Ma reggel 8:15 körül súlyos baleset történt a XI. Bartók Béla út - Hamzsabégi út kereszteződésében. Itt gyakoriak a szabálytalan visszafordulások, mint azt korábban egy bejegyzéssorozatban képekkel illusztráltam (Itt megtekinthető: egy, kettő, három, négy), de ezúttal teljesen más történt. A Google Maps térképén piros nyíllal jelöltem a Bartók Bélán érkező Peugeot Partner irányát, zölddel pedig a Fordét.

Szemtanúk elmondása szerint a Peugeot piroson érkezett (a képek alapján nem kis sebességgel), a Ford viszont zöldön haladt át.

Amíg én a helyszínen voltam, addig a Ford-ot vezető hölgyet a mentőbe rakták, és a helyszínen ápolták (előtte pár percig a mentő mellett). A Peugeot vezetője nem sérült, ő simán sétálgatott a helyszínen.

Mivel a Ford a villamossíneken kötött ki, így a villamosok sem tudtak közlekedni.

Kicsit később megérkezett a Peugeot vezetőjének barátja/kollegája aki leparkolt a Peugeot mögé (ugyebár teljesen szabálytalanul), és arra sem vette a fáradtságot, hogy a vészvillogót bekapcsolja. Így mögöttük a kocsik torlódtak.

Amennyire a gesztikulációból levettem a Peugeot a hídnál levő lámpát figyelte, ami a balra kanyarodóknak zöldet mutat(hat)ott. De sajnos a Hamzsabégi úti lámpa hamarabb pirosra vált!

A bejegyzés trackback címe:

https://nincsszabaly.blog.hu/api/trackback/id/tr141160693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ArmandoBertolucci · http://nincsszabaly.blog.hu 2009.06.04. 08:43:09

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Lehet, hogy kicsit bulváros lett a cím, de mindenesetre mivel a Fordot vezető hölgyet elég sokáig ápolták a mentőn kívül és belül is, így nem hiszem, hogy csak megijedt.
süti beállítások módosítása