A XI. Bartók Béla út 105-113. szám alatti irodaház környékén elég nehéz parkolni, mert itt még ingyenes a parkolás, és egyébként is sokan dolgoznak itt. A képen látható autó sofőrje ezért kitalálta, hogy a járdán parkol, és mivel mindenfelé oszlopok lettek lerakva, hogy ne tudjanak ide felállni, ezért a kb. 100 méterre levő kocsibehajtónál szokott feljönni a járdára, majd azon végighajtva megáll a képen látható módon. Egyszer jót röhögnék, ha napközben a feljáró felől is raknának cölöpöket és a jómadár nem tudna kiállni. Előszhör adnék neki egy kerékbilincset tiltott parkolásért. Aztán ha levennék, akkor várnék amíg el akar menni. Ekkor tiltott helyen való közlekedésért bírságolnám meg. Majd nyilván ki akarna venni 1-2 oszlopot, hogy kiálljon. Na ekkor pedig rongálásért büntetném meg.

 

A belső parkolóban állókra meg általában ráálnak páran aképen látható módon, így ha valaki pl. ernlegbelülről (szabályosan parkolva) akarna elmenni, annak igencsak várnia kellene, míg minden többi autó tulaja előkerülne. Egyébként egy időben rendszeresen jártak erre Közteresek, de mostanában nem látom őket.

A bejegyzés trackback címe:

https://nincsszabaly.blog.hu/api/trackback/id/tr931191827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása