Jelentős közlekedési dugók alakulhatnak ki a következő héten Budapest belvárosában két rangos nemzetközi csúcstalálkozó miatt, és három napra a Pesti alsó rakpartot is lezárják a Közraktár utca és a Dráva utca között, tájékoztatott a kormányszóvivő és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap.

Szerdán a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország) kormányfői Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Bosznia és Hercegovina, valamint Románia és Bulgária képviselőivel együtt tanácskoznak a lehetséges alternatív energiaforrásokról.

Csütörtökön és pénteken a dunai makrorégió tizennégy országának kormányfői és külügyminiszterei gyűlnek össze, hogy egyeztessenek a Duna-stratégia kidolgozásáról.

A kormányszóvivő és a BRFK közös közleménye szerint a delegációk vonulásának ideje alatt időszakos útlezárásokra kell számítani a Ferihegyi repülőtérre vezető útvonalon.

A nemzetközi esemény biztosításának zavartalan lebonyolítása érdekében a BRFK több forgalomkorlátozást is bevezet: szerda reggeltől csütörtökön 20 óráig lezárja a Kossuth Lajos tér teljes területét. Kedd estétől péntek estig pedig a Pesti alsó rakpartot is lezárják a Közraktár utca és a Dráva utca között.

Már hétfő estétől tilos lesz megállni egészen péntek 24 óráig a belvárosban, a Dorottya utca mindkét oldalán, az Apáczai Csere János utca mindkét oldalán, a Miatyánk utca mindkét oldalán, az Erzsébet téren a Miatyánk utca és a Bécsi utca között mindkét oldalon, valamint a Pesti alsó rakparton a Petőfi tér és az Eötvös tér között mindkét oldalon.

Kedd estétől a Kossuth Lajos téren, az Alkotmány utcában és a Széchenyi felső rakparton a Kossuth tér és a Roosevelt tér között sem lehet majd megállni.

Szerdán tilos lesz megállni a Pesti alsó rakparton a Lánchíd északi parkolója és a Garibaldi utcai felhajtó között.

Szerda estétől csütörtökön 24 óráig tilos lesz a parkolás a Magyar Tudományos Akadémia előtti parkolóban, az Arany János utca mindkét oldalán a Széchenyi felső rakpart és az Akadémia utca között, valamint az Akadémia utca mindkét oldalán a Roosevelt tér és az Arany János utca között.

Forrás: Index.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://nincsszabaly.blog.hu/api/trackback/id/tr161782146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása