Négy megyét érintett, de leginkább Borsod-Abaúj-Zemplén megye közútjaira és a motorosokra koncentrált az az átfogó ellenőrzés, amit majd két tucat motoros-rendőr hajtott végre június 19-én.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály irányította akciót még további három megye (Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg, és Hajdú-Bihar) rendőrei erősítették. A vasárnap 10.00 órától 18.00 óráig tartó átfogó közúti és a közlekedés biztonságára hangsúlyt helyező ellenőrzés elsősorban a motorosokat vette górcső alá, de természetesen az autósok esetleges szabályvétései mellett sem mentek el szó, illetve intézkedés nélkül a rendőrök. Annál is inkább mivel az akcióban egy lézeres sebességellenőrző rendszerrel megerősített szolgálati személygépkocsi is részt vett.

Motoros-mérleg:

  • Harminc közigazgatási eljárás indult gyorshajtás miatt, 
  • öt szabálysértési feljelentést tettek engedélynélküli vezetés miatt,
  • két sofőr ellen azért indul eljárás, mert jogosítvány, forgalmi engedély és rendszám nélkül vezették nagyteljesítményű járgányaikat,
  • négy esetben készült szabálysértési feljelentés lejárt műszaki érvényesség miatt,
  • egy sofőrrel szemben azért kellett intézkedni, mert kezdő vezetői engedéllyel utast szállított,
  • egy motorostól azért kellett elvenni a forgalmi engedélyét, mert első kerekének gumiabroncsa balesetveszélyesen elkopott
  • Egyéb közlekedési szabálysértések miatt heten összesen 41 000 forint bírsággal lettek megterhelve.

 

Cél a biztonságos közlekedés!

A tapasztalatok szerint a szabályszegő járművek vezetőivel szemben a figyelmeztetés sokszor nem elégséges, ezért a szabálysértőknél sokkal inkább elérhető a kívánt cél - a biztonságos közlekedés -, ha rendőrök a helyszíni bírságolást, vagy a szabálysértési feljelentést alkalmazzák. A motorkerékpárral okozott balesetek elsődleges oka ugyanis a sebesség nem megfelelő megválasztása, és a szabálytalan előzés. Számos esetben fordult elő az is, hogy a motoros elvesztette uralmát a jármű felett, fának, vagy az út valamely tartozékának ütközött.

Információs háttér

A tapasztalatok azt mutatják, hogy elsősorban munkanapokon délután, valamint hétvégéken növekszik meg jelentősen a motorosok jelenléte a közutakon. A statisztikák is alátámasztják, hogy tavasszal és nyáron megnövekszik a motorosok által elkövetett szabálysértések száma. A gyakori motorkerékpáros balesetek, pedig arra figyelmeztetnek, hogy vezetőik nem elég felkészültek, illetve nem választják meg helyesen a sebességet.

Az eltelt évek tapasztalatait értékelve elmondható, hogy alapvetően megváltoztak a motorozási szokások Magyarországon. Napjainkban az emberek már inkább szabadidős tevékenyég céljára - jellemzően túrázás, szórakozás, sporttevékenység céljára – vásárolnak motorkerékpárt. A motoros közlekedési szokások megváltozásával egyre inkább háttérbe szorult azon motorkerékpár-vezetők aránya, akik napi rendszerességgel, valóban elsősorban közlekedésre és nem szórakozásra használják motorkerékpárjukat.

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

A bejegyzés trackback címe:

https://nincsszabaly.blog.hu/api/trackback/id/tr111256679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása