Október 1-től több könnyítés is életbe lép az autósok számára, nem kell például izzókészletet tartaniuk a kocsiban - közölte a kormányszóvivő vasárnap.

A közlekedési miniszter október 1-jén hatályba lépő rendelete
szerint az autósoknak nem kell izzókészletet tartaniuk a kocsiban -
mondta el Szollár Domokos. Hozzátette: ez természetesen nem jelenti azt, hogy kivilágítatlanul közlekedhetnek az autók. Minden üzembentartó saját felelőssége, hogy a KRESZ szabályai szerint működjenek az autó lámpái, és ezt a rendőrség fokozottan fogja ellenőrizni.

A szóvivő azt mondta, az, hogy ennek miként tesz eleget az autós,
mindaddig a saját ügye, amíg szabályosan közlekedik. Ez a megoldás
lehetővé teszi, hogy az autósok ne legyenek kitéve felesleges hatósági
zaklatásnak, ugyanakkor a közlekedésbiztonság szempontjai se
sérüljenek, fogalmazott.

Szollár arra is kitért, hogy ugyancsak október 1-jén lép
hatályba egy másik miniszteri rendelet, amely megszünteti az
egészségügyi dobozok érvényességi idejét. Vagyis, ha a dobozból
valamelyik termék szavatossági ideje lejár, elég lesz csak azt az egy
terméket kicserélni, és nem kell az egész dobozból újat vásárolni.

Forrás: index.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://nincsszabaly.blog.hu/api/trackback/id/tr401413377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kardics 2009.09.29. 17:35:31

Ki a rosseb fogja nézegetni külön a géz, meg az olló lejárati idejét. Ha régi kivágom az egészet aztán ezernéhányszáz forintért veszek egy másik kínait.

Vehicular cyclist 2009.10.01. 21:24:25

Ez egy szánalmas engedmény a még szánalmasabb kampánynak, amit leginkább a Totalcar köré szerveződő közösség folytatott már évek óta. Miközben Magyarországon a hatóságok tétlensége miatt teljesen lezüllött a közlekedési "ku..." (már el is felejtettem, hogy itt mi következne) a Totalcar azzal heccelte a z ősdínókból álló olvasóközönségét, hogy ők micsoda hatósági vegzálásnak vannak kitéve, és ennek volt szimbóluma a "jóestét kívánok izzókészlet, hatósági mellény" meg a "kinnfelejtett" sebességkorlátozó tábla.
Miközben a hazai autósok egy főre vetítve kétszer annyi embert ölnek meg, mint Németországban és tipikusan a bíróság felfüggesztett ejnyebejnyével "szankcionálja" a "járulékos veszteségokozás"-t a "közlekedés" oltárán.
Szánalmas és felháborító.
süti beállítások módosítása