A címbeli felszólítás az I-GO navigációban hangzik el, ha elvétettük az irányt, és engedélyezzük a visszafordulási beállítást. Bár a XI. Bartók Béla úton a Tétényi útnál általában nem vissza, csak balra fordulnak szabálytalanul az autók, de nem is az I-GO miatt... Ma reggel kb. 25 percig fotóztam a kereszteződésben és ezalatt 45 különböző szabálytalankodót kaptam lencsevégre, akik javarészt visszafordultak, néhányan pedig a villamossinen folytatták útjukat. További, legalább 20-25 autós kicsúszott a kamerám elől, szóval ha néha lenne rendőrjárőr a környéken, akkor percenként átlagosan 3 autóst büntethetnének meg. Mára csak néhány kép ízelítőnek, de a héten a többi képet is láthatjátok itt. 

Az utolsó képen pedig következzék a nap egyetlen szemfüles autósa. Megállt, körbenézett (ekkor készült a kép), majd észrevett engem, így továbbhajtott. Mivel én nem "követtem", hanem vártam az újabb szabálytalankodókat, kb. 15 méterrel később hirtelen visszafordult ő is. Mivel ezt nem tudom bizonyítani, így a rendszám utolsó számjegyét kitakartam :) .

ArmandoBertolucci 2008.11.29. 18:22

Villamos

A XI. Fehérvári úton készítettem ezt a képet, melyen a sofőr villamosnak képzelte a Nissant. Ezt úgy sikerült végrehajtania, hogy abból az irányból érkezett, amerre a képen tart. Majd fogta magát, és visszafordult, de mivel szemből jött több autó is (én is), így inkább a villamossínre fordult vissza, hogy ne kelljen várnia. Ment 150-200 métert, majd az indexet "kirakva" ismét visszafordult. Gondolom túlment a célon, és tolatni nem tud, szabályosan megfordulni meg nem volt ideje.

Nemrég írtam róla, hogy nem kell a belvárosba menni ahhoz, hogy találjunk szabálytalanul parkoló autókat. Sőt, szerintem sokan a külsőbb részeken azért szabálytalankodnak, mert tudják, hogy ott ritkább az ellenőrzés (ha van egyáltalán), így nem számíthatnak büntetésre. Ezeknek az embereknek egy jelentős része a belvárosban nem merné ugyanezt megtenni.

Ezek a képek is Kelenvölgyben készültek, az általános iskola közelében, ahol éppen fogadóórát tartottak. A kedves szülők meg parkolnak, ahol találnak helyet.

A XI. Szerémi út - Hauszmann Alajos utca kereszteződésében még október 4-én alkotott ez a két jómadár. A kanyarodó sávban már nem tudtak átcsúszni, így egy nagyot fékeztek, az amúgy vizes úton. Ennek eredményeként a rakományként funkcionáló gázcsövek a helytelen rögzítés miatt előrecsúsztak, és az aszfalt fogta meg őket. 

A képeken jól látszik, hogy ketten is alig bírják visszarakni a súlyos csövet.

Belegondolni is rossz, hogy mi lett volna ha előtte pl. egy Suzuki Swift áll, a hátsó ülésen két gyermekkel....

Végül, mint akik jól végezték a dolgukat, visszakanyarodtak a Lágymányosi-híd irányába, ahonnan jöttek. Most megúszták. És áldozatokat sem szedtek. Szerencsére!

ArmandoBertolucci 2008.11.25. 22:56

Megteheti

Ö megteheti,

hogy úgy áll meg, ahogy és ahol akar. Hiszen a belvárosban "nincs" parkolóhely, ezért aztán sokan "kénytelenek" oda parkolni, ahol találnak egy kis helyet.

Ez az autós azonban Budapest külsőbb részén oldotta meg, hogy egy elég nagy forgalmú útvonal melletti járdát a lehető legteljesebb részben elfoglaljon.

A fotók a XI. kerület Hunyadi Mátyás úton készültek, a Duránci utca közelében. 2008.IX.08.

 

A XI. Bartók Béla úton állt egy villamopótló buszok számára fenntartott megálló. De a városatyák úgy gondolták, hogy ez így önmagában elég nagy helypocsékolás, hiszen a busz nem áll ott mindig, csak pár percenként, amikor megérkezik. Így aztán az Etele tér felé folytatott kerékpársávot néhány hete egyenesen a buszmegállón vezették keresztül. De ez még csak kettő az egyben lenne.

Azonban pont itt található egy iskola is, márpedig az elkényeztetett csemeték számára a legrövidebb út az egyenes, mármint a gépkocsitól az iskolakapuig. A kedves szülők persze nem csak tilosban várakoznak, amíg a gyermek kiszáll, hanem ott is hagyják az autót a tiltott helyen. Mint az alábbi képeken látszik, minden autó üres! Így a hely parkoló is lett. 3 in 1.

Nem tudom mennyire mentesíti a Corsa soförjét, hogy ő kihelyezett egy mozgássérült kártyát is a szélvédő mögé. Szerintem kerékpárúton akkor sem parkolhatna ha tényleg rokkant.

Ahogy ígértem, folytatom a kelenvölgyi Bazsalikom utca - Egér út kereszteződésben készült szabálytalankodások bemutatását. Az első képen a Renault a Gépész utca felől érkezik, és kikerüli az egész sort, amely a piros lámpánál várakozik.

 

A lámpához képest a megállás helyét jelző fehér csík egy autóhossznyival hátrébb van festve, mert jobbról kisívben kanyarodva érkeznek a buszok és ennyi helyre szükségük van a bekanyarodáshoz. Ezt a helyet azonban most elfoglalja törtető autósunk.

 

Bónusz fotóként pedig álljon itt ez a piroson kikanyaradó sofőr. Nem tudott várni...

A XI. kerületben az Egér út - Bazsalikom utca kereszteződés elég kaotikus szokott lenni reggelente, főleg iskolaidőben. Ennek oka, hogy Kelenvölgyből a kihajtást egy eléggé rövidre szabott zöld jelzés szabályozza, ráadásul a jobbkézszabályt egy ideje már a Gépész utca felől érkező főutvonal is szabályozza. Így aztán a Gépész utcában egyébként is feltorlódó sort a Bazsalikom utcából és a Gépész utca másik feléből érkezők nem hajlandók kivárni, így szembe sávra, piros lámpára fittyet hányva mennek, ahogy csak bírnak.

Az első képen egy szimplán piroson balra nagy ívben kanyarodó Opelt látunk. Látszik, hogy a lámpa piros, de ő még nekiveselkedik a 2x2 sávnak.

A következő képen a piros Suzuki még akár sárgán is kezdhette a kanyarodást, de a Skoda igencsak a pirosban lendült neki.

De hézzük csak meg újra a fenti képet. A Skoda orránál hátul látszik kitörni egy újabb fotóalany... és már itt is van az IKB-832 frsz-u Mitsubishi. A lámpa piros. A sor áll. A kép bal oldálán a Peugeot szabályosan kanyarodik balra nagyívben, arra a sávra, amit a Mitsubishi itt még elfoglal, de nem kell aggódni, midjárt beáll a lámpánál felfestett fehér csík mögött szabályosan várakozó autós elé.

 

folyt. köv.

 

A Savoya Park nevű bevásárlóközpont rendelkezik egy elég tágas parkolóval, de persze magasságkorlátozás van érvényben. A szemközti OBI parkolója meg az ott vásárlóknak van fenntartva, ezt tiszteletben tartotta a képen látható gyógyszerszállító cég soförje. Így aztán megkereste a környék talán egyetlen megállni tilos tábláját és gondosan leparkolt oda, ahol a tábla hatálya kezdődik.

ArmandoBertolucci 2008.11.15. 13:10

Rokkant

Tudom, hogy van olyan blog, amely csak a tilosban parkoló autókról szól, de mivel ezekkel az autósokkal Dunát lehetne rekeszteni, ezért én is folyamatosan meg fogom jeleníteni őket ezen a blogon.

Mai "versenyzőnk" a XI. kerületi Péterhegyi-lejtőnél levő Plus árhuáz parklójában nem talált magának parkolóhelyet (azok kedvéért, akik nem ismerik a helyszínt kb. 50 parkolóhely van, és 20-nál több autó soha), így beállt a mozgássérülteknek fenntartott helyre.

Persze akár azt is gondolhatnám, hogy a Paralimpia mintájára jövőre bevezetik a ParaDakar-t (hiszen miért ne vezethetnének versenyautót is a mozgássérültek?).

Azonban ennek az autónak a 30 év körüli sofőrje és párja, valamint a velük levő középkorú hölgy is teljesen egészséges volt, már ami a mozgásszerveiket illeti. Gondolom minden nap hálát adnak érte Istennek, hogy nem szorulnak rá a kijelölt parkolóhely jogos használatára.

Budapesten a XXII. Leányka utcán fotóztam a lent látható költöztető autót november 8-án. Ez ugyebár szombati nap, kicsi a forgalom, nem tartanak fel senkit,ezért nyugodtan elfoglalhatnak egy forgalmi sávot.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Persze a panelház másik oldalán van egy parkoló, de az még egy lépcsősorral lentebb található, a lift pedig nem megy le arra a szintre.

Szerintem hasonló helyzetben 100-ból 100-an ezt a megoldást választaná(n)k...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

... de attól még szabálytalan. Még hétvégén is.

Tudom, tudom...

sok blog foglalkozik a parkolni képtelen, rokkantkártyás csaló, közlekedni nem bíró stb. autósok bemutatásával. Ezt is egy ilyen blognak szánom.

Amiben más, hogy itt mindenféle szabálytalankodást szeretnék bemutatni, nagy mennyiségben. Nem napi egy-két fotót; és bár nem fogok tudni mindennap írni, és linkelni a képeket, de igyekszem nagy mennyiségben bemutatni az anyagot.

Persze ehhez a ti segítségetekre is szükségem lesz, ezért létrehoztam egy e-mailcímet, melyre várom a szabálytalan autósokról, motorosokról, kerékpárosokról, gyalogosokról készült képeket. (nincsszabaly kukac gmail pont com)

Első fotók holnap!

 

süti beállítások módosítása