kiraknám onnan.
Sok problémás helyzet van, amit meg kell oldani, és bármelyikkel kezdik, valamelyik nagyokos egyből beleböfög, hogy "tényleg ez a legnagyobb probléma?".
Na az ilyenektől tudok a falra mászni.

Fjobber 2010.07.23. 09:16:10

Én alapjáraton nem cigizek aluljáróba, megvárom amig kiérek az utcára. De úgy egyébként normál esetben mennyi időt tölt el valaki egy aluljáróba? 15-20 másodpercet, amíg kiér a másik végén, vagy lemegy a metróhoz?
Ha valaki annyira aggódik az egészségéért hogy szerinte két slukk passzív füstszívás káros lenne neki, az ennyi ideig még vissza is tudja tartani a lélegzetét akár.
Nevetséges ez az egész, azt a 10 millió forintot másra is lehetett volna költeni... Ez az egész csak arra jó hogy az embereket megint megossza.

Kniight 2010.07.23. 09:16:50

@dmm: Esetleg nézd meg mi jön az ikarus hátulján ki...

Szpájk 2010.07.23. 09:17:34

Az orális szex meg állítólag szájüregrákot okoz.
Nyilván ezért nem lehet szpatni és szpni közterületen.
Egyértelmű analógia után ésszerű döntés.
De akkor egyáltalán lehet vmit csinálni közterületeken?

maskacica 2010.07.23. 09:18:19

grat az újabb korlátozásnak: soha nem dohányoztam az aluljáróban, a buszmegállóban néha, de ugye csak a földre tudtam dobni a csikket sok helyen, mert nincs szemetes, ha van is műanyag!!!! a fém részét természetesen leszerelték és elvitték a méh-be. Gerinctelen dolgonak tartom a rendeletet, mert addig amíg a csöves ott lakhat, oda vécézhet és minden más ember azt csinálhat az aluljárókban, amit akar, addi az egyszerű dohányost békén lehet hagyni, már csak a jövedéki adó miatt is, mert az csörgedezik, a többi mit fizet????

holnaPinap 2010.07.23. 09:18:55

@Egregor: engem nem zavar ha kinyírod magad. de füstölsz és okoskodsz. gizella utcai potyadék vagy. ne dohányozz mások orra alá, erről szól a törvény. azért hozták mert a te fajtád nem fogta fel magától.

dex.ion 2010.07.23. 09:32:49

ismét egy fontos, hasznos törvény. komolyan nincs ennél égetőbb feladata a törvényhozásnak, például szociális, vagy gazdasági területen?

akimellon 2010.07.23. 09:33:55

egyébként minden fasza, csak valaki leírná, hogy melyek ezek az aluljárók?

shitgun 2010.07.23. 09:34:24

@holnaPinap: tegyük fel, te meg randa vagy, vagy ekcémás, netán náthás, vagy gonorrheád van. te se gyere az aluljáróba, mert veszélyes vagy, és undorító, sőt, az utcán se mászkálj kérlek. zavar ugyanis. Na erről ennyit. Egyébként meg az áll a füst az aluljáróban írójának üzenem, hogy: 1. sötét, mint az aluljáró éjjel, 2. nem hiszem, hogy jár aluljárókba (5-8 kijárattal+ néhol metrólejárat, akkora huzat van, hogy egy máglya se csinálna álló füstöt), 3. legyen szíves lobbizni az autóforgalom betiltásáért, ugyanis főleg amiatt van a pestieknek 5-7 évvel kevesebb átlag életéve, mint vidéken (ahol szintén dohányoznak).

Balance Of Power 2010.07.23. 09:36:25

@kötözködő: "Arról van szó, hogy lemegy az ember egy aluljáróba, és néha levegőt sem tud venni, akkora a füst."

Pl. melyikben van ez? Ilyet akkor tudok elkepzelni, ha bedobnak egy fustbombat vagy tuz ut ki.

hááááát 2010.07.23. 09:39:07

@Észkombájn: Ezt mond annak aki sosem dohányzott és mégis tüdőrákban hal meg.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.07.23. 09:39:11

emberek, nehogymá'az autózással gyertek, mint ellenérv. Mint írtam, nekem sincs autóm, és én is ugyanúgy utálom a belvárost tönkretevő önző barmokat, akik csakazértse utaznának BKV-vel, még ha a metró mellett laknak se.
Egyébként az évi 130.000 halálesetből 30 és 35 ezer közötti a dohányzás következménye. 1000 (!) az autóbaleseteké, és szintén 30k körüli az autók légszennyezése miatti.
Ezek az adatok sok helyről beszerezhetők, nemzetközi összefoglaló itt:
www.who.int/tobacco/mpower/mpower_report_full_2008.pdf

shitgun 2010.07.23. 09:41:54

@hááááát: igen, az egészen biztos az aluljáróban szedte össze. Aki infarktusban halt meg, az meg kurva élet, hogy kövér zabagép volt. Meg minden májbeteg alkoholista. Tök világos. Szánalmas.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.07.23. 09:42:33

@hááááát: baszod, kivételeket mindig minden alól lehet találni.
Átlagosan az igaz, hogy a dohányosok egészségtelenebbek, sőt, a zsíros ételeket fogyasztókkal ellentétben, átlagosan másokat is károsítanak.
A törvénynek pedig az átlagos, tömeges esetre kell vonatkoznia. Ha valaki dohányzik, és mégse hal meg tüdőrákban, akkor örüljön neki. A többi sok ember, aki az ötvenet se érte meg, és ezzel - hogy csak az állam pénzét nézzük - 20 év adóbefizetést mulasztott el, egy másik eset, ugye.

shitgun 2010.07.23. 09:44:29

@peetmaster: Ha már szóba hozod, keress kérlek kimutatást arról, hogy pontosan mennyive a várható életkorok közti különbség falun és nagyvárosban. A városi főleg két dolog miatt él kevesebbet: a rohano, stresszes életmód, és a rossz, szmogos, szálló poros, szennyezett levegő. Utóbbiért a dohányosok felelősek, netán az autósok. Úgyhogy ha hülye demagógiáról van szó (ld. a poszt és pl. te), akkor ezt is nyugodtan idecitálhatjuk.

Balance Of Power 2010.07.23. 09:46:24

@Multiorgazmusos_hsz_törlő: Egyetertek, az olaszoknal nagyobb dohanyos (es hoborgo) nemzet talan nincs is, megis meg lehetett csinalni. Akkor mondtam azt, hogy nalunk is necces lesz, de meg lehet. Es bizonyos helyeken azert latni is lehet mar a jeleket.

@peetmaster: Namost azert ez egy olyan dolog, hogy a dohanyzas es a legszennyezes okozhat hosszu tavon X betegseget amibe belehalhatsz, tehat vmilyen szinten a halalesetek nagyu szazaleka lehet (passziv vagy aktiv)dohanyzassal kapcsolatos; az autobaleset pedig hirtelen halal. Szoval ezeket a szamokat nem biztos hogy erdemes osszevetni. Mellesleg belvarosi lakoskent fasiszta vagyok: autok ki innen, dugodij, behajtasi dij, 1000 Ft-os orankenti parkolasi dij, kiveve lakosok (1 db auto/haztartas!), aruszallito, mento es hasonlok. Ez ilyen egyszeru.

shitgun 2010.07.23. 09:46:33

@peetmaster: magyarországon az adófizetés kiesésére hivatkozni enyhén nevetséges. A dohányos meg járulékban többet fizetett sokkal, mint a nem dohányos. Aki meg ötven évesen elpatkol, az pl. nem apasztja a nyugdíjkasszát. vegyétek már észre, hogy minden marhaságot meg lehet indokolni másik marhasággal, szóval ezek nem érvek, hanem hülye hőzöngés.

hááááát 2010.07.23. 09:47:20

Én is dohányzom és már tele van a hócipőm a sok tiltással.Komolyan elcsodálkozom, hogy a 8000000 autó senkit nem zavar,de az én cigifüstöm igen.

Akkor is rá fogok gyújtani.Elég ebböl.

Roy 2010.07.23. 09:55:34

@kötözködő: Szívj akkor kipufogógázt.
Menj ki a Hungária körút, és a Thököly út sarkára, és állj ott kb. 10 percig, garantált a tüdőrák.
Sok hisztis nemdohányzónak javaslat.

Pico 2010.07.23. 09:55:49

Ez a blog ugyan a dohányzásról szól, de nem tudom megállni, hogy fel ne hívjam a figyelmet rágózás környezetkárosító és a környezet számára egészségtelen voltára.

Tessenek csak körülnézni a nagyobb forgalmi csomópontoknál (Örs, Blaha, Boráros stb.,): a járdaburkolatot sűrűn kipöttyözik a kiköpdösött és eltaposott rágógumik. Sőt "ösvényszerűen" jelzik a gyalogosforgalom irányát...Alig raknak le valamilyen szép burkolatot, azonnal megjelennek a pöttyök, amik azután a portól idővel elfeketednek. "Jól mutatnak" pl. egy világos díszburkolaton a Belvárosban.

És gondoljunk bele - különösen kellemes influenzás időszakokban -, hogy a kiköpdösött rágógumi milyen hatásosan terjeszti a kórokozókat, amit azután a cipőtalpunkon szépen haza is viszünk!

Azt hiszem, hogy Szingapúrban birságolják az utacai rágózást...

kokavec 2010.07.23. 09:57:57

Valaki nem tud linkelni olyan felmérést, ami kimutatja, hogy az autósok illetve a dohányosok által okozott károk és járulékos költségek jóval magasabbak a társadalom számára, mint az általuk befizetett adók?
Már olvastam ilyet, csak nem emlékszem a forrásra.
Ez az "adót fizetek érte" érvelés mindig felhúz.

shitgun 2010.07.23. 10:00:51

@kokavec: Engem a "tüdőrákom lesz, mert elment mellettem 3 dohányos a négysávos autóút melletti járdán" hozzáállás húz fel. Keresd elő a kis forrásod, mielőtt felhúzódsz. Aztán én keresek 26 másik forrást, amik szerint a tiéd kakker.

shitgun 2010.07.23. 10:03:33

@kokavec: És tudod még mi a rettenetes káros a TÁRSADALOM számára? A nyugdíjasok. Tudod mennyibe kerül? Sokkal többe, mint amennyi járulékot befizettek. Tiltsuk ki az aluljáróból a nyugdíjasokat.

kokavec 2010.07.23. 10:06:30

@shitgun: egy jellemző módja a felelősség elhárításának, hogy valami másra mutogatsz, ami még nagyobb kárt okoz.
Ha dohányos vagy vállald azért a felelősséget, ha autós vagy akkor azért. Szánalmas.

shitgun 2010.07.23. 10:11:32

@kokavec: hárommal feljebbi kommented után a másra mutogatásról papolni enyhén gáz. Lazíts, és szívj el egy pohár vizet, az nem árt.

Pico 2010.07.23. 10:19:18

A baj ezzel az "aluljárós, buszmegállós" rendelettel az, mint amely sok mással: nincs elég erő az adott rendeletnek érvényt szerezni.

Mert kevés a végrehajtáshoz szükséges létszám.

S ha valaki civil meg rászólna azokra akiket nem érdekel, hogy a füst másokat esetleg zavar, azokat könnyen meg is "lincselhetik". Így azután inkább azok húzódnak el, akik nem dohányoznak...

Nem értem, hogy akik telefüstölik az aluljárókat (pl. az Árkádnál), azok miért nem veszik a fáradságot, hogy felmenjenek néhány lépcsőfokot? Vagy a megállókban ők húzódjanak félre?

Magam 30 évig dohányoztam, de liftben soha nem gyújtottam rá. Mégis, a lakóházi liftben olykor fullasztó a levegő a füst miatt, a tiltó feliratot meg inkább letépik.

Az alattam lakótól hiába kértem, hogy a 3 ablakából nem azt nyissa, amelyiken én szellőztetek - még azt is felajánlottam, hogy szabja meg, hogy melyiket nyissam. Hiába. Nem veszekszem, inkább kilesem, hogy mikor nincs nyitva az ablaka... Ez a normális állapot?

A kulturáltság hiányát nem lehet rendeletekkel pótolni. Vagy ha ez a szándék, akkor minden aluljáróban posztoló hatósági embereknek kell lennie, hogy a rendeleteknek érvényt szerezzenek. Éjjel-nappal...

És akkor mi lesz a bűnözéssel fertőzőtt területeken a rendőrhiány felszámolásával? Ahol szintúgy kevés a rendőr...

kokavec 2010.07.23. 10:20:17

@shitgun: te vagy gáz öreg. Fosod itt a szót, de mindig csak másra mutogatsz. Ez egy automatizmus, egyszerűen az agyad erre állt be, hogy magadat azonnal felmentsd és mindenért más felelőst keress.

Pico 2010.07.23. 10:23:03

@shitgun: Ne haragudj, de erre csak egyet lehet mondani: kezd el anyáddal a rendcsinálást.

shitgun 2010.07.23. 10:26:30

@kokavec: Öregem, fain troll vagy. Olvasd már vissza magad. Fogj kezet azzal, aki még a bicikliseket is hozzápakolta az apokalipszis lovasaihoz. Városi ember ne vakerjon dohányzásártalomról, főleg, ha autója is van. Én munkába menet elszívok egy cigit az utcán, aztán felszállok a villamosomra. Ha autóval jönnék, sokkal több káros gázt bocsájtanék ki, ami tényleg rossz lenne a tüdődnek. Igen a dohányzás káros, igazad van. Nekem. Nem gyújtok rá tömegben, terhes nő mellett, nemdohányzó helyen. A többi az én dolgom. Ha te az utcai dohányzásról vakersz, akkor igenis hozzátartozik a témához, hogy az utcai dohányfüst eltörpül az autók, buszok füstje mellett, akkor meg miért nem azok ellen ágálsz, ha félted az egészséged? Ja, mert jó kirohanásokat intézni a dohányosok ellen, az olyan trendi, meg ajrópér? Szófosásból meg minimum kezet foghatunk.

Pico 2010.07.23. 10:27:02

@Pico: ... azaz őt tiltsad ki legelsőször az aluljárókból. (Szegény mama...)

Silent Bob 2010.07.23. 10:28:26

@Pico: Igen, mondjuk az zseniális, mikor a szakadó esőben 100 ember áll a megállóban, 80 fújja a másik pofájába a füstöt, aztán mikor megjön a villamos, bekúrják a dekket a sínek közé, mert nehogymár 10 métert sétáljon a kukáig. Aztán az utolsó slukkot még befújja a villamosra.
Szóval alapvetően nem a dohányzással van a baj, hanem a prosztósággal.

shitgun 2010.07.23. 10:29:05

@Pico: te, aki dohányoztál, miért vagy ilyen általánosító? Persze, ha egy népcsoport minden tagjára azt mondják, hogy bűnöző, akkor az ocsmány dolog, Ha minden dohányosról azt állítod, hogy összeférhetetlen, undorító, társadalamat károsító rohadék, akkor az pc. Keressetek más ellenséget, valaki már feldobta a bicósokat, szapuld őket!

Silent Bob 2010.07.23. 10:30:00

@shitgun: Ez az aluljáró téma amúgy miért olyan pszihó? Tényleg nem értem, elvileg kb. 1 percet van ott az ember, addig nem lehet kibírni cigi nélkül?

shitgun 2010.07.23. 10:31:05

@Silent Bob: ezzel mélyen egyetértek.

shitgun 2010.07.23. 10:34:16

@Silent Bob: nekem nem gáz. Eddig se volt jellemző, hogy aluljáróban füstöljek, nem okoz gondot nem szívni ott. Ha meg ez a törvény, főleg betartom. Ha majd nem lehet utcán dohányozni, az se vág mellbe. Ha betiltják a kocsmákban, azt is kibírom, legalább nagyobb eséllyel leszokom. Nekem az a sok troll a pszihó, akik szerint miattam halnak meg tüdőrákban, akik szerint én vagyok a társadalom alja, a cigi miatt, közben meg beülnek az autójukba, megisszák a kávéjukat, az utcára szaratják a kutyájukat. De lehet hogy mindannyian szentek és akkor tényleg én vagyok az antichrist.

Pico 2010.07.23. 10:38:42

@shitgun: Hol olvastad ki ezt azokból a sorokból, amiket írtam?

Az irodámban kint van a hamutartó és mindenkinek szabad rágyujtani, mert - volt dohányosként - tudom, a dohányzás segít levezetni a feszültségeket. Tárgyalás után meg kinyitom az ablakot...

Másfelől otthon a vendégeimnek nem kell a folyosóra kivonulniuk, ha rá akarnak gyujtani.

Ugyanakkor szeretném megérni, hogy az ismeretlen cigarettázó ne a képembe fújja a villamosmegállóban a füstöt, hanem legyen rám és másokra is tekintettel.

Távedésben vagy, ha azt hiszed, hogy a passzív dohányzás ártalmatlan. Amikor a füstgázok mellé még azt is be kell szívni a megállóban, az olyan "plusz", ami semmiképpen nem kívánatos.

Magam sem helyeslem az a rengeteg macerát, aminek a dohányosok ki vannak téve, de látni kell, hogy ezt maguknak szerezték. A többség irányában megmutatkozó erőszakos, kiméletlen magatartásuk miatt.

Conan a barbar 2010.07.23. 10:39:42

@egyittlakó: "Egy demokratikus társadalom nem létezhet nyugodtan, ha a fekélyeket nem vágják ki belőle (dohányosok, drogosok, alkoholisták, bringások stb.)
A többségnek joga van a tiszta, egészséges társadalomhoz. "
Ez mekkora baromsag mar. Miertt vagy te jobb, mint a dohanyos? A dohanyos szempontjabol a nemdohanyzokat kellene kitiltani. Minden nezopont kerdese. Amikor eltuntek a biciklisek, a dohanyzok ,a drogosok, akkor kiket tiltatnal meg ki? A nyugdijasokat, gyerekeket, akarkiket? Honnan tudod, hogy a nemdohnayzok a tobbseg? A cigin tudod mennyi ado van? Imadom az ilyen veresszaju embereket, akik csak gyulolkodni tudnak. Es en nem dohanyzom, mielott meg engem is kitiltatnal a tarsadalombol :)

Silent Bob 2010.07.23. 10:39:48

@shitgun: Szerintem is túlzásba viszik a dohányzás tiltását, és ezt nemdohányzóként mondom. Kocsmában, étteremben legyen kötelezően nemdohányzó rész, ennyi bőven elég szerintem. Szórakozóhelyen nem bánom ha nem lehet, de ott is megelégednék, ha a tánctéren tiltanák, mert a tököm televan azzal, hogy rendszeresen kiégetnek.
Bár érdekes élmény volt, hogy Amsterdamban buli után másnap fel tudtam venni ugyanazt a farmert, pulcsit másnap és nem akartam beokádni a saját szagomtól. :)

kokavec 2010.07.23. 10:42:31

@shitgun: nem tudom mire utalgatsz, hogy olvassam vissza. Idézd be a szöveget!

Ha már idézed, akkor azt is látni fogod, hogy azt is írtam, hogy az autó még nagyobb kárt okoz ("valami másra mutogatsz, ami még nagyobb kárt okoz")

Ettől még a dohányfüst is probléma. A bíróságon az nem érv, hogy én csak maradandó testi sértést okoztam, de hát mások meg is ölték az áldozatukat.

Nekem nem fogod megmagyarázni, hogy nem probléma, mert minden nap kapom a képembe. Az utcán előttem sétálótól, az aluljárókban, a kocsmákban, a liftben. És utálom.

Conan a barbar 2010.07.23. 10:43:31

@Conan a barbar: es nem azt mondom, hogy te tanulj meg egyuttelni a dohanyosokkal es a bringasokkal stb... Hanem mindenki alkalmazkodjon. A jo tarsadalom igy mukodhetne, nem ugy, hogy kivagjuk belole azt, aki nekunk nem szimpatikus.

shitgun 2010.07.23. 10:50:28

@kokavec: Tőlem biztos nem kapod. Lift sincs nálunk. Úgyhogy akkor beszélj tahó emberekről, akik az arcodba fújják a füstöt, nem pedig tahó dohányosokról. Két hete 10 centin múlt, hogy nem csapott el egy autó, mikor szabályosan keltem át az úton. Szerinted ezért minden autós paraszt, vagy esetleg az volt a paraszt, aki majdnem elütööt. (Vagy esetleg kár, hogy nem ütött el...)
(Egyébként a bíróságon nem érv, hogy más meg embert ölt, ugyanakkor enyhébb mmegítélés alá esik, aki "csak" sérülést okozott, mint aki ölt.

kokavec 2010.07.23. 10:56:49

@shitgun: 1. nem idézted mire utalgatsz folyton!

2. ha az utcán valaki dohányzik, szinte biztos hogy megy mögötte valaki, aki azt szívja. Nem láttam még utcai dohányost, aki kapualjból kapualjba szalad és figyeli nehogy a háta mögé kerüljön valaki.

3. megint, mint mindig csak másokkal takarózol.

shitgun 2010.07.23. 10:59:51

@kokavec: Na jó, veled végeztem, trollkodj a magad örömére.

gulasoft 2010.07.23. 11:03:15

Csak nézzetek körül az utcán. Nem tudsz úgy 10 métert megtenni, hogy ne lenne csikk eldobva, és azt nem a nemdohányzók dobták ám el.
Örüljetek hogy nem én hozom a törvényeket, csak hogy érezzétek hogy ez mind semmi elmondom én mit tennék.

Megemelném a cigaretták árát 100Ft/dobozzal. Ezt a pénzt elkülöníteném, és felvennék belőle utcaseprőket, és tisztán tartanám az utcákat.
Minden csikket (és szemetet) eldobó 10.000Ft bírságot kapna először, visszaesőnként 30.000-et, és kötelezném egy fa ültetésére, vagy erdő és park takarításra. Ezt a pénzt is az utcaseprésre raknám félre.
Dohányozni az utcán is tilos lenne!
Otthoni dohányzást kiskorú gyermekkel rendelkező háztartásban tiltanám, kemény pénzbüntetéssel sújtanám.
A dohányzással összefüggésbe hozható betegségeke két megoldásom is lenne:
1:Még 50%-al megemelni minden dohánytermék adóját, ezt átadni az egészségügybe olyan teröltekre mint pl. tüdőgondozó
2:Ha az első nem jó, akkor minden dohányos, a dohányzással összefüggő betegellátását a saját zsebéből finanszírozza.

A teljes radikális megoldásom ez gázálarc szerű dolog lenne, amiben nyugodtan pöfékelhet a dohányos, fújhatná a füstöt a saját képébe, és kifelé csak légszűrőn keresztül jutna belőle levegő. És akkor és csak akkor lehetne elmondani, hogy csak saját magának okoz egészségkárosodást.
Igazából a dohányzás olyan mint a kábítószerezés. Az agy bizonyos részeit stimulálja, és nehéz leszokni róla. 5 év türelmi időt adnák, utána kábítószerként kezelném, és ugyan olyan büntetési tétellel sújtanám, mint bármelyik másik kábítószert.
Képzeljétek el azt az országot, ahol senki nem dohányzik, nem csikkektől undormány az utca, fele ennyi tüdőbeteg lenne, és egészségesebb emberek rohangálnának az utcán. Szerintem a dohányzásból származó jövedéki adó nem fedezi azokat a költségeket, amit a dohányzás miatt kell kiadni.
Úgyhogy örüljetek, hogy ennyire liberálisok a mostani törvények, és eltűrik a mások és saját magatok egészségrongálását és semmivel sem vagytok szankcionálva. Ha valaki passzióból olyan gázt eregetne a környezetébe ami egészségkárosító és büdös, akkor azt az ANTSZ elvitetné a rendőrökkel, és bíróság elé állítanák.

kokavec 2010.07.23. 11:04:07

@shitgun: egy gerinctelen alak vagy. Az örök kibúvó. Mindenki hibás csak te vagy ártatlan.

gulasoft 2010.07.23. 11:16:10

Ja egyébként meg minden itt kommentező dohányos esküdjön meg az anyja életére, (és előtte nézzen magába erősen) hogy Ő még soha nem dobott el csikket utcán, busz és villamosmegállóban, vonatperonon mikor jött a várt jármű.
Lehet hogy számotokra hihetetlen, de mióta eszemet tudom SOHA nem dobtam el az utcán sem csikket (mondjuk nemdohányzóként ez nem nagy érdem) SEM szemetet! Nem köptem az utcára, és igyekeztem nem tüsszenteni senki arcába, tarkójára, vagy fülébe.

Pico 2010.07.23. 11:18:19

Még valamit szeretnék mondani...
Többször előfordult már életemben, hogy 12-14 órát ültem nem dohányzó légijáraton. Nem hinném, hogy valamennyi utas - vagy 150-en vagy hányan, mind nemdohányzó utas lett volna. Mégis valahogy kibirták. Mint volt dohányos (napi 40-60 cigaretta!!!), tudom, hogy ehhez kellett egy jóadag erőfeszítés. És mégis kibirták...

Ehhez képest az elvárási minimum alatt van, hogy a dohányosok ne emberi jogaikra hivatkozzanak, amikor szenvedélyüket olyan keretek közé próbálja a társadalom szorítani, amely kis körültekintéssel, minimálisat sem igénylő erőfeszítéssel meg tudnának oldani.

Tolerancia.

Szerintem ez a bűvős szó és ez manapság elsősorban a dohámnyosok részéről várható el. Vannak a nemdohányzók részéről is abszurd megnyilvánulások, amelyek olykor nevetégesek (mint pl. Kaposváron - ha jól emlékszem - kijelölt utcai dohányzóhelyek), de látni kell, hogy ezek a szélsőséges megnyilvánulások reakciók. A nemdohányzók részéről is tolerancia kell, de a lépéskényszer - egyelőre, meglátásom szerint - a dohányosok oldalán van.

shitgun 2010.07.23. 11:18:48

@gulasoft: Nem szorítja a fejedet a glória? AZért nővel voltál már ugye?

Pico 2010.07.23. 11:19:19

@gulasoft: Remélem, hogy rágógumit sem köptél a járdára...

gulasoft 2010.07.23. 11:21:45

@Pico: Képzeld nem. A nem köptem az utcára kijelentésemben ez is benne foglaltatott.

gulasoft 2010.07.23. 11:23:31

@shitgun: 3 gyermek apukája vagyok. Igen voltam nővel, és ehhez nekem rá sem kellett gyújtanom.

Pico 2010.07.23. 11:24:54

Látni kellene az itt egymással elkeseredetten, vérre menő módon, sértegetésekig eljutó vitatkozóknak - ami a "cseppben a tenger"-re emlékeztet -, hogy erőszakkal nem lehet semmire sem jutni.

Tolerancia. Ezt javasolom a vitázóknak és úgy általában is.....

shitgun 2010.07.23. 11:26:46

@gulasoft: Gratulálok, ez becsülendő, de tényleg. A használt gumit ugye szelektíven gyűjtöd?

Pico 2010.07.23. 11:29:50

@gulasoft: Köszönöm, elhiszem, mert magam sem.

És egyúttal kérlek, hogy te is próbálj ennek érdekében a magad erejéhez képest tenni is. Magam csak azt tudtam tenni most, hogy e tárgyban megeresztettem egy postot itt - amire senki rá sem hederített. Ami azért is indokolt volt, mert lehet, hogy sokan vannak olyanok, akik tűzzel-vassal harcolnak a dohányzás, a dohányzók ellen, és ugyanakkor a rágógumikat minden gátlás nélkül köpködik szerte-szét mindenhol.Pedig a szétköpködött rágógumik legalább annyira ártalmasak a környezetre - még az amúgy rágózók egészségére is! -, mint a dohányzás, vagy a füstgázok.

gulasoft 2010.07.23. 11:32:56

@shitgun: Láttál te már gumigyűjtő konténert? Egyébként főleg nejemnek köszönhetően lehetőleg mindent szelektíven gyűjtünk, elemet már nem vettünk 3 éve, csak tölthető aksit (jó egy 9 voltosat vettem a multiméterbe, de azt is szelektíven gyűjtjük), még a kiégett lámpákat is a baumaxban adjuk le, az elektromos hulladékot a hulladékkezelőnél a megfelelő konténerbe dobjuk, és inkább tömeg közlekedünk mint autózunk, szóval iszonyat környezettudatosan élünk.

holnaPinap 2010.07.23. 11:37:25

kakipuka nem értem minek szemeteled tele a kommentjeiddel a postot. az aluljáró is félig zárt helyiség. eddig is szorultak ki szerencsére a cigisek a civilizációból.
először a középületek/liftek/járművek, most meg az aluljárók. ha lesz majd nikotindrazsé és azt tunkolhatod az arcodba akkor senkit nem fogsz zavarni. és igen remélem az autósok is nemsokára csak emlékek lesznek a belvárosban. Mutogathattok majd egymásra a külterületen ki a hibásabb az élhetőbb környezet rombolásában.

Pong 2010.07.23. 11:39:17

Itt nem arról van szó, hogy egy törvény jó-e, vagy sem, hanem arról, hogy betartható, illetve betarthattató-e ez a törvény.

Nem fogják az ott átrohangáló 2millió embert basztatni, erre se rendőr, se pénz, se idő nincsen.

Betarthatatlan törvények pedig csak köznevetség tárgyává válhatnak, mássá nemigen.

Pong 2010.07.23. 11:44:04

Ja s a másik oldal, szerintetek a hajlékony/cigány front a Nyugatinál abba fogja hagyni a pöfékelést? Nem. Megbüntetik őket? Nem

Magyarul a tiltás helyett talán tolerancia, s odafigyelés kellene, de ilyet max. Svédországban tudok elképzelni.

Balance Of Power 2010.07.23. 11:53:54

@gulasoft: Most viccen kivul, lehet a gumit barhova szelektiven gyujteni? Mert azert gumibol keszult szemet az emlitett dolgon kivul is van boven.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.07.23. 11:54:41

Tilos bagózni az aluljáróban? Fú, rögtön szebb és jobb és világvárosabb lett ez a leprás Budapest!

Azért nyugtassatok meg: a hajkéktalannak pisálni és okádni, a cigánynak zsebelni és tarhálni továbbra is szabad minden fővárosi aluljáróban, ugye?

Látszatemberek látszatintézkedése agyhalott magyarszürkék szórakoztatására, ennyi.

kokavec 2010.07.23. 12:18:46

Valaki nem tud linkelni olyan felmérést, ami kimutatja, hogy az autósok illetve a dohányosok által okozott károk és járulékos költségek jóval magasabbak a társadalom számára, mint az általuk befizetett adók?
Már olvastam ilyet, csak nem emlékszem a forrásra. Csak a konkrét számokat szeretném látni.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.07.23. 12:20:13

@Conan a barbar:
"A dohanyos szempontjabol a nemdohanyzokat kellene kitiltani. Minden nezopont kerdese. "

Lóf*szt.
A dohányzás káros, a nemdohányzás nem. NEM szimmetrikus a helyzet.
Ha mindenki dohányozna, kib*tt beteg társadalomban élnénk, ha senki, akkor egy egészségesben. Ez az eset nem az arany középútról szól.

És még egyszer: az autók is kurva károsak, és lehet, hogy nem a cigibe döglik meg a legtöbb ember. De az aluljáróban és a kocsmában kurva kevés az autó.
Nem igaz az, hogy mindig csak a legsúlyosabb bajjal kell foglalkozni.
Egyébként ez egy kurva könnyen betartható rendelkezés, hisz ha traffira van rendőr, akkor erre a sokkal könnyebben tettenérhető, minimális utánajárást igénylő felderítésre, ami a pénzt is hozza vastagon, simán lenne. Új rendőrök felvételére is futná.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.07.23. 12:28:15

@kokavec:
tessék:
www.allamreform.hu/letoltheto/egeszsegugy/hazai/Dohanyzas_Ellenes_Nemzeti_Akcioterv_2005-2010.pdf

"A fenti táblázat szerint a dohánytermékek után az államháztartásnak kb. 65-73 milliárd
Ft-nyi bevétele volt a két évben. A dohányzás közvetlen hatásai ennek valamivel több, mint
felét teszik ki. Az összes (közvetlen + közvetett) hatás pedig mintegy háromszor több, mint az
államháztartás bevétele. A modellszámításaink szerint a társadalomban a dohányzás káros
hatásai miatt keletkezett jövedelem-kiesés és többlet-kiadás messze meghaladja a
dohánytermékekből származó bevételeket."

1996-97. években készült a számítás.

kokavec 2010.07.23. 12:31:27

@peetmaster: köszi, ezt kerestem. Autósról nincs ilyened?

Pong 2010.07.23. 12:43:55

"Egyébként ez egy kurva könnyen betartható rendelkezés, hisz ha traffira van rendőr, akkor erre a sokkal könnyebben tettenérhető, minimális utánajárást igénylő felderítésre, ami a pénzt is hozza vastagon, simán lenne. Új rendőrök felvételére is futná."

Pénzben mernék fogadni, hogy nem igy lesz.

spiderpig 2010.07.23. 12:47:37

@Pong: Szerintem ezzel nem vagy egyedül (:

spiderpig 2010.07.23. 12:48:47

@peetmaster: 96-97 ben sokkal kevesebben cigiztek.

kokavec 2010.07.23. 12:49:13

@Pong: én meg ziziben, hogy mellébeszélsz

kokavec 2010.07.23. 12:51:34

@spiderpig: "96-97 ben sokkal kevesebben cigiztek. " - akkor szorozd fel a bevételi és a kiadási oldalt is. Az eredmény meglepő módon még mindíg 3-szoros lesz.

gulasoft 2010.07.23. 12:58:33

Az autó az nem élvezeti cikk, és nem kábszer. Persze mindenki jobban örülne ha elektromos autókkal mennénk, de szállítani, tömeg közlekedni, így is kell, és utazáshoz bevásárláshoz elengedhetetlen egy autó, csak nem mindegy mennyit és mire használja az ember.
Csak egy példát mondok. Fenyvesre mentem le családhoz hétvégére vonattal. oda vissza csak a vonat 8óra 30perc volt+ még metró busz, szóval röhej volt.
Ez a gyorsvonat.
Fizettem ezért 7000forintot.
5-en vagyunk, ebből 3 kiskorú/diák nekik ha féláron vesszük a jegyet akkor cirka 20e forint. Azért ebből 3-4 óra alatt bőven le és felutazunk, és nem fizetünk 20e forintot a benzinre.
Egyébként az autót napi szinten 1km-t használjuk+bevásárlás 5 főre. Ha házhoz hoznák a vásárlandó terméket akkor még annyira sem.
A lényeg a lényegben, az autó egy használati tárgy. A bagó meg egy élvezeti cikk, (mármint annak élvezeti aki szívja) a kettőt nem szabad egy kalap alá venni, de tény hogy a belvárosban lehetne korlátozni az autóval bejárást.

gulasoft 2010.07.23. 13:03:14

@kokavec: És ez persze azt is jelenti, hogy a bagósok a mi zsebünkből veszik ki a pénzt miközben büdösítenek az orrunk alá, hogy azután gyógykezeljék magukat a mi pénzünkből. Ezért mondtam a két verziót az egészségügyi ellátásra. Benyújtanának neki egy 4-800.000Ft-os gyógykezelési számlát, az életben nem nézre többé cigarettára.

gulasoft 2010.07.23. 13:11:24

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): A hajléktalannal nem tudsz mit kezdeni. Vagy megint csak közpénzből építesz élhető hajléktalan szállót, és kötelezed rá hogy ott lakjon (ez viszont azt hiszem a szabad mozgás korlátozása lenne) vagy igen is meg kell őket büntetni rendesen, és mivel úgysem tudja kifizetni, bírósági úton berakni egy ilyeneknek fent tartott közintézménybe, ekkor már elzárható, rögtön meglenne az alkoholelvonó is, és legközelebb 2* meggondolná hogyan kell viselkedni közterületen. Jelzem pár közvécével az aluljárókban esetleg orvosolható lenne ez a probléma. Normális ember úgysem megy ilyen helyre, a hajléktalannak meg megoldást jelentene folyó ügyei elintézésére, és persze kötelezném őket arra, hogy tisztán tartsák, vagy mehetnek kötelező jelleggel az alkoholelvonós zártintézménybe.
Szóval kicsit kéne csak keményebbnek lenni, és igen a pöcegödör Budapestből lehetne élhető Budapestet csinálni.

Pong 2010.07.23. 13:14:26

@kokavec: @spiderpig:

Naja, mindenesetre "watch-this-space", ahogy a japán mondaná. Nem tudom kiszámítani naponta mondjuk mennyi ember megy át a Nyugatinál, de azt borítékolni lehet, hogy nem töltenek 1-2 percnél tovább időt ott, mindezt tranzitban.

Én bárhogyan is nézem, nem tudok elképzelni elég lefedettséget, plusz ott van még a populusz alapvető bunkósága, s az, hogy csakazértis simlizni fognak, mivel ez jaú magyar szokás.

Silent Bob 2010.07.23. 13:17:00

@gulasoft: 1 km-re minek autózol? :)

kokavec 2010.07.23. 13:22:46

@Pong: jobb megpróbálni a szabályozást, mint meg se. Ha csak szúrópróba szerűen büntetnek az is lehet elriasztó.

Pong 2010.07.23. 13:25:40

@kokavec:

Szerintem is, mint a figyelmeztetés Stohl Bucinak. Dohányosként remélem müködik, mert én sem szeretek betonbunkerben dohányozni, de ezt a törvényt az okosítás s "adófegyelem" országában...:))

gulasoft 2010.07.23. 13:29:30

@Silent Bob: A 3 gyereket reggel széthordjuk az iskolákba óvodába, esete meg a kicsit összeszedjük, a nagyok délután buszoznak.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.07.23. 14:39:54

@Pong: mondom, hogy lesz, ingyenbírság :) az kell a rendőrnek, mint egy falat kenyér. Meg ezúttal jogos is lenne.

ArmandoBertolucci · http://nincsszabaly.blog.hu 2010.07.23. 18:45:09

Kedves olvasók!

Egy napig nem vagyok gépnél, és pont ebből a posztból lesz ekkora felháborodás, illetve egyetértés is? (Mind dohányos, és nem dohányos oldalról.)

Sajnos időm nem engedi, hogy most és itt mindenkinek válaszoljak, vagy mindenre reagáljak. De tudjátok: "a szabály, az szabály" és a törvény nem tudása senkit nem mentesít fel annak a hatálya alól.

És ha láttok dohányzóval szemben eljárást kezdeményező rendőrt, vagy közterest, azt is osszátok meg lécci (sic!)!

ArmandoBertolucci · http://nincsszabaly.blog.hu 2010.07.23. 18:49:54

Még egy dolog. A blog korábbi bejegyzései és kommentjei alapján ezúton is kérek mindenkit, hogy a véleményét kulturált formában tegye közzé, és ne káromkodjon!

Köszi.

Multiorgazmusos_hsz_törlő 2010.07.23. 19:04:30

@neurotikk!: nem az EU-t akartam hibáztatni :)

engem már nem érint, mert már leszoktam. viszont én sem cigiztem pl. terhes nő vagy kisbaba jelenlétében.

különben nem értek teljesen egyet az összehasonlítással, mert akkor a halas ételeket is be kellene tiltani, mert van akit zavar a halszag.... :)))

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.07.23. 19:08:14

@Multiorgazmusos_hsz_törlő: az nem elég, hogy "zavar". A halszag nem ártalmas, a bagófüst igen. Másra is.

Multiorgazmusos_hsz_törlő 2010.07.23. 20:46:45

@peetmaster:

a fenti összehasonlítás, amire reagáltam az a fokhagymáról és fingásról szólt... :)))

különben meg az egész élet ártalmas, mert a végén a halálhoz vezet .... :)))

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.07.23. 20:54:28

@Multiorgazmusos_hsz_törlő: mondjuk az igaz. Eddig még mindenki belehalt :)

Csak annyi, hogy szeretnék a magam módján, külső segítség nélkül, ha lehet :)